Archiwum

2017. maja 26.

(HU) Baradács Anett Kiállítás

(HU) Baradács Anett szeretettel meghívja 2022 július 9- én 17:30 órai kezdettel megnyíló festmény kiállítására, a Kovács Máté Művelődési Központba.

„7 éve Kőszegen lakom, de vissza húz a szívem a hazai vizekhez, ezért 2017 után újra megmutatom otthon magam, és színes, élettel teli mosoly képeimet”
Baradács Anett és családja 7 éve költözött Kőszegre, Hajdúszoboszlón hagyva barátokat, ismerősöket. A hatalmas változás okozta űrt az autodidakta művész a festészettel töltötte ki. Anett korábban énekelt, írt is, de igazán most teljesedett ki. Hobbija a munkája. Élményfestést tart, amelyen az óvodás korú apróságoktól a 70 feletti felnőttekig bárki részt vehet. Az elkészült alkotásokat évről évre megmutatják a közönségnek.
Balerina, pillangó, vitorláshajó, vagy éppen életfa benne rengeteg elrejtett állattal – ahogy az idő, úgy én is változom, mikor milyen behatás ér, az visszatükröződik a képeim színeiben és stílusában. Csak akkor festek, amikor kedvem van, szerencsére sokszor. Általában feszített vászonra és akrilfestékkel dolgozom, de most például egy százéves szekrényre is festettem. Bármire lehet alkotni – mondta Baradács Anett.
 

A belépés díjtalan!

Információ
Kovács Máté Városi Művelődési Központ és Könyvtár
További információ: 06 52/558-800; facebook.com/szoboszlokultura; szoboszlokultura@gmail.com
A rendezvény helyszíne

Kulturális Központ Przeczytam

Chcielibyście Państwo podzielić się wrażeniami z szerszą publicznością w Hajdúszoboszló? Wysłać do nas historię pobytu!

Podział
2017. maja 16.

Spotkanie starych samochodów i motocykle

Spotkanie starych samochodów i motocykle czeka na gości w Hajdúszoboszló na lotnisku w 12 sierpnia. Przeczytam

2017. marca 3.

(HU) A nemez természete – nemezkiállítás megnyitó

(HU) Minden évben tavasszal Hajdúszoboszlón a kultúráé és a művészeteké a főszerep a rendezvények tekintetében. A Szoboszlói Tavaszi Művészeti Napok rendezvénysorozat keretében nemezkiállítás megnyitója lesz március 17-én 17.00 órától a Kulturális Központban.
Az idei év tematikája „A nemez természete – nemez és természet”. A kiállított alkotásokat a természet formái, anyagai, színei ihlették, a hagyományos nemezkészítési módszerek, motívumok felhasználásával készültek, és a nemezhagyományok megújítására törekednek.
A kiállítás megtekinthető április 30-ig.
A belépés díjtalan!
Információ
A rendezvény fő szervezője: A Kovács Máté Városi Művelődési Központ és Könyvtár
További információ: 06 52/558-800; facebook.com/szoboszlokultura; szoboszlokultura@gmail.com
A rendezvény helyszíne
Kulturális Központ Przeczytam

2016. grudnia 7.

(HU) Szoboszló Art Műhely őszi tárlat megnyitója és Sophia Olivia divatbemutató

(HU) A Szoboszló Art Műhely őszi tárlat megnyitója és Sophia Olivia divatbemutatóra várják az érdeklődőket szeptember 17-én 16.00 órától a hajdúszoboszlói Kulturális Központban.

A kiállításon 18 helyi művész alkotásait tekinthetik meg az érdeklődők.
Szoboszló Art Műhely őszi tárlat megnyitója után 17:30-tól a Sophia Olivia divatmárka bemutatja legújabb őszi/téli kollekcióját.

Az esemény ingyenesen megtekinthető, azonban már csak néhány hely maradt…… 

Regisztrálni az alábbi linken lehetséges a divatbemutatóra:
[gomb link="https://docs.google.com/.../1FAIpQLScN0XzI9Wx.../viewform..." szoveg="REGISZTRÁCIÓ" target="_blank" szin="rgb(177,200,0)"]

Szeretettel várunk!

Helyszín

Kulturális központ
[terkep id="643"] Przeczytam

2016. maja 24.

(HU) Vizes napok az Agórában-Térségi

(HU) A közelgő víz világnapja alkalmából a tudományos élményközpontban három napon át speciális előadásokkal és izgalmas ismeretterjesztő foglalkozásokkal várjuk a látogatókat. Az Agóra a hosszú hétvégén mindhárom nap 10-től 18 óráig tart nyitva.

Mennyi az emberek számára hasznosítható édesvíz a Földön? Miként lehet a víz energiáját a saját javunkra fordítani? Hogy jön létre egy „víztornádó”? Hány liter vizet használunk el ténylegesen egy nap alatt? Melyik az az állat, amely testének 97%-át víz alkotja? Hogyan állapítható meg a halak életkora a pikkelyük alapján?
A válaszokat mindenki megkaphatja az Agórában.

Vizes napok az Agórában
2019. március 15-17.
Az élményközpont a hosszú hétvégén mindhárom nap 10-től 18 óráig tart nyitva. Przeczytam

2016. maja 6.

(HU) Rácz György emlékkiállításának megnyitója

Przepraszamy, ten wpis jest tylko Węgierski języka (y).

2016. lutego 2.

(HU) „Zenétől a korsóig” kiállítás megnyitó

(HU) „Zenétől a korsóig címmel nyílik közös kiállítása Szűcs Henriett fazekas, népi iparművésznek és Bálint Kálmánné himző, népi iparművésznek a hajdúszoboszlói Kulturális központban szeptember 19-én 17.30 órakor.

A kiállítást megnyitja Dr. Tar Károlyné a Kézműves Alapítvány alapító-kurátora
Közreműködik zongorán: Szűcs Henriett fuvolán: Griger Judit
Helyszín

Kulturális Központ Przeczytam

2014. września 19.

(HU) Fecskebúcsúztató a Hortobágyon-Térségi

Przepraszamy, ten wpis jest tylko Węgierski języka (y).

2014. czerwca 1.

(HU) Képzőművészeti tanszakos diákok félévi vizsgakiállítása

(HU) A hajdúszoboszlói Szabó László Alapfokú Művészeti Iskola képzőművészeti tanszakos diákjainak félévi vizsgakiállítását tekinthetik meg az érdeklődők 2022. január 20-án 17.00 órától. Przeczytam

2014. marca 18.

(HU) Víz világnapja

(HU) A Víz világnapja alkalmából, március 23-án újra megnyitja kapuit a látogatók előtt a Hajdúszoboszlói Víztorony! Színes
programokkal, melyre várunk sok szeretettel mindenkit!

A 2024. évi Víz Világnap mottója: Víz a békéért.

Amikor a víz területén együttműködünk, a keltett hullámok továbbgyűrűznek – elősegítve ezzel a békét, a jólétet és a kihívásokkal szembeni ellenálló képességet.

Cselekednünk kell annak tudatában, hogy a víz nem csak egy kihasználandó erőforrás – hanem emberi jog, amihez mindenkinek joga van, minden körülmények között.

A víz világnapján mindannyiunknak össze kell fogni a vízért, ezzel is segítve a béke megteremtését – lefektetve egy virágzóbb holnap alapjait.

Fontos információ, hogy 12 éven aluli gyerekek biztonsági okokból nem látogathatják a tornyot!
Egyszerre 15 fő tartózkodhat a toronyban, ezért fél órás turnusokat szervezünk, így a részvételhez KÖTELEZŐ AZ ELŐZETES REGISZTRÁCIÓ, az alábbi linkre kattintva: https://forms.gle/z4F5fktTPqdrZBLs7

Az izgalmas toronylátogatás előtt vagy után érdemes ellátogatni könyvtárunkba, ahol családi vetélkedőt rendezünk a világnap alkalmából.

Programok Hajdúszoboszlón: földön, vízen, levegőben!

Helyszín

Víztorony Hajdúszoboszló,  Csanádi tér 10. 
Kulturális központ Przeczytam