Archivy

2014. srpna 6.

(HU) Pusztai Állatpark-Hortobágy

(HU) A hortobágyi Pusztai Állatpark a Kárpát-medencében élő régi magyar háziállatfajtákat, azok tartásának különböző módjait, tárgyi eszközeit mutatja be.

A Pusztai Állatpark 1997-ben nyitotta meg kapuit a látogatók előtt. A létrehozás célja az volt, hogy a élő környezetben lehessen bemutatni a régi magyar háziállatokat. A Pusztai Állatparkban való séta során a látogatók megismerkedhetnek az erdélyi kopasznyakú tyúkkal, a parlagi kecskével, szamárral, racka juhval, mangalicával, hucul lovakkal, magyar szürke marhával, és a dagonyázó házi bivallyal. A gyerekek az állatsimogatóban bárányokkal, kecskegidákkal, szamarakkal, ismerkedhetnek meg és etethetik meg őket zoo-csemegével.

Az séta és az állatok megismerését követően a puszta konyhájában, a vasalóban bográcsos főzésre van lehetőség, kicsi szekérrel pedig ki-ki maga után húzhatja gyermekét a park területén.

Jeles ünnepnapok alkalmával a Pusztai Állatparkban kiemelt családi programok várják az érdeklődőket, melyek ez idáig minden évben nagy sikert arattak a felnőttek és a gyerekek körében is. Přečtu

Chcete se podělit o své zkušenosti v Hajdúszoboszló s veřejností? Pošlete nám svůj příběh!

Sdílení
2014. srpna 6.

(HU) Hortobágyi Vadaspark

(HU) A Hortobágyi Nemzeti Park területén található Vadasparkban olyan állatfajokkal találkozhatnak a látogatók, amelyek a földtörténeti jelenkorban bizonyítottan a Hortobágyon éltek.

A Vadasparkról:
A Hortobágyi Nemzeti Park természeti adottságaira alapozott Hortobágyi Vadaspark kiválóan alkalmas az ősi puszta vadvilágának bemutatására. Itt láthatóak az ember megjelenése előtt ezen a tájon élő, de a civilizáció térhódítása miatt a területről kiszorított állatfajok, mint például: farkas, sakál, vadló, keselyű, pelikán, illetve a védett területeken ma is élő vadállatok: vadmacska, róka, görény, őz, réti sas, nyári lúd, batla, nagy kócsag, szürke
gém, daru, fehér gólya, fekete gólya. Itt valamennyi generáció megtalálhatja a számára hasznos és értékes időtöltési lehetőséget.

Információ:
A nemzeti park járműve minden egész órában indul be a területre, s miden fél órában indul vissza.
Az utolsó járat zárás előtt 1 órával indul!
Az épületek 15 perccel a vadaspark zárása előtt bezárnak!

Megközelítés:
Kizárólag a Pásztormúzeumtól induló nemzeti parki járművel, mely a nyitvatartási idő alatt minden egész órakor indul. Přečtu

2014. července 23.

(HU) Bringázz Hajdúszoboszlón

(HU) Bringázz a fürdővárosban és környékén, ismerd meg Hajdúszoboszló látnivalóit, nevezetességeit a térség természeti értékeit két keréken.
Ha Hajdúszoboszlón töltöd pihenésedet, a fürdőzés mellett kiváló kikapcsolódás lehet egy esti kerékpáros városnézés, vagy akár 1 napos kerékpáros túrára is vállalkozhatsz kedved és erőd szerint. A környék természeti látnivalói is tartogatnak számodra élményeket.

Ha nem hoztad magaddal kerékpárodat, ne aggódj nem probléma, a hajdúszoboszlói Tourinform irodában bérelhetsz kerékpárt akár 1 órára vagy 1 napra is. A kerékpár bérlés díjai kedvezőek már 1.000.-Ft-tól bérelhetsz, az 1 napos díj pedig 3.300.-Ft. Van lehetőség felnőtt, gyermek és tandem kerékpár bérlésére is. Bővebb információ a +36 52/558-928-as telefonszámon kérhető.
Városnéző kalandtúra

Hajdúszoboszlói játékos városnéző kalandtúránkat is ajánljuk figyelmedbe.
A játék lényege, hogy Hajdúszoboszló látnivalóit játékos formában ismerd meg, és mint minden igazán jó játékban a kitartó teljesítményedért meg is jutalmazunk.
A játékos túra során az alábbi állomásokat kell meglátogatnod a jutalom eléréséhez:
-Erődfal
– Gazdaház
– Csanády Ház
– Bocskai szobor
– Bocskai Múzeum
– Bocskai István Rendezvény központ
– Görög Katolikus Templom
– Pávai Vajna Ferenc szobor

Játékszabály:
1. Fedezd fel a várost
2. Találd meg a látnivalót
3. Fényképezd le
4. Mutasd be a fotót a kölcsönzőbe
5. Váltsd be a jutalmadat

További kerékpáros túra ajánlatok
Kerékpáros túralehetőségek Hajdúszoboszló közelében

1. Hajdúszoboszló – Nagyhegyes
A Hajdúszoboszló és Nagyhegyes települések között épített kerékpárút vezet, az utat 2011. október 27-én adták át a forgalomnak. Önálló hossza a települések között 7866 méter, amely a településeken belüli szakaszokkal eléri a 13571 métert is!

2. Nagyhegyes – Balmazújváros
2014. március 21-én adták át a Nagyhegyes – Balmazújváros kerékpárutat a forgalomnak. Az út települések közötti része 6,9 km hosszan vezet, az összes emelkedés Balmazújváros irányába alig éri el a 10 métert. A szakasz sokkal változatosabb, mint a Hajdúszoboszló és Nagyhegyes közötti rész.

3. Kráter-tó (12,2 km csak oda)
A városból a nagyhegyesi kerékpárúton kell elindulni, majd közvetlenül Nagyhegyes előtt, a csirketelep kereszteződésében -a padnál- jobbra letérve a kerékpárútról kell tovább haladni a mezőgazdasági műúton. 3,5 km-es nyárfasor melletti dimbes-dombos tekerés után balra kell letérni. Nem lehet eltéveszteni, hiszen az egyetlen beton/aszfalt utat kell figyelni. Innen már szépen látszik a tó körüli fás rész.

4. Látóképi víztározó (17,2 km csak oda)
A Gatya-tóhoz -ahogyan sokan hívják- a Krátertől tovább haladva lehet eljutni a földeken át. Az utak minősége meglehetősen változó: esőzések után a traktorok és lovasszekerek erősen felvágják a talajt, de tartósabban száraz időkben általában könnyen járhatóak. A tó közelében található A Debreceni Agrártudományi Centrum egyik kísérleti területe is, ahol a tanulók és oktatóik végeznek különféle méréseket, vizsgálatokat.

5. Angyalházi híd – Nagyhegyes – Hajdúszoboszló (31,2 km, vagy 37,8 km a teljes)
A jelentős mezőgazdasági forgalmat lebonyolító híd két útvonalon is megközelíthető. A Kráter-tóhoz hasonlatos kellemetlenséget ebben az esetben az első útvonal jobb oldalára eső sertéstelep okozhatja. Északi és keleti szél esetén kellemetlen szagokkal lehet ezen a szakaszon találkozni, amit ezen az útvonalon legalább hamar maga mögött hagyhat az erre járó a telep közelsége miatt. Aki ezt mégis szeretné elkerülni, vagy csak szét akar nézni a Keleti-főcsatorna partján levő víkendházak között, azok választhatják a némileg hosszabb második útvonalat, ahol egészen a MOL földgáztelepéig kell elmenni a kerékpárúton, majd a padot elhagyva balra kell letérni. Az angyalházi hídon túl gazdag élővilág figyelhető meg. Főleg ősszel a darvak vonulása ad látványos és hangzatos élményeket. Természetfotósoknak különösen ajánlott útvonal! A földutakon való kicsit nehézkesebb tájékozódás miatt viszont érdemes egy útvonalleírást készíteni a főbb pontokról. Kiérvén a Nádudvart a 33-as úttal összekötő szakaszra pillanthatunk meg egy tisztességes földkúpot. Ez nem más, mint a Vajda-halom, amely egyike az egykoron több ezres számban emelt temetkezési helyeknek. 95m-es abszolút és 9m-es relatív magasságát, valamint 11°-os oldalmeredekségét tekintve a legjelentősebb, amely az országban megmaradt! Innen műúton lehet elérni a 33-as jelzésű utat, melyre jobbra kell felhajtani. A főút hídján átkelve a csatorna mentén lehet visszajutni Nagyhegyes belterületére, ahonnan már egészen Hajdúszoboszlóig visszavezet a kerékpárút.

6. Angyalházi híd – Nádudvar – Hajdúszoboszló (38,6 km a teljes)
Az angyalházi híd útvonalán indulva a földkúpot elérve balra fordulva Nádudvar területére juthatunk el. Érdemes megtekinteni a temető környékét, a Jókai utcán található kistavakat, valamint a személyforgalomra csak kivételes alkalmakkor használt vasútvonal végét. Nádudvarról szintén aszfaltozott úton lehet visszajutni Hajdúszoboszlóra.

7. Ebes – Hajdúszovát – Hajdúszoboszló kör (26,6 km a teljes)
A körút Ebes után több verzióban is folytatható Hajdúzoboszlóig. Én a leghosszabb, ám mégis a legkényelmesebb útvonalat mutatom be. Hajdúszoboszló határától két ponton térhetünk rá az Ebes felé vezető földútra: az egyik a Google térképen jelzett, míg a másik a fotón kiemelt útvonal. Személy szerint a másodikat javaslom, mivel sokkal könnyebben járható. Ebesig egyszerű az út, hiszen végig ugyanabban az irányban kell haladni. Kivétel ez alól a 4-es főút miatti kis kerülő, amely bevezet a vasúti felüljáró alá. A földeken 1-2 tanya látható, de általában kicsi errefelé a forgalom. Ebesre beérvén a Kossuth, majd Ady utcán kell egyenesen haladni egészen a Béke utca kereszteződéséhez, amely kivezet végig a településről. Innen már műúton lehet közlekedni végig Hajdúszoboszlóig. Persze a visszaút is teljesíthető a földeken keresztül. Erre ad lehetőséget Ebesnek az Új soron történő elhagyása, majd arról jobbra történő lekanyarodása. Akik maradnak a műútnál, azok szét tudnak nézni Hajdúszovát belterületén. A falut elhagyva viszont az aszfalt minősége hagy némi kívánnivalót maga után, de nem járhatatlan még országúti kerékpárral sem.

8. Nádudvar – Kaba – Hajdúszovát – Hajdúszoboszló (52,6 km a teljes)
Azok számára lehet ez egy kellemes körtúra, akik nem a látvány, hanem mindinkább a mozgás miatt szeretnének útnak indulni. A kör tovább növelhető egy földesi látogatással. Ekkor Hajdúszoboszló határai között 59,9 km-t lehet megtenni. Az út minősége itt sem egészen tökéletes mindenütt, de a meglehetősen kicsi forgalom miatt mégis zavartalanul lehet haladni, továbbá a hosszú fasorok páratlan látványt biztosítanak!

9. Hajdúszoboszló – Zádor-híd (33,5 km csak oda)
A Zádor-híd egykoron jelentős forgalmat lebonyolító műtárgyi szerepet töltött be a karcagi lápos területeken. A vízszabályozásokat követően a terület mocsaras jellege megszűnt, így a híd eredeti szerepköre feleslegessé vált, ám műemlékként megmaradt a mai napig. A környék állatvilága meglehetősen gazdag: több ritka madárfaj is található a területen, továbbá ősszel a daruvonulás is megfigyelhető! Akik a 67 km-es oda-vissza utat hosszúnak találják, azok alig pár km-t megtéve betekerhetnek Karcag területére, ahol megtekinthető egy szélmalom is, továbbá vasúton fáradozás nélkül vissza lehet térni Hajdúszoboszlóra.

10. Hajdúszoboszlói halastavak
Könnyed mozgási lehetőség, de ha a halastavak területét is bebarangolja az arra járó, akkor hosszabb időtöltésnek is beillő programot adhat a túra! A várost a 4-es főút mellett található kerékpárúton elhagyva lehet elérni a Keleti – főcsatorna hídját, ahol az autós forgalommal közösen lehet csak közlekedni! Pontosabban a táblák alapján a kerékpárosok ki volnának tiltva a hídról, ám az út melletti murváson -ami egyébként kifogástalan minőségű- minden további nélkül fel lehet menni, persze kellő körültekintéssel! A hidat körbejárva, vagy a kerékpárral az oldallépcsőn lesétálva lehet továbbindulni a víkendházak mellett. Azokat elhagyva egy zsilipen lehet átkelni. Innen már beépítetlen táj következik. A halastavak csillogását bal oldalon lehet majd észrevenni, amely a lemenő nap fényében pazar látványt varázsol elénk! A csatorna töltéséről a Nádudvar – Hajdúszoboszló műútra érünk ki, amelyen jobbra lehet visszatérni Hajdúszoboszlóra. Téli kiegészítő túra lehet a hídtól a csatorna bal partján fölfelé továbbhaladva megtekinteni a hattyúkat, amelyek már több éve a bukónál vészelik át a teleket, kihasználván azt, hogy a sebesebb átfolyás miatt itt csak nagyon ritkán fagy be teljesen a víz. A cudar időkben éppen ezért célszerű nekik némi élelmet is kivinni, hiszen ilyenkor egészen közel merészkednek az emberekhez. Přečtu

2014. července 23.

(HU) Termelői Piac

(HU) Hajdúszoboszló városi piacán a helyi és a környék kistermelőinek minőségi termék kínálata várja a látogatókat minden péntek délután.

A hajdúszoboszlói Termelői Piac kínálatában a helyi és a város 40 km-es körzetében termesztet zöldségeket, gyümölcsöket, készített élelmiszereket és kézműves termékeket vásárolhatnak az érdeklődők, akik kilátogatnak péntek délután 14.00-18.00 óra között a város központjában lévő városi piacra.

A hajdúszoboszlói Termelői Piac kínálatában minőségi élelmiszerek szerepelnek. Az érdeklődők sok-sok termék közül válogathatnak. A kínálatban szerepelnek füstölt húsok, sajtok, mézek, kiváló ízű gyümölcsök, házi készítésű sütemények, és kézműves termékek ékszerek, fonott kosarak stb. Přečtu

2014. července 23.

(HU) Élményfürdőzés az Aqua-Palace-ban

(HU) Élményekkel teli fürdőzés a Hajdúszoboszlói Aqua-Palace-ban az egész család számára az év minden napján.

A két épületrészből álló háromszintes Aqua-Palace élményfürdő 15 000 m2-en egész évben várja a fürdőzni, szórakozni vágyó vendégeket.
Európa legnagyobb fürdőkomplexumának részeként az élményfürdő is garantálja az egyedi élményeket, hiszen a 20 rendelkezésre álló medencéből a földszinten található 8 különböző korok világát idézi, míg az első szint egy vízi gyermek birodalom, bébi úszómedencével, gyermekjátszóval és csúszdás medencékkel.

A második emeleten egy úszómedence található, mely egy építészeti csoda és az úszás is remek ezen a szinten, hiszen az üvegtető alatt fényárban úszi az egész medence tér.

Az élményfürdő szörf épülete a sport élmények iránt érdeklődőknek nyújthat igazi kikapcsolódást. Hiszen ebben az épületrészben különböző sport tevékenységeket lehet kipróbálni, mint pl: Spinning, Squash, Jóga, Pilates, Jóga, Kangoo. A sport és fitness szolgáltatások aktuális programjáról és árairól az Aqua-Palace recepcióján vagy a 06 52/558-558 302-es melléken érdeklődhet. Přečtu

2014. července 23.

(HU) Bowlingozás a Hotel Silverben

(HU) A Bowling remek kikapcsolódási lehetőség családoknak, baráti társaságoknak Hajdúszoboszlón is.

A 10 kuglis játék, az egész család szórakozása, időjárástól függetlenül. A bowling a kugli játék módosított változata, mely Amerikából származik. A bowlingozás fejleszti a mozgáskoordinációt, a fizikai erőnlétet és a figyelemösszpontosító képességet, ezen felül a hajdúszoboszlói pihenés alatt kiváló program a család vagy a baráti társaság számára.

Hajdúszoboszló egyik a Hotel Silver-ben a Mátyás király sétányon található.

A játék lényege azok számára, akik nem ismernék, 10 menetből áll és minden játékosnak 2 lehetősége van a gurításra mindegyik menetben. A cél a tarolás, tehát, hogy a játékos az első dobással mind a 10 bábut egy gurításból eltalálja. Ha ez sikerül ezt nevezik strike-nak és bónusz pont jár érte. Ha még nem próbálta ezt a játékot akkor itt az ideje kiváló szórakozás és mozgásprogram egyben.

A Bowling pálya foglalása, árak:
Pályát foglalni előzetesen is lehet, a szálloda recepcióján, a +36 52/363-811-es telefonszámon.
A pályadíj ára min. 20 perc/ 1300.-Ft/ pálya, ezt követően minden további 20 perc után ugyanez a tarifa kerül felszámításra. Přečtu

2014. července 14.

(HU) Sáska Horgásztó

(HU) A Sáska-tó Hajdúszoboszló mellett elhelyezkedő, mesterségesen kialakított horgásztó, amely nyugodt, rendezett környezetben biztosít horgászati lehetőséget a hobbi- és sporthorgászok számára.

A Sáskát jelentős halállomány, nagy halsűrűség, kiváló vízminőség (folyamatos vízutánpótlás) jellemzi.

A leggyakoribb halfajok

A ponty, amúr, kárász, keszeg, és a compó.
A létesítmény egy 5 ha-os, bekerített, parkosított területen található, a tó vízfelülete 2,1 ha, átlagmélysége 1,5 m, legmélyebb medencéjének mélysége pedig 2,5 m. A tó medrét kifejezetten a horgászok igényeit figyelembe véve építettük, így az egyenletes, akadómentes , lépcsős kialakítású.

További szolgáltatás

A sátorozás és bográcsozás (a kijelölt tűzrakó helyeken, vagy hordozható tűztérrel) megengedett.
A halőrházban büfé, horgászbolt működik, horgászbot bérelhető.
A horgásztó teljesen akadálymentesített (mosdó, stég, parkoló). Přečtu

2014. května 8.

(HU) Hortobágyi Nemzeti Park

(HU) A Hortobágyi Nemzeti Part területén a család minden tagja számára biztosított a szórakozási lehetőség. Kiváló kirándulási lehetőség a hajdúszoboszlói üdülés idején.
Hortobágyi Nemzeti Park Látogatóközpont

+36 52/589-321; +36 52/589-000
info@hnp.hu
www.hnp.hu
A létesítmény számos lehetőséget kínál a nemzeti parkba érkező turisták számára: teljes körű információt kaphatnak a térség turisztikai programlehetőségeiről, szállás- és vendéglátóhelyeiről. Megtekinthető itt természetrajzi kiállítás a nemzeti park állat- és növényvilágáról, valamint kerékpár kölcsönzési lehetőség is biztosított márciustól novemberig, előzetes egyeztetéssel. Az ajándékboltban kiadványok, pólók, ajándéktárgyak is vásárolhatóak.

Látogatható nemzeti parki belépőkártyával!
Belépőkártya váltható a Látogatóközpontban az alábbi nyitva tartás szerint:
január, február, március 1-11.: hétköznap 10.00-14.00; hétvégén 10.00-14.00
március 12-31.: hétköznap 8.00-16.00; hétvégén 10.00-16.00
április: hétköznap 8.00-16.00; hétvégén 10.00-16.00
május: hétköznap 8.00-17.00; hétvégén 9.00-17.00
június: hétköznap 9.00-17.00; hétvégén 9.00-17.00
július, augusztus: hétköznap 9.00-18.00; hétvégén 9.00-18.00
szeptember: hétköznap 9.00-17.00; hétvégén 9.00-17.00
október: hétköznap 8.00-16.00; hétvégén 10.00-16.00
november: hétköznap 8.00-16.00; hétvégén 10.00-16.00
december: hétköznap 10.00-14.00; hétvégén 10.00-14.00

Ünnepnapok nyitvatartási rendje:
március 12-15.; március 26-28.: 10.00—16.00
május 1.; május 14-16.: 9.00-17.00
augusztus 20-21.: 9.00—18.00
október 22-23.: 10.00—16.00
november 1.: zárva
december 23. – 2017. január 1.: zárva

Belépő a kiállításokra:
– 3D mozi vetítés: szombat-vasárnap: 11.00, 13.00 óra; 600 Ft/fő
– Belépő a kiállításokba, 3D mozi
– Természetrajzi kiállítás: ingyenes
– Darvak világa kiállítás:
Felnőtt: 600 Ft/fő
Diák (6-26 év)/nyugdíjas (62 év fölött): 400 Ft/fő
Gyerek (3-6 év között): 200 Ft/fő
Családi belépő (2 fn, 1 gy): 1200 Ft/család (minden
további gyerek hozzátartozó kedvezményes áru jegyet vásárolhat 200 Ft/fő áron)

A Pásztormúzeum belépőjegyével a Körszín, a Hortobágyi Csárda a Darvak világa kiállítás és a Kadarcsi Csárda kiállítás is látogatható, valamint egy alkalommal a 3D mozi vetítésén is részt vehet.
A kiállítások a létesítmény zárása előtt 30 perccel zárnak!

Pásztormúzeum
+36 52/369-040
A híres Hortobágyi Pásztormúzeum a pusztai élet sajátosságait és kulturális elemeit mutatja be élőképeken, archív filmeken, képeken, használati eszközökön keresztül az érdeklődők számára. A kiállítás nagyban kapcsolódik az épület alapvető funkciójához, ugyanis az eredetileg szekérállásként funkcionált, ahol a hídi vásárok idején a vásározók jelentős része a hortobágyi pásztorokkal együtt megfordult.

Pásztormúzeumi belépőjegy:
Felnőtt: 1500.-Ft/fő
Diák/Nyugdíjas: 800.-Ft/fő
Gyerek (3-6 év): 400.-Ft/fő
Családi jegy (maximum 2 felnőtt, 1 gyerek): 3000.-Ft
(minden további gyerek hozzátartozó kedvezményes áru jegyet vásárolhat 400.-Ft/fő áron)
A belépőjeggyel a Körszín, a Hortobágyi csárda, Darvak világa és a Kadarcsi Csárda kiállítása is látogatható.

Körszín Kézműves kiállítás és vásár
+36 52 369-025
Az épületben berendezett kiállítást a Hortobágyra jellemző kézműves mesterségek élőképszerű megjelenítése teszi egyedülállóvá. Mindemellett a különböző mesterségek által készített termékek meg is vásárolhatóak.

Hortobágyi csárda kiállítás
A Hortobágyi Nagycsárda kultúrtörténeti, és építészeti örökség, kiemelt műemlék. A 18. században épült népi klasszicista épület, az Alföld leghíresebb, legnagyobb csárdája, és egyben Hortobágy legrégibb építménye. A kiállítás az első formájában 1699-től létező hortobágyi vendégfogadó történetét, a pusztai közlekedést és a csárda híres vendégeit mutatja be multimédiás eszközökkel, viseletpróbával és fotópontokkal.

Körszín vagy a Hortobágyi csárda kiállítás belépőjegy:
Felnőtt: 500.-Ft/fő
Diák/Nyugdíjas: 250.-Ft/fő

Hortobágy-halastavi Kisvasút
+36 52/589-321; +36 52/589-000
A közel 2000 ha halastórendszer Közép-Európa legnagyobb madárnyugvó- és pihenőhelye, ahol az elmúlt 40 évben közel 300 madárfajt regisztráltak. A halastavi kisvasúttal kényelmesen elérhetőek a távolabbi tavak, felállított magaslesek és pihenőhelyek is.

Pusztai Állatpark
4071 Hortobágy, Tornyi domb 1.
+36 52/701-037
allatpark@hortobagy.eu
www.pusztaiallatpark.hu

Hortobágyi Vadaspark
+36 52/589-321; +36 52/589-000
E-mail: info@hnp.hu
www.hnp.hu
Jegypénztár a Pásztormúzeumban

Madárkórház – Madárpark
4071 Hortobágy, Petőfi tér 6.
+36 52/369-181; +36 30/943-5494
pusztadoktor@t-online.hu
www.madarpark.hu
Négy évszak élővilágát és a madarakat fenyegető veszélyeket bemutató kiállítás és látványkórház várja a látogatókat.
Megközelítés: Hortobágy falu központjában

Belépődíj:
Felnőtt: 800 Ft/fő;
Gyerek: 600 Ft/fő

Nyitva tartás:
A hét minden napján 09.00-19.00 Přečtu

2014. února 13.

Strojní muzeum

Výstava starých motorů, zemědělských strojů a dalších předmětů, které jsou vystaveny ve Strojním muzeu.

Ve strojním muzeu uvidíte opravené veterány, staré motocykly, jízdní kola, zemědělské stroje (traktory), statické motory (loko mobily) a další předměty každodenní potřeby, vybavení pro koňské povozy, které shromáždil sběratel József Mogyorós.

Mezi předměty v muzeu patří vzácná vozidla, která byla zachráněna před zničením a zařazena do této sbírky.

Mezi starými technickými, dopravními a zemědělskými předměty a vystavenými stroji najdete i pracovní stroje, přičemž opravená starodávná vozidla vystavovaná ve Strojním muzeu lze také pronajmout.

Vstupné:
1000 HUF/ osobu Přečtu

2014. února 3.

(HU) Déri Múzeum

(HU) Az 1902-ben helytörténeti múzeumként alapított Déri Múzeum egyszerre őrzi Debrecen és Hajdú-Bihar megye, valamint az egyetemes művelődéstörténet kulturális emlékeit. Přečtu