(HU) Kálmán Imre Csárdáskirálynő című műve minden idők legnépszerűbb és legtöbbet játszott operettje.
Az operett-statisztikusok szerint nincs egyetlen perc, amikor a Föld valamelyik pontján – színházban, koncerten, filmen, tévében vagy rádióban – föl ne csendülne Kálmán Imre valamelyik népszerű melódiája… legtöbbször a Csárdáskirálynő egyik slágere.
Azt tartják róla, hogy akár zene nélkül is remek színdarab lenne, ugyanis egy nagyon izgalmas családi dráma bomlik ki a néző előtt. Ehhez jönnek még a valóban örökké népszerű melódiák: „A lányok, a lányok, a lányok angyalok…”, a „Jaj, cica, eszem azt a csöpp kis szád…”, az „Álom, álom, édes álom…”, a „Te rongyos élet…”, és természetesen „Hajmási Péter, Hajmási Pál”
Szereplők
Sylvia – VÖRÖS EDIT
Bóni – RÓZSA LÁSZLÓ
Edwin – HAJA ZSOLT
Anhilte (Edwin édesanyja) – BÓDI MARIANNA
Stázi – NAGY KÍRA
Leopold (Stázi édesapja) – DÁNIELFY ZSOLT, Jászai-díjas
Terka (az Orfeum lányainak a vezetője) – OLÁH ZSUZSA, Jászai-díjas
Kerekes Feri (az Orfeum tulajdonosa) – GARAY NAGY TAMÁS
Rohnsdorf (Edwin titkára) – VRANYECZ ARTÚR
Rendező
GEMZA PÉTER
Az előadás korhatár nélkül megtekinthető.
Az előadás hossza (egy szünettel együtt): 175 perc
Közreműködik: a Kodály Filharmonikusok Debrecen, valamint a Csokonai Színház Énekkara
Az előadás létrejöttét az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) támogatta.
Időpont: 2021. július 07. 20:30
Kapunyitás: 19:45
Esőnap: július 09.
Helyszín: Nagyerdei Szabadtéri Színpad, Debrecen, Nagyerdő Citiți