Horváth Tamás koncert

2019. június 6.

Horváth Tamás 8 éves korában fogott először gitárt a kezébe, mely meghatározta további életét. A zene a lételeme állítja magáról. Több hazai tehetségkutató műsorban is találkozhattunk már vele, először a Megasztárban láttuk, majd később a Csillag születik tehetségkutató műsorban is feltűnt.

Bővebben az előadóról

A műsor után bandát alapított HT3 néven. A formáció megszűnése után Raul-lal zenélt, nagy népszerűségnek örvendve hazánkban. Tomi és Raul már az ismert zenekarral, a Children Of Distance-vel is működött együtt. Közös munkáik közül kiemelkedő sikereket könyvelhetett el a Náláná e, a Táncol velem a világ, a Tiszta szívvel, az Egyszer szeret, egyszer nem és az Őrizd meg című szerzemény. 2017 márciusában Facebookon adta tudtunkra, miszerint ezentúl egyedül ad ki dalokat. Ebben az évben a Sztárban Sztár című vetélkedőben vett részt, melyet meg is nyert, ezzel ő lett „Magyarország legsokoldalúbb előadója” 2017-ben.

Horváth Tamás az a fajta zsigeri énekes-dalszerző, akiben már egészen kiskorában megfogalmazódott, hogy a zene az a nyelv, amin keresztül igazán ki tudja fejezni önmagát. Szerencsére több milliós nézettségű videói, mint a Meggyfa vagy a Tiszánál azt bizonyítják, hogy rajta kívül még rengetegen beszélik ezt a közös nyelvet. Június 6-án több nagy sikerű fővárosi fellépése után Hajdúszoboszlón teszteli a közönség hangját és tapserejét.

 

Megosztás

A weboldal használatával hozzájárul a sütik használatához. Részletek...

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close