Arhivă

2021. decembrie 22.

(HU) Retro buli

(HU) Retro buli lesz a szabadtéri színpadon, ahol 80-as és 90-es évek nagy slágereire szórakozhat a közönség.
Fellépők
Zoltán Erika, Kozmix, Csordás Tibi Citiți

Vi-ar plăcea să vă împărtășiți experiențele și senzațiile din Hajdúszoboszló cu publicul larg? Trimiteți-ne nouă povestea Dumneavoastră!

Distribuiți
2021. noiembrie 17.

(HU) Bereczki Zoltán akusztikus koncert

(HU) Bereczki Zoltán akusztikus koncert a Művelődési Központban március 3-án.

Országunk egyik legnépszerűbb előadóművésze, akit profizmusa mellett, sokoldalúsága teszi igazán különlegessé! EMeRTon-díjas színész, Arany- és platinalemezes, valamint Fonogram díjas énekes, mindezek mellett zenei producerként, producerként is ismerheti a közönség. A Sztárban Sztár első évadának győztese, majd a második, harmadik szériának szakmai zsűritagja.

A fiatal Bereczki kivételes tehetségét énektanára, Toldy Mária ismerte fel. 2001-ben végezte el a Színház és Filmművészeti Főiskolát, ugyanebben az évben megjelent első szólólemeze „Száz év” címmel. Számos zenés tv produkcióban vett részt: többek között fellépett a Magyar Televízió ,,Csináljuk a fesztivált” című műsorában, amelynek egyik sorozatát megnyerte, részt vett a TV2 ,,A nagy duett” című showban és 2012-ben felkérték a Megasztár 6 egyik zsűritagjának is. 2014-ben indult útjának Álomkép, Illúzió, Szenvedély majd Csillagkép és Közelebb néven futó turnéja, ahol óriási tömegeket mozgat meg minden alkalommal. 2016-ban a Sztárban Sztár +1 kicsi műsorban követhettük szereplését Berki Artúrral az oldalán. A 2018-ban megjelent Choices című szerzeményének egy része lett az egyik legnépszerűbb chipsmárka reklámzenéje Európa-szerte. 2019-ben visszatért a televízió képernyőjére is a Sztárban sztár leszek zsűrijeként.
A színházi életben is folyamatosan jelen van. (forrás: jegy.hu)

Részletek

Időpont : 2024. március 03., vasárnap, 18:00 – 19:30
Jegyvásárlás, itt!
[gomb link=" " https://in-time.hu/e/hajduszoboszlo-1825?fbclid=IwAR1tyH7OoYXLNsbEVul3zsNVDpVJMyysukeHX_uGEoGhAO3msbBqeIRz8Wc="JEGYVÁSÁRLÁS" target="_blank" szin="rgb(177,200,0)"]

Helyszín:

Kulturális Központ Hajdúszoboszló Citiți

2021. noiembrie 15.

(HU) Continoom koncert

(HU) Continoom koncert a hajdúszoboszlói Rock Cafe-ban április 23.-án.

Schrott Péter neve a magyar zenei életben sokak számára ismert lehet: a Tűzmadár zenekar énekesét a legtöbb rock és metal rajongónak már nem kell bemutatni, míg a TV nézők 2013-ban a The Voice- Magyarország hangja TV-s tehetségkutatóban találkozhattak vele, ahol a zsűri a legjobb rockhangnak minősítette. A Continoom 2014-ben indult útjára szóló projektként, ami rövidesen három, majd négy fős zenekarrá bővült. 7 év alatt 13 videoklip, számos feldolgozás és saját dal jelent meg, zenéjükben a metal-t break beat-tel, dub step-pel és más, nem elektronikus zenei műfajokkal fúzionálják. A zenekar már több országos turnét, hazai és külföldi klub- és fesztivál fellépést tudhat maga mögött, valamint olyan zenekarok előtt vendégeskedhetett, mint a Tankcsapda, a Leander Rising, a Kalapács és a Moby Dick. 2021-ben a Continoom-ot a Fülsebagoly martonvásári döntőjének első helyezettjeként jutalmazták, ami a zenekar eddigi legnagyobb szakmai elismerése. A Continoom egy színpadi energia robbanás, egy pozitív üzenet, ami zenei sokszínűségével és modern hangzásával képes eljutni bármilyen közönséghez.

19:30 Kapunyitás

Vendég zenekarok: Gépmadár, KabinLáz

KabinLáz: 20:30
Gépmadár: 21:30
Continoom: 22:30

Belépőjegy a helyszínen 1500 Ft

Helyszín

Rock Cafe Hajdúszoboszló Citiți

2021. noiembrie 9.

(HU) Retro Házibuli

(HU) A Retro Házibulin három legendás Dj pörgeti majd a lemezeket, Dj.Simon, Dj.Big Steve és Dj.Döme a Rock Cafe-ban március 16-án, 21:00 órától. Citiți

2021. noiembrie 5.

(HU) Vörös István zenekaros koncert a Rock Cafe-ban

(HU) “Szűk nekünk ez a város” Vörös István zenekaros koncert -Dalok a Prognózistól napjainkig 2024.május 11-én. 20.00 órától Citiți

2021. noiembrie 3.

(HU) Colmena és Gate 69 koncert

(HU) Colmena és GATE 69 koncert Hajdúszoboszlón a Rock Cafe-ban március 17-én!
Bővebben a zenekarokról

A Colmena egy magyar metal zenekar, amit Szabó Péter Levente (ritmusgitár) és Szabó István Zoltán (basszusgitar) alapítottak meg 2012-ben. A zenekar neve egy spanyol szó, aminek a jelentése kaptár. Az együttes sokáig feldolgozásokkal foglalkozott, majd több kisebb szünet következett. A gyulai székhely átkerült Szegedre. 2016-ban újragondolták a zenekart az alapitók és létrehozták a jelenlegi felállást, aminek az alapkoncepciója a saját számok írása, és egy EP lemez elkészítése 2017. tavaszára. A jelenlegi felállásban Bagdi Balázs az énekes, Plesa Tamás a dobos és Fazekas Efraim a szólógitáros pozíciót tölti be Szabó Péter ritmusgitár és Szabó István basszusgitár mellett. 2017. februar 1-én került fel a világhálóra az első saját daluk, a „Mielőtt” teaser videója a leghíresebb videómegosztó portálra.

A GATE 69 egy fiatal, lendületes, debreceni, stoner-metal és post-grunge színezte punk-rock zenekar. Hivatalosan 2016-ban alakult és az óta tevékenykednek aktívan. A populárisabb kemény zenét színes hangzásvilággal, sajátos hangnemben. A bemutatkozó anyaguk 2018. február 24-én jelent meg, Hungry EP névre keresztelve. A dalokat és a szövegeket Gyarmati Dominik, a zenekar alapítója és frontembere szerezte. Az 5 dalt tartalmazó lemezük a YouTube csatornájukon, valamint BandCamp fiókjukon egyaránt meghallgatható, utóbbi felületen letölthető és meg is vásárolható. A CD formátumot és az ahhoz készült pólót a zenekartól lehet megrendelni. M”

Gate 69 zenekar jelenlegi tagjai:
– Kurfis Ágnes: ének (gyerekkora óta)
– Gyarmati Dominik: gitár, vokál (4 éve)
– Jakab Attila: dob (14 éve)
– Brenner Károly: basszusgitár (15 éve)

Koncertkezdés

20:30 GATE 69
21:30 COLMENA

Belépőjegy 1.500.- Ft

Helyszín

Rock Cafe Hajdúszoboszló Citiți

2021. octombrie 28.

(HU) Porszem télűzés

(HU) A Porszem Lovas Egyesület hagyományos télűző kiszeégetést tart
2024 március 2-án, (szombaton) 10 órától.

Űzzük el együtt messzire a telet! Hamvadjon a fagyos évszak, s vele együtt pusztuljanak a betegségek is!
Adja át helyét a tél a gyönyörű szép tavasznak; a hideg szürkeség a fényes melegnek!
A babona szerint a kiszebáb elégetése megszabadítja az embereket minden bajuktól és bánatuktól.
Hozd magaddal Te is egy cetlire írva mindazt, aminek szívesen búcsút intenél és égessük el!

A részvétel díjtalan!

Regisztráció itt: 
[gomb link="https://forms.gle/c552qtM9J6mzeGvA6" szoveg="REGISZTRÁCIÓ" target="_blank" szin="rgb(177,200,0)"]

A résztvevő gyerekeknek és állatainknak farsangi finomságokat szívesen fogadunk!
Mindenkit szeretettel várunk!

Helyszín

Porszem Lovaspálya, Hajdúszoboszló, Herman Ottó u. 2. Citiți

2021. octombrie 21.

(HU) Miki Mini Karibi Parti

(HU) Izgalmas Miki Mini partikkal várunk titeket az Aqua-Palace Élményfürdőben!

szeptember 17-én 14:00-tól Karibi Parti lesz!

Várunk szeretettel!

Helyszín

Aqua-Palace Élményfürdő Citiți

2021. octombrie 13.

(HU) Mosó masa mosodája – bábszínház

(HU) Mosó masa mosodája gyermek előadás lesz látható a hajdúszoboszlói Kulturális Központban a Tavaszi Művészeti Napok keretében a Miskolci Csodamalom Bábszínház előadásában.
Szeretettel várjuk a kisgyerekes családokat a Művelődési Központ színháztermébe, 2024. március 23. (szombat) 10:00 órától. Citiți

2021. octombrie 8.

100 de concerte, 100 de locații

Orchestra Filarmonicii Naționale își va sărbători cea de-a 100-a aniversare în 2023. Cu acest prilej, publicul este invitat cordial la Centrul Cultural pe 19 octombrie, la ora 18:30!

Programul:
Pentru a sărbători această aniversare, Orchestra Filarmonicii Naționale va prezenta concerte camerale gratuite publicului din întreaga țară.

ALESSANDRO SCARLATTI: Cvartet în Fa major
GEORG PHILIPP TELEMANN: Sonata în trio în re minor, TWV 42:d7
JOSEPH HAYDN: Trio în Do major („Londra”), Hob. IV:1
WOLFGANG AMADEUS MOZART: Divertisment în si bemol major, K. 229/439b
LUDWIG VAN BEETHOVEN: Duo în Do major, WoO 27
SCOTT JOPLIN: The Easy Winners (transcripție de Beatrix Fazekas)

Locație:
Centrul Cultural
4200 Hajdúszoboszló, Szilfákalja 2. Citiți