A „Zenetörténeti utazás” című előadás a zene világát hozza közelebb a közönséghez egy különleges, élményalapú koncert keretében.
A Magyar Nemzeti Férfikar Hajdúszoboszlón mutatja be „Zenetörténeti utazás” című programját, amely során a közönség aktív, közvetlen és élményszerű formában ismerkedhet meg a zene különböző korszakaival.
A koncert célja, hogy ne csupán ismereteket közvetítsen, hanem valódi zenei élményt nyújtson minden korosztály számára.
Az előadás műfajokon és stílusokon átívelve mutatja be a zenei világ gazdagságát. A Magyar Nemzeti Férfikar művészei nemcsak közös kórusművekben lépnek színpadra, hanem szóló-, duett- és kisebb kamaraformációkban is bemutatkoznak. A programot tovább színesíti, hogy az együttes több tagja hangszeres tudását is megmutatja, így a hallgatóság még gazdagabb zenei élmény részese lehet.
A férfikar a Petőfi Kulturális Program részeként, a Nemzeti Művelődési Intézettel együttműködésben országszerte jelen van, és élményközpontú zenei programjaival számos iskolába is eljut. A hajdúszoboszlói esemény a Hajdúszoboszlói Tavaszi Művészeti Napok programkínálatát gazdagítja.
A programon való részvétel díjmentes, de előzetes regisztráció szükséges.
Regisztráció:
- személyesen az információs pultnál,
- recepcio@szoboszlokultura.hu
- 52/558-800
Időpont
2026. április 17. (péntek) 17:00
Helyszín
Kovács Máté Városi Művelődési Központ és Könyvtár
