Archívum

2016. július 13.

Hajdúszoboszlói Fazekasház

A Hajdúszoboszlói Fazekasház Fazekas Istvánnak, a népművészet mesterének 1976-ban megnyitott múzeuma.

A népi jellegű épület ma népművészeti gyűjteménynek ad otthont, valamint a látogatók múzeumpedagógiai foglalkozások keretében ismerkedhetnek meg a fazekassággal.

Fazekas Istvánról:
Fazekas István 1924. április 18-án született Nádudvaron, évszázadok óta fazekassággal foglalkozó dinasztia tagjaként. Korán megtanult korongozni, eredetileg mégsem készült fazekasnak. Később, édesapja műhelyében volt fazekasinas, s nála szabadult fel. 1952-ben lett népművész, 1954-ben az elsők között kapta meg a Népművészet Mestere kitüntető címet, a nádudvari fekete kerámia kimagaslóan magas művészi továbbfejlesztéséért, népszerűsítéséért. 1973-ban Nádudvarról Hajdúszoboszlóra tette át székhelyét, itt rendezte be műhelyét, s hozta létre saját keze munkája által a Hajdúszoboszlói Fazekasházat, kis házi múzeumát.

A Fazekasház:
A hagyományos nádfedeles paraszti házak formájára emlékeztető bemutatótermet, műhelyt épített és bekapcsolódott az idegenforgalomba is. A Hajdúszoboszlói Fazekasház Fazekas István 2007-ben bekövetkezett halála után gazdátlanná vált. A múzeum megnyitásának 40. évfordulóján, 2016-ban a ház újra megnyitja kapuit, hogy tovább szolgálja a magyar népművészetet. „Kézbe illő hagyomány” című állandó, és „Madárka, madárka” című időszaki kiállítással várja látogatóit, akik bemutatók és foglalkozások keretében ismerkedhetnek a fazekassággal, kipróbálhatják az agyagformálást és a korongozást is.

Kiállítások:
– Kézbe illő hagyomány, válogatás a debreceni Déri Múzeum néprajzi gyűjteményéből
Kiállításunk az alföldi parasztság tárgyi kultúrájának népművészeti értékkel is bíró darabjaiból nyújt ízelítőt, elsősorban a paraszti lakáskultúra és a ház körüli munkák, az élelmiszer előállítás jellegzetes eszközeinek bemutatása által. A paraszti használati eszközök kialakulásának hosszú folyamatában elsősorban a célszerűség, a praktikum szempontja volt az elsődleges. Éppen ezért a természetes anyagokból kialakított tárgyakon létrehozóik, a korabeli tárgyalkotók, a legegyszerűbb megoldásokra törekedtek. Mindez azt eredményezte, hogy „kézbe illő”, jól használható darabok jöttek létre, esztétikai szempontból pedig egy nagyon letisztult formavilág alakult ki.
A 18-19. században Debrecen és Hajdúböszörmény is jelentős központja volt a bútorművességnek, a festett bútorok készítői mezővárosi asztalosmesterek voltak. A festetlen, bárdolt fa lapokból összeállított ácsolt ládákat Erdélyből vagy Észak-Magyarországról szállították az Alföldre.
A használati eszközök egy részét barkácsoló parasztemberek is elkészíthették, de az igényesebb, mívesebb darabok mesteremberek, főleg bognárok, kovácsok keze munkáját dicsérik. Ezek a tárgyak igényes, tartós alapanyaguk, méretük által az alföldi parasztpolgári kultúra gazdasági jelentőségét, s egyben egykori használóik társadalmi rangját, emberi méltóságát is közvetítik. Elolvasom

Szeretnéd te is megosztani a hajdúszoboszlói élményedet a nagyközönséggel? Küld el a történetedet nekünk!

Megosztás
2014. február 14.

Modem-Modern és Kortárs Művészeti Központ

A Modem Debrecen szívében található kortárs művészeti központ. Egyedi tárlatokkal, sokszínű programokkal, alkalmanként koncertekkel várja az érdeklődőket.

A MODEM a Kölcsey Központ mellett található a Hunyadi János u. 1-3. szám alatt, színvonalas, kortárs művészeti kiállításokkal, művészetpedagógiai programokkal, csütörtökönként kisgyermekes szülőknek szóló programmal (Ringató), a nyári időszakban kertmozival, illetve egész évben a hangulatos Zöld Kilincs kávézóval várjuk szeretettel látogatóinkat.

Akadálymentesített, családbarát muzeális intézmény vagyunk. Elolvasom

2014. február 13.

Géptár

Régi motorok, mezőgazdasági gépek, és egyéb tárgyak tárlata tekinthető meg a Géptárban.
A Géptár Múzeumomban Mogyorós József egyéni gyűjtő által összegyűjtött, feljavított oldtimer autók, öreg motorkerékpárok, kerékpárok, mezőgazdasági gépek (traktorok), stabil motorok (Lokomobilok) és egyéb más használati tárgyak, lovas eszközök láthatóak.

A múzeum tárlataiban szereplő tárgyak között jármű ritkaságok is szerepelnek, melyek egy tudatos gyűjtés eredményeként menekülhettek meg a bezúzástól, beolvasztástól.

Az itt látható régi műszaki, közlekedési és mezőgazdasági használati tárgyak, gépek között még most is található olyan, mely működik, így a Géptárban látható veterán járművek akár ki is bérelhetőek. Elolvasom

2011. február 2.

Bocskai István Múzeum

Fedezze fel Hajdúszoboszló „múzeumi negyedét”! A gyógyfürdőtől 1000 méterre található Bocskai István Múzeum három épületben hét állandó kiállításon mutatja be Hajdúszoboszló kulturális örökségét.
A Bocskai Múzeum kertjében mezőgazdasági-történeti kiállítás tekinthető meg, mely az 1800-as évektől kezdődő folyamatos technikai fejlődést mutatja be. További egyedi látványosság az Oborzil Edit és férje Jeney Tibor alumínium harangjai, melyet hagyatékul Hajdúszoboszló városának adományoztak. A város szimbolikus harangházának harangjai is e gyűjteménynek a részei.

A több épületből álló Bocskai Múzeum főépületében az állandó kiállítás a Hajdúszoboszló történetét bemutató várostörténeti tárlat. Egyedi ritkaság a múzeumban, a Bocskai-zászló, mely a fejedelem adományaként került a hajdú vitézek birtokába és maradt meg napjainkra a Bocskai István Múzeum anyagában nagy értéket képviselve. A múlt emlékeként a zászlón látható címer fedezhető fel a „szoboszlói” hajdúk kiváltságlevelén és a mai Hajdúszoboszlói városi címeren is.

A tárlat nagyon sokszínű, melynek részeként tekinthető meg Bocskai István fejedelem festménye, mely Szűts János alkotása, továbbá használati tárgyak, harci ereklyék, illetve a város híres szülötteinek – Szép Ernő, Pávai-Vajna Ferenc – tárgyi relikviái. Egyéb érdekességként megtekinthető a hajdúsági tájra jellemző rovar és lepkegyűjtemény is a múzeumban.

A Bocskai Múzeum részeként, de külön épületben látogatható a Múzeumi Galéria, ahol Cseh Gusztáv és Szombati László művészi öröksége várja az érdeklődőket.

Jelenleg megtekinthető állandó kiállítások:
– Szoboszló öröksége
– Retro ’70-’89
– Hagyományok Hajdúszoboszlón
– Nemzetközi Modern Képtár
– Fejedelmi Kincstár Elolvasom