Nagyerdei Kultúrpark

A Zoo Debrecenben kettő az egyben élményben lehet részed, hiszen itt megnézheted az Állatkert állat- és növényvilágát, valamint szórakozhatsz a Vidámparkban is.

Állatkert

A Zoo Debrecen állatkertje a Nagyerdő csodálatos fái között már 1958 óta fogadja a látogatókat. Vidéki állatparkként elsőként nyitotta meg kapuit, és azóta is folyamatosan fejlődik és bővül. Az alapítás kori kicsiny terület mára 17 hektárra nőtt, ahol öt földrész 185 fajának mintegy 1500 egyede tekinthető meg. A Zoo Debrecen jelenleg 42 fajmegmentő programban vesz részt, ami fennállása óta a legnagyobb számú ilyen tevékenység.

Vidámpark

Az 1960-ban „Ludas Matyi Vidámpark” néven alapított intézmény idén ünnepli fennállásának 65. évfordulóját. 1961 óta működik közösen az állatkerttel, és ma már a Zoo Debrecen néven várja a szórakozni vágyókat.
A debreceni Vidámpark a Tiszántúl legnagyobb állandó szórakoztató parkja, ahol 24 különféle játék – többek között Döbrögi Elvarázsolt Kastélya, Dodgem, Óriáskerék, Apollo X – szórakoztatja a látogatókat. A Park igazi különlegességei közé tartoznak a muzeális értékű játékok is, mint az 1800-as évek végén készült Lovasforgó, valamint a Kisvasút, amely a mini dámrezervátumig szállítja az utasokat.
A Vidámpark területén a játékokon kívül megtalálható a Trópusi ház, a teve- és dámvad karám, valamint a Pálmaház is. A Dögrögi Elvarázsolt kastélyában a Vidámpark történetét bemutató kiállítás várja a látogatókat.
Az utóbbi években a Park új játékokkal is bővült, köztük a Kukac hullámvasút, Nosztalgiakocsi és Repülős forgó is megtalálható.

Информация от
Debrecen, Ady Endre út 1.

Примите это!

Хотите увидеть достопримечательности? Скачайте наше бесплатное мобильное приложение и получите интересную информацию благодаря функции гида на венгерском языке.

Информационный бюллетень

Будьте в курсе событий! Получайте информацию о текущих событиях и местных новостях в Хайдусобосло из первых рук!
Информационный бюллетень
<?xml version="1.0"?<?xml version="1.0"?конверттелефонная трубкакарта-маркеркартаземлялупакрестменюшевронный низстрелка вправо linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram пустой facebook rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram