Wellness

Látogasson el Hajdúszoboszlóra és Ön is részesülhet a wellness nyújtotta sokszínű szolgáltatások jótékony hatásaiból.

A wellness napjaink egyik legsikeresebb életmódbeli változásokat kiváltó irányzata, mely egyéni igényekhez igazított, sajátos problémák kezelésére összeállított programot jelöl, fókuszában az egészség megőrzése áll.

A wellness sikerének titka elsősorban az, hogy az öröm forrása legyen, hiszen ki ne szeretné a testében-lelkében rejlő feszültségeket egy kényeztető masszázs által oldani, vagy csak kibeszélni magából a felgyülemlett negatív energiákat a szaunázás közben. Fontos a testi-lelki megújulás, a wellness adta lehetőségek széles eszközeinek segítségével.

A wellness célja

A wellness célja az életmód változtatásával elérni az egyén ideális állapotát fizikai és lelki szempontból egyaránt, mely nem egyszeri cselekvés, hanem egy hosszú folyamat eredménye lehet. Ez az egyensúlyi állapot, átgondolt, felelősségteljes életvitel, folyamatos feltöltődés, testmozgás a wellness életmód íratlan szabályainak betartása mellett válik elérhetővé.

Víz és szauna

A wellness programok egyik kiegészítője a víz, hiszen a fürdőzés számos terápiás program alapeleme, sok probléma orvoslására szolgáló tényező. Továbbá a wellness kínálat nélkülözhetetlen eleme a szauna, melynek különböző típusai léteznek és állnak a vendégek rendelkezésére. A wellness kínálat ezen elemei Hajdúszoboszló gyógyfürdőjében és az új Aqua Palace fedett élményfürdőben is igénybe vehetők és megtalálhatóak a legtöbb szálláshely szolgáltatásai között is.

Masszázs

A másik fontos kínálati elem a különböző típusú masszázskezelések, melyek napjainkban a leghétköznapibb lazító-gyógyító eljárások a wellness területén. A kézi mechanizmusok javítják testünk közérzetét, serkentik szervezetünk belső működését és relaxáló, nyugtató hatást váltanak ki lelkünkben a kezelés során. A masszázsformák széles kínálatával találkozhatnak a Hajdúszoboszlóra érkezők, melyek mind a szálláshelyeken mind a fürdő vendégeként a wellness szolgáltatások listáját színesítik.

Speciális kúrák

A wellness életmód alapvető kínálatán túl speciális kúrák is igényelhetőek, mint például a Kneipp-kúra, mely az újonnan nyílt Aqua Palace vendégei számára elérhető szolgáltatás, továbbá egyéb szépészeti kezelések, melyek a különleges és teljesen természetesen hatóanyagoknak köszönhetően érik el a megfelelő hatást.

Gyógynövények

A gyógynövények alkalmazása a wellness kezelések egyik védjegye, hiszen a természet által alkotott növények kivonatai egymás hatását erősítve, regenerálják, gyógyítják testünket, lelkünket. A modern kori találmányok, melyek az áram, vagy a lézer segítségével fokozzák a természetes anyagok hatásfokát, még inkább növelik a wellness életmód támogatóinak számát, hiszen a kezelések eredményei magukért beszélnek.

Stresszoldás

A wellness térnyerését segítette elő modern életünk egyik nélkülözhetetlen eleme a stressz megjelenése, melynek negatív hatásai a wellness életmód által csökkenthetőek. A wellness szállodák szakemberei és a speciálisan összeállított programok elsősorban a stressz hatásának negatív következményeit kezelik, mely által a súlyosabb problémák megelőzhetők.

Mozgásterápia és táplálkozás

A kezelések mellett a különböző mozgásterápiák is a wellness életmód velejárói, melyek a szakemberek segítségével elsajátíthatóak és a gyakorlatok otthoni környezetben is végezhetőek. Ezek mellett nagyon fontos a megfelelő tápanyagbevitel és a helyes étkezési szokások, melyek szintén szakemberek által összeállított menüsorok segítségével a wellness kezelések és terápiák hatásait még inkább fokozzák és javítják az egyén állapotát.

Wellness szállodák

Hajdúszoboszló szálláshely kínálatában több wellness szálloda is található, melyek a wellness szálloda osztályba sorolási szabálya szerint rendelkeznek beltéri fürdőmedencével, minimum 2- féle szauna létesítménnyel, szépségápolási lehetőségeket és különböző masszázs, valamint közérzetjavító szolgáltatásokat kínálnak.

A szállodák éttermeiben a desztinációra jellemző ételek és italok fogyaszthatóak, elkészítésük során ügyelve az egészséges életmód alapelveire. A szállodák felszerelt fitness teremmel rendelkeznek, illetve különféle mozgásprogramokat kínálnak vendégeik részére. A szakmai személyzet biztosítása is feltétel, amely garancia a szolgáltatások minősége és vendégek elégedettsége szempontjából.

Hasznos volt a cikk? Ossza meg másokkal is!

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.