Archívum

2024. március 25.

Komposzthagyó mélymulcs – Dr. Gyulai Iván előadása

Dr. Gyulai Iván tart előadást a Kovács Máté Művelődési Központ és Könyvtárban április 29-én Komposzthagyó mélymulcs – címmel.

Dr Gyulai Iván ökológus, biológiai-kémia szakos tanár, az Ökológiai Intézet a Fenntartható Fejlődésért Alapítvány elnöke, az Intézet igazgatója. Címzetes egyetemi docens a Szent István Egyetemen, ahol a Fenntartható fejlődés elmélete és gyakorlata elnevezésű tantárgyat tanítja. Tagja a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanácsnak. Neve összefonódott a „Gömörszőlősi fenntartható falu” programmal. Április 29-én 17:30-kor kezdődő előadásában a komposzthagyó mélymulcsról, ember- és környezetkímélő kertészkedésről hallhatunk.

Helyszín:
Kulturális Központ Elolvasom

Szeretnéd te is megosztani a hajdúszoboszlói élményedet a nagyközönséggel? Küld el a történetedet nekünk!

Megosztás
2024. március 12.

Titoktündér – Miskolci Csodamalom Bábszínház

2024. április 13-án Titoktündér című bábelőadásra várják az érdeklődőket Miskolci Csodamalom Bábszínház közreműködésével a Kovács Máté Városi Művelődési Központ és Könyvtár Színháztermébe. Elolvasom

2024. március 12.

5 Karinthy – Karinthy Vera-Bornai Tibor irodalmi est

2024. április 10-én zenés irodalmi estre várják az érdeklődőket a Kovács Máté Városi Művelődési Központ és Könyvtár Színháztermébe. Elolvasom

2024. március 11.

Boribon – Harlekin Bábszínház

2024. április 7-én Boribon zenés bábjáték előadásra várják az érdeklődőket a Harlekin Bábszínház előadásában a Kovács Máté Városi Művelődési Központ és Könyvtár Színháztermébe. Elolvasom

2024. március 11.

NFI-Filmklub: 80 huszár

NFI-Filmklub kerül megrendezésre a Kovács Máté Városi Művelődési Központ színháztermében 2024. március 13-án, szerdán 18:00 órától. A Filmklubon a ’80 huszár’ Sára Sándor rendező 1978-ban készült színes, magyar filmdrámáját lehet megnézni.
A részvétel ingyenes! Elolvasom

2024. március 8.

Tina Turner est

2024. április 26-án Tina Turner Estre várják az érdeklődőket a Kovács Máté Városi Művelődési Központ és Könyvtár Színháztermébe. Elolvasom

2024. március 8.

Pokorny Piknik

2024. április 6-án POKORNY PIKNIKre várják az érdeklődőket Pokorny Lia színésznő és Gönczi Dorka moderátor közreműködésével a Kovács Máté Városi Művelődési Központ és Könyvtár Színháztermébe.
Pokorny Liával beszélget Gönczi Dorka coach-mediátor, amelyben emberi humorral és közvetlenséggel beszélgetnek a színészetről, a szakmai életről, sikerekről, elakadásokról, félelmekről, örömökről, barátságokról, álmokról, tervekről… arról, hogy mit jelent ma embernek lenni. Elolvasom

2024. március 7.

NFI-Filmklub: Egészséges Erotika

NFI-Filmklub kerül megrendezésre a Kovács Máté Városi Művelődési Központ színháztermében 2024. április 24-én, szerdán 18:00 órától. A Filmklubon az Egészséges erotika című filmet vetítik. Elolvasom

2024. március 4.

Ősember – Kálloy Molnár Péter

Igazi stand-up-comedy színházi fűszerezéssel – Kálloy Molnár Péter módra a hajdúszoboszlói Kulturális Központban a Tavaszi Művészeti Napok keretében március 28-án. Elolvasom

2024. március 4.

Világkóstoló – Róma

A közkedvelt VILÁGKÓSTOLÓ előadássorozat most Rómát mutatja be a Művelődési Központban! Elolvasom