Archívum

2013. október 8.

Vezetett túrák a darvak nyomában- Térségi

A Hortobágyi Nemzeti Park területén a daruvonulás idején ismét vezetett túrákon vehetnek részt a látogatók, mellyel a darvak nyomába szegődhetnek.
A daru a Hortobágyi Nemzeti Park jelképe és egyben az egyik legféltettebb természeti értékünk. A daruvonulás az ősz leg-vonzóbb természeti eseménye a Hortobágyon. A több tízezer daru naponta ismétlődő, alkonyathoz kötődő mozgalmának, a daruhúzásnak a megtekintésére szervez hétvégi túrákat a Hortobágyi Nemzeti Park.

A programok egy részéhez saját autó, illetve előzetes bejelentkezés szükséges, a program elindulásához minimum létszám 10 fő.

Információ és előzetes bejelentkezés
Hortobágyi Nemzeti Park Látogatóközpont
Tourinform Hortobágy
4071 Hortobágy, Petőfi tér 9.
Tel.:52/589-000 és 52/589-321
E-mail: info@hnp.hu Elolvasom

Szeretnéd te is megosztani a hajdúszoboszlói élményedet a nagyközönséggel? Küld el a történetedet nekünk!

Megosztás
2013. április 3.

Őszi Csillagösvény Mustra Hortobágyon-Térségi

Őszi Csillagösvény Mustra várja az érdeklődőket november 17-én a Hortobágy- Halastón.
A „csillagséta” során bepillantást nyerhetnek vendégeink Hortobágyi-halastó, Közép-Európa egyik legnagyobb madárlelőhelyének gazdag madárvilágába és szakember segítségével megtekinthetik a zavaró fényektől mentes égbolt csillagképit is.
A növekvő Hold mellett távcsövön át figyeljük meg a Jupitert, a Szaturnuszt és a Marsot is, valamint elkalandozunk a csillagos égbolt ösvényein.

Információ
A túra során kisvonattal és gyalogosan is közlekedünk.

A program időjárásfüggő és előzetes bejelentkezés szükséges.
Bejelentkezés: E-mail: turizmus@hnp.hu Elolvasom

2013. április 3.

Madárhangos tavasz-térségi

Madárhangos tavasz elnevezéssel vezetett gyalogtúra várja az érdeklődőket a Hortobágy-halastavi tanösvényen, ahol a tavaszi madárvonulásokat lehet megtekinteni. Tavasszal is nagy tömegben vonulnak a költöző madarak, de ezúttal sietősebben, hiszen a párválasztás, fészeképítés, tojásrakás, költés, fiókanevelés sürgeti őket, ki kell használniuk … Elolvasom

2013. január 10.

Csillagászati bemutató a Hortobágyi csillagdában-Térségi

Csillagászati bemutató várja az érdeklődőket szeptember 18-án Hortobágyon a Csillagoségbolt- parkban. A háborítatlan éjszakai környezet a nemzeti park természetességének fontos eleme, Ennek védelmére jött létre itt 2011-ben hazánk második csillagoségbolt-parkja. A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság által meghirdetett programon szakavatott munkatársak … Elolvasom

2012. szeptember 4.

Hortobágyi pásztorok és magyar hagyományőrző pásztorkutyások találkozója-Térségi

Hortobágyi pásztorok és magyar hagyományőrző pásztorkutyások találkozója
Részletes tudnivalók
Hortobágyi Pásztorok és Magyar Hagyományőrző Pásztorkutyások Találkozója 12. alkalommal Hortobágyon 2018. szeptember 8-9-én. A hortobágyi hagyományőrző rendezvényen, a hungarikumnak számító pásztorkutyák bemutatása, és munkája tekinthető meg. Hazánkban öt őshonos magyar pásztorkutyafajta ismert, a komondor és a kuvasz terület- és személyvédő fajta, a puli, pumi, mudi terelőkutya. A rendezvényt a Duna-Tisza Magyar Pásztorkutyás Hagyományőrző és Sport Egyesület szervezi. A szervezők célja a felsorolt fajták népszerűsítése, sokoldalú felhasználhatóságának bemutatása. A hungarikumnak számító pásztorkutyák bemutatása és munkája tekinthető meg a rendezvényen. A versenyek mellett egyéb programok, tájjellegű ételek is színesítik a rendezvényt.

További információ:
www.magyarpasztorkutya.hu
+36 30/349-5496
E-mail: dunatiszaegyesulet@gmail.com

Helyszín
Hortobágy – Vásártér, a Kilenclyukú híd lábánál Elolvasom

2012. június 13.

56. Hortobágyi Lovasnapok-Térségi

Múlt és jelen találkozása a délibábos Hortobágyon. Három nap a csikósok földjén! A Hortobágyi Lovasnapok az elmúlt évtizedekben a térség meghatározó és országhatárokon átívelő ismertségű rendezvényévé nőtte ki magát.

A lovakról és a lovasokról szól ez a hétvége a Hortobágyon. A Hortobágyi Lovasnapok célja a Hortobágyra jellemző pásztorkultúra múltjának és jelenének megismertetése és népszerűsítése.
A rendezvény idején elvegyülhet a kézműves és kirakodóvásárban, jellegzetes pusztai, hortobágyi ételeket kóstolhat. Elolvasom

2012. június 5.

Hortobágyi-halastavi Kisvasút napja-Térségi

A Hortobágyi-halastavi Kisvasút napja lesz július 14-én a Hortobágyi Nemzeti Park területén, ahol változatos programok várják az érdeklődőket egész nap. Elolvasom

2012. április 23.

Tavaszköszöntő a Hortobágyon -Térségi

Tavaszköszöntő programok várják az érdeklődőket a március 12-15 között. Ezen a hétvégén több helyszínen színes programokkal várják a családokat az ünnepi hétvégén. Programok Gólyanap a Hortobágyi Vadasparkban Tavaszköszöntő vonatozás a Hortobágy-halastavi Kisvasúttal Betyárképző a Pusztai Állatparkban A programok egy része … Elolvasom

Országos Gulyásverseny és Pásztortalálkozó 2012. április 23.

Országos Gulyásverseny és Pásztortalálkozó, Pásztortánc verseny – Térségi

Országos Gulyásverseny és Pásztortalálkozó, Pásztortánc verseny lesz a Hortobágyon május 18-án.

A minden évben Pünkösd szombatján megrendezett Országos Gulyásverseny és Pásztortalálkozón idén 28-dik alkalommal, május 18-án gyűlnek össze az ország számos pontjáról érkező gulyások a hortobágyi Pusztai Állatparkban, hogy a pénteki nap selejtezői után szombaton a legjobbak a nagyközönség előtt is számot adjanak mesterségbeli tudásukról. A főbb versenyszámok, melyek mindennapi munkájuk során előforduló feladatokból tevődnek össze a következők: marhakifogás, vízhúzás, pányvadobás, gulyásbot és karikás ostor használat. A kétnapos Gulyásverseny elmaradhatatlan záróakkordja minden évben a közreműködők és a közönség közös csergetése.
A Gulyásverseny kísérő rendezvénye az immár szintén hagyományosan, az idén fennállásának 70-dik évfordulóját ünneplő debreceni Hajdú Táncegyüttes által megrendezett Pásztortánc verseny, mely során a hortobágyi pásztorok táncaival ismerkedhetnek az érdeklődők.
A rendezvény ideje alatt elvegyülhetünk a Kilenclyukú hídtól 1.5 km-re lévő Pusztai Állatparkban a népművészeti vásár forgatagában, valamint hagyományos pásztorételeket is kóstolhatnak. A jellegzetes alföldi állattartó épületek között sétálva számos régi, magyar állatfajjal ismerkedhetnek a látogatók.
Ha szeretne bepillantást nyerni a pásztorok egyre inkább eltűnő világába, ha szívesen megkóstolná ízletes ételeiket, vagy gyönyörködne táncaikban, viseleteikben, látogasson el hozzánk május 18-án a hortobágyi Pusztai Állatparkba!

A rendezvény helyszíne:
Hortobágy Pusztai Állatpark Elolvasom

2012. április 23.

Szent Dömötör-napi Behajtási ünnep és Darufesztivál-Térségi

Az ősz ünnepe a Szent Dömötör-napi Behajtás a Hortobágyon, mely alkalmával ünnepélyes keretek között a pásztorok behajtják állataikat a pusztából.
A Hortobágyon a régi népszokás hagyományait követve a pásztorok és jószágaik egyaránt a télre készülődnek, amikor is az állatokat behajtják a pusztai legelőkről a téli szálláshelyükre.

A rendezvényre érkezők testközelből találkozhatnak a pásztorok állataival – magyar racka juhokkal, nóniusz lovakkal, négyökrös bivalyfogattal, hatökrös magyar szürke szarvasmarha fogattal is, akik juhászaink, csikósaink és gulyásaink társaságában elvonulnak az érdeklődők előtt.

A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság Darufesztivál programjának keretein belül színpadi műsorok, népi és természetismereti játékok, Kádár Ferkó Fotószínháza és kézműves foglalkozások várnak mindenkit. Elolvasom