Juhász Marci Band//Nagy Dávid akusztik

2025. május 3. Rock Cafe Hajdúszoboszló

Juhász Marci Band és Nagy Dávid akusztik koncert lesz a hajdúszoboszlói Rock Cafe-ban május 3-án.

Juhász Marci 14 éves kora óta gitározik és szájharmonikázik, gyerekkorában népdalversenyeken vett részt. 2012-ben bejutott a Csillag Születik című tehetségkutatóba, ahonnan végül a negyedik helyről esett ki. Ezt követően a Nomad zenekar énekese volt 8 éven keresztül, ebből a produkcióból 4 stúdió és egy koncert album született. 2020 decemberétől visszatért ahhoz, amit mindig is a legjobban szeretett, és elbúcsúzva a zenekartól egyszálgitáros produkcióján, saját dalokon kezdett el dolgozni.
2021. szeptemberében jelent meg első önálló albuma Sorsszimfóniák címmel. A lemez 15 hétig a Mahasz Top40es listáján is fent volt és egy 25 állomásos turné keretében ősszel és tavasszal élőben is sikerült bemutatni közönségnek.
Koncertjein saját dalai mellett ismert hazai dalokat és népdal-feldolgozásokat is játszik.

19:00 – kapunyitás
20:30 – Nagy Dávid Akusztik
21:30 – JUHÁSZ MARCI BAND
➽ Jegyelővét: 3500
Jegyek a helyszínen: 5000
➽ KORHATÁR A PROGRAMRA // AGE LIMIT
18 éven aluliak csak szülői kísérettel vehetnek részt a koncerten!
10 éves korig a belépés ingyenes, szülői felügyelettel vagy felnőtt kíséretében.

Elővételes jegyek itt:
JEGYVÁSÁRLÁS

Helyszín

Rock Cafe Hajdúszoboszló

Megosztás