Archívum

2011. március 24.

Szegfű-Apartman

A Szegfű Apartman Hajdúszoboszlón a fürdőtől 300 méterre található.

Üdvözöljük a Szegfű Apartman adatlapján. Ha ön egy igényes, szép környezetben keres szállást, akkor jó helyen jár. A város legfrekventáltabb üdülőhelyén a fürdőtől alig 300 méterre lévő apartman házunk igen közkedvelt mind a külföldi és mind a hazai üdülők között. 2010-ben az apartman házunk teljes felújításra került, ezzel is szeretnénk kedveskedni a régóta visszajáró és új vendégeinknek.
Hajdúszoboszlói szálláshely

A létesítmény mind családoknak, baráti társaságoknak, fiataloknak, idősebbeknek, a földszint mozgássérülteknek egyaránt megfelelő. Szép bútorok, jól felszerelt konyhák, gyönyörű kert, kiépített pihenőhelyek, hintaágy, csendes környezet, mind az önök kényelmét, jó közérzetét szolgálják. Állatbarát család vagyunk, szívesen látjuk a kisállatokat is.

A kocsival érkezők számára az udvarban zárt parkírozót tudunk biztosítani. Az apartmanunkban egy időben összesen tizenkét főt tudunk fogadni, hat szobában.

Minden szobához külön fürdőszoba, WC tartozik. A konyhák tágasak jól felszereltek. Ízléses edények, kávéfőzők, kenyérpirítók, hűtők szolgálják az önök kényelmét. Tisztálkodáshoz törölközőt, hajszárítót, vasalót biztosítunk. A kertben grillező hely található grill sütővel. A gyönyörű füvön a gyerekek kedvükre játszhatnak. Repülőgéppel utazóknak transzvert biztosítunk.

Szlogenünk: Első a vendég, mi mindent megteszünk azért, hogy Önök jól érezzék magukat. Elolvasom

Szeretnéd te is megosztani a hajdúszoboszlói élményedet a nagyközönséggel? Küld el a történetedet nekünk!

Megosztás
2011. március 21.

Tujás Ház

A Tujás Ház Hajdúszoboszló üdülő övezetében, a sétáló utca folytatásában, a fürdőtől tíz perc sétára található.

A Tujás Házban tágas, nagyméretű szobák, az épület jellege klíma nélkül biztosítja a legmelegebb nyári napokban is a kellemes közérzetet.

Az épületben található :

– egy darab egyszobás, kétágyas apartman
– egy darab kétszobás ( kettő + háromágyas apartman

A szobák igény szerint pótágyazhatók.
Az apartmanokhoz felszerelt konyha, fürdőszoba, televízió és társalgó tartozik.
Baráti társaság esetén, igény szerint az apartmanok társalgón keresztül össze is kapcsolhatók.

Az udvaron szabad terasz, bográcsozási lehetőség.
Parkolás zárt udvarban.

Szeretettel várjuk Önöket szálláshelyünkön, kérje ajánlatunkat! Elolvasom

2011. március 13.

Ilona Apartman II.

Ilona Apartman II. Hajdúszoboszló üdülőnegyedében, a fürdőtől 20 percnyi sétára!

Olcsó, de színvonalas szálláslehetőség pároknak

Hajdúszoboszló üdülőnegyedében csendes, nyugodt körülmények között pihenhet!
2 személy részére modern és kényelmes bútorokkal berendezett franciaágyas hálószoba, saját teljes körűen
felszerelt étkezős konyha, privát zuhanyzós fürdőszoba várja Önöket.

Szolgáltatások

Kerti pihenőhely, grillezési és bográcsozási lehetőséggel!
Korlátlan WiFi internet az egész házban!
Ingyenes, zárt parkolás az udvarban!
Ingyenes transzfer
Szerettel várom jelentkezésüket: Papp Lászlóné Ilona Elolvasom

2011. március 10.

Natália Apartmanház

A Natália Apartmanház Hajdúszoboszlón a fürdő-központban, egy csendes kis platánfás utcában, a fürdő bejáratától 300 m-re található.

Az apartmanházról

A kétszintes házban két önálló, külön bejáratú teljesen felszerelt, egyenként 4 fős apartman várja a vendégeket. A külön bejáratú apartmanok 50 nm-es alapterületű, modern fenyő bútorokkal felszerelt apartmanok mindegyike 4-4 fő elhelyezésére alkalmas.
Mindkét apartmanban 2 szoba, nappali és teljesen felszerelt konyha, fürdőszoba és terasz található. A teraszon kerti asztal és hintaágy van. A szobákban, vagy nappalikban televízió, műholdvevő, DVD lejátszó található és internetezési lehetőség (WiFi) is biztosított. A konyha felszereltsége: kerámialapos tűzhely, mikrohullámú sütő, melegítő, komplett edénykészlet.

További információ

Mindkét apartman, nemdohányzó (dohányzás a teraszon lehetséges).
A ház udvarán zárt parkolási lehetőség, kerti bútorok, hintaágy áll rendelkezésre. Elolvasom

2011. március 8.

Apartman Dóra

Az Apartman Dóra Hajdúszoboszló üdülőnegyedében, a Városi Gyógyfürdőtől 10 percnyi járásra nyugodt környezetben található.

Férőhely

Apartmanházunk 7 db kétágyas és 1 db 4 ágyas, részben pótágyazható szobával várja a gyógyulni, üdülni, pihenni vágyókat az év bármely időszakában.

Felszereltség

A szobákban SAT-TV, szobaszéf, az épületben teljesen felszerelt konyha és étkező áll vendégeink rendelkezésére.
A gondozott kertben két fedett terasz grillezési lehetőségekkel a felnőttek, míg a hinta és homokozó a gyermekek kikapcsolódást szolgálja. Egyszerre 6 gépjárművet kapun belül is el tudunk helyezni. Elolvasom

2011. február 25.

Izabella Panzió

Hajdúszoboszló üdülőnegyedének elején, a strand és a Gyógyfürdő, valamint az Aqua Palace és az Aquapark bejárataitól 100-150 méterre, üzletek és éttermek közvetlen közelében található üdülőházunk, ahova szeretettel hívjuk és várjuk kedves vendégeinket. Az Izabella Panzió három épületegységből áll. A főépületben … Elolvasom

2011. február 20.

Apartman Termál Schmitz

Apartmanjaink a strand, a gyógyfürdő és az Aqua-Palace közvetlen közelében találhatók, kiválóan felszereltek, egész évben üzemelnek. A Hajdúszoboszlóra üdülés, gyógyulás céljából érkező vendégek számára apartmanjaink elhelyezkedésük miatt ideális szálláshelynek tekinthetők. Szobáink nem dohányzók és allergén mentesek. A légkondicionáló használata és … Elolvasom

2011. február 20.

Öreg Bence Vendégház

Próbálja ki Ön is a csöndes környezetben fekvő Öregbence Vendégház szolgáltatásait Hajdúszoboszlón a Fürdőtől 200 méterre! Az Öregbence Vendégház az Aqua-Palace közelében és a városi strandtól megközelítőleg 150-200 méterre található. A vendégházban öt szoba található. A szálláshely kiválóan alkalmas baráti … Elolvasom

2011. február 20.

Hajdú Star Apartmanok

A Hajdúszoboszló Hajdú Start Apartmanok az Aquapark és az Aqua-Palace élményfürdő közelében találhatóak.

Hajdúszoboszlón szeretne üdülni, de nem talált még megfelelő szálláshelyet? Már megnézett párat, de túl drágák voltak? Esetleg messze voltak a strandtól? Talán nem nyerték el tetszését?

Jó hírem van, pont most találta meg a megfelelő oldalt, vége a keresésnek! Nálunk megfizethető áron foglalhat színvonalas szállást közel a fürdőhöz. Nem kell spórolni az üdülés alatt, jut majd fagyira a gyerekeknek, ajándékokra a rokonoknak és nyugodt szívvel mehetnek el vacsorázni esténként egy kellemes strandolós nap végén.

Szálláshelyeink igényesen berendezett, szállóvendégek igényei szerint kialakított kertes családi házak és apartmanok a Hajdúszoboszlói strand- és gyógyfürdő, valamint az Aquapark és az Aqua-Palace élményfürdő közvetlen közelében (300-900 méter). Elolvasom

2011. február 20.

Piroska Apartman

A Piroska Apartmanház Hajdúszoboszló központjában, a Gyógyfürdőtől 800 m-re található. Apartmanházunk a főutca, a Mátyás király sétány folytatásában, a Bánomkerti utcáról, a 46-os szám alatt található 50m-es behajtó végén egy teljesen zárt, nyeles telken helyezkedik el. Így a központi fekvés … Elolvasom