Rákász Gergely koncert – Térségi

2021 június 24.

Rákász Gergely az ismert koncertorgonista Lords of the Organ című koncertje június 24-én lesz a Nádudvari Református Templomban.

“Mindenekelőtt, nagyon boldog vagyok amiért a Lords of the Organ sorozatot szereti a közönség. Minden évben lényegesen többen hallgatják, és ez azt üzeni, hogy sikerülhet a magas művészetet olyan körítéssel tálalni, hogy azt a mai kor mindig rohanó embere is a tányérjára vegye.

Nem könnyű feladat, mert a klasszikus művekből egy hangot sem veszünk el, nem butítjuk őket közérthetővé, de a látványkoncertekkel, a zenei idegenvezetéssel és az izgalmas műsorválasztással, azt érjük el, hogy a műfaj ne csupán egy maroknyi hardcore komolyzene rajongó kiváltsága legyen. Mégiscsak más az a világ, amelyben tömegek választják a klasszikus művészetet kikapcsolódásként, ez pedig csak úgy érhető el, ha az előadás és a művész is korszerű, és nem egy elefántcsonttorony bezárt múzeumának poros hátsó polcáról szeretne kapcsolatot teremteni 2021 feltöltődni vágyó hallgatóival.

Igazi örömzene a 2021-es műsor. Talán soha nem volt még ekkora szükségünk rá, hogy a művészet felemeljen bennünket vissza oda, ahol korábbi életünket felfüggesztettük. Az elmúlt évben megtarthattunk mindent, ami az élethez kellett a vajat a hűtőben, vagy a meleget a házainkban. De elveszett a létezés lényege, az a tükör, amelyben az ember nem túlélő fogyasztó állatnak érzi magát, hanem az Istenek örökösének. A teremtés folytatójának. Ide tértünk vissza. Nem mondjuk ezt ki mindig amikor színházba, koncertre, vagy kiállításra megyünk, de mindannyian érezzük, ezért megyünk oda. Ezért azokkal a műalkotásokkal ünneplünk, amelyek minden hangja ezt az életörömöt sugározza. Strauss és Sosztakovics keringői, Ravel Bolerója, Vivaldi Négy Évszakának részletei mind ilyenek. Már nagyon vártuk a személyes találkozót, hogy visszakapjuk az életünknek ezt a szeletét!

Bach és a fentnevezett Urak jönnek, és hozzák az oltási kártyájukat. Hát Ön?

Megosztás

Friss hír!

2021. május 1-jén megnyitotta kapuit a hajdúszoboszlói fürdőkomplexum. Az idei nyár újdonságaival, az épülő Prémium Zóna attrakcióival és az új Fejedelmi Kincstár látnivalóival  is hamarosan várjuk Önt és kedves családját!

A 194/2021.(IV.26.) Kormányrendelet értelmében a hajdúszoboszlói fürdőkomplexum egységei a Gyógyfürdő, a Strandfürdő az Aqua-Palace Fedett Élményfürdő, az Árpád Uszoda, a Hungarospa Thermal Hotel) a járványügyi szabályoknak megfelelően a védettségi igazolvánnyal rendelkező vendégei számára megnyitja kapuit.

A vírusjárvánnyal kapcsolatos, folyamatosan frissülő információkért érdemes weboldalunkat rendszeresen olvasnia.

hajdúszoboszlói fürdőkomplexum

A weboldal használatával hozzájárul a sütik használatához. Részletek...

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close