Záznam

2023. júla 10.

(HU) Follow the flow koncert

(HU) Kösely-kupa Lovasverseny keretein belül (augusztus 04.) pénteki napon a parádés lovasfelvonulás után az est fellépő vendége a FOLLOW THE FLOW.

Ritkán fordul elő, hogy három, külön-külön is sikeres előadó erejének egyesítéséből friss, ugyanakkor tartósan népszerű projekt szülessen, ám a Follow The Flow esetében épp ez a helyzet.

BLR és Fura Csé a magyar hip-hop régóta ismert és elismert arcai voltak, amikor megalapították a Follow The Flow-t, Szakács Gergő pedig sikeres tehetségkutatós múlt után szólóban tudott magáénak egyre növekvő rajongóbázist. A 2018-tól datálható közös munka pedig kirobbanó, ám nem talmi sikert hozott. Az együttes 2019 májusában megjelent első albuma, a Nem tudja senki pár hónap alatt aranylemez lett, a címadó dalhoz készült klip pedig a második legnézettebb magyar videoklip, három év alatt több mint 67 milliós megtekintéssel. Lassan tucatnyi daluk volt már a rádiók kedvence. Jelenleg 330 ezer YouTube-feliratkozónál járnak. 2021-ben megjelent, Ég és föld című új albumukról a Tavasz című dal tízmillió megtekintésnél jár YouTube-on, de több más dalt is ötmilliónál többször játszottak már le a rajongók. Miután a szakma 2018-ban a Follow The Flow-nak ítélte a 2018-as Petőfi Zenei Díj. Év felfedezettje díjat, az év novemberében a közönség megszavazta, hogy a hármas képviselje Magyarországot Bilbaóban az MTV EMA díjátadó gáláján. A színpadi showra, élőzenére rendkívül nagy gondot fordító Follow The Flow a kezdetektől rendszeresen megtölti az ország koncerttermeit, jókora tömegeket vonz valamennyi nagy hazai fesztiválon.

2019 augusztusában, 2021-ben és 2022 májusában is telt házas koncertet adott a Budapest Parkban – itt fellépni mindig az év egyik különleges eseménye az együttes számára. A fesztiválszezon után a tagok szokás szerint visszavonultak, hogy az alkotásra koncentráljanak, úgyhogy 2023 májusában érkezik a következő nagylemez, a csapathoz méltó módon hol elgondolkodtató, hol meg humoros, nyelvi leleményekkel teli dalszövegekkel és közös éneklésre született dallamokkal.

Belépőjegyek:
2000.- Ft, hajdúszoboszlói lakcímkártyával rendelkező nappali tagozatos diák
3000.- Ft, hajúszoboszlói lakcímkártyával rendelkező felnőtt (tehát nem diák stb)
4000.- Ft, teljes árú jegy (semmi kötődése Hajdúszoboszlóhoz, nem itt lakik stb)

Jegyvásárlás, itt!
[gomb link="https://tixa.hu/follow_the_flow" szoveg="JEGYVÁSÁRLÁS" target="_blank" szin="rgb(177,200,0)"]

Helyszín

Repülőtér Prečítam

Chcete sa podeliť o svoje skúsenosti v Hajdúszoboszló s verejnosťou? Pošlite nám svoj príbeh!

Zdieľanie
2023. júla 7.

(HU) „Szoboszlói Nyár“ 2023. augusztus 21 – 27.

(HU) A „Szoboszlói Nyár” 2023 nyáresti kulturális programjai várják a látogatókat.

Európa legnagyobb fürdővárosában pezsgő nyári hangulattal várjuk a Hajdúszoboszlón pihenni és szórakozni vágyó vendégeket és a helyi lakosokat.

Népi- és modern táncok, népzene, klasszikus és modern zenei előadások, hagyományőrzők, kézműves bemutató, irodalmi könyvajánló, látványos sportprogramok, nyújtanak élményekben gazdag kikapcsolódást a családok számára. A szabadtéri színpadon koncertek és színházi előadások színesítik a nyári programokat.

Programok

Augusztus 21. hétfő
19:00-19:30 Vitézi Rend Katasztrófavédelem Bemutatója
19:00-19:30 TÁDÉ Néptánc Egyesület Püspökladány
19:30-20:30 Főnix Mazsorett
18:00-21:00 Keresztesi Robi FreeStyle foci

Augusztus 22. kedd
19:00-19:30 Bodnár Peti és Barátai
19:30-20:30 4 Voices és barátai
18:00-21:00 Keresztesi Robi FreeStyle foci

Augusztus 23. szerda
19:00-19:30 Bocskai István Múzeum Hajdú Őrjárata
19:30-20:00 Nagyhegyesi Mazsorett csoportok és a Nagyi Mazsi tánccsoport
18:00-21:00 Keresztesi Robi FreeStyle foci

Augusztus 24. csütörtök
19:00-19:30 KMVMKK Fitness és Mazsorett csoport bemutatója
18:00-21:00 Keresztesi Robi FreeStyle foci
20:30 Kokó és Kovács Tomi duó

Augusztus 25. péntek
19:00-19:30 Főnix Mazsorett
19:30-20:00 Red Stars Dance Crew hip-hop táncbemutató
20:00-21:00 Barbi Voice Studio – Jeges Barbi és tanítványai
18:00-21:00 Keresztesi Robi FreeStyle foci
21:00 Kokó és Kovács Tomi duó

Augusztus 26. szombat
18:30-19:00 Keresztesi Róbert freestyle foci rekordkísérlete: „brazil-kör”
18:50-19:15 Hajdúszoboszlói Gimnasztráda
19:15-20:00 Barbi Voice Studio – Jeges Barbi és tanítványai
20:00-20:20 Silver-D Látványtánc Egyesület
20:20-20:50 Pentagon zenekar
21:00 Kokó és Kovács Tomi duó

Augusztus 27. vasárnap
19:00-19:30 Főnix Mazsorett
19:30-20:00 Bárdos Lajos Városi Pedagógus Énekkar
20:30 Kokó és Kovács Tomi duó

A rendezvény fő támogatója:
Hajdúszoboszló Város Önkormányzata

Információ:
Kovács Máté Városi Művelődési Központ és Könyvtár
06 52 558 – 800
www.szoboszlokultura.hu
https://www.facebook.com/kulturaszoboszlo/

A szervezők a műsor változtatás jogát fenntartják!

Szent István Park és Mátyás Király Sétány Prečítam

2023. júna 13.

(HU) Szabó Balázs Bandája

(HU) A hajdúszoboszlói Rock Cafe kertjében Szabó Balázs Bandája kápráztatja el a közönséget, június 23.-án.

Folytatódik az országos turné, Szabó Balázs Bandája, hátunkon immár a nyárral és a hangszereinkkel bebarangolják kis hazánk minden zegzugát, kis várostól nagy városig, kis terektől nagyobbakig. Hosszú évek után végre Hajdúszoboszlón is muzsikálhatunk egy nagyot, ezúttal ráadásul a Rock Café kertjében! Prečítam

2023. júna 1.

(HU) Fények éjszakája

(HU) Ilyen még nem volt: FÉNYEK ÉJSZAKÁJA június 10-én Hajdúszoboszlón.
Ezen az estén egy igazi különlegességet láthatnak, varázslatos fényekkel festjük meg a Városháza épületét. Prečítam

2023. mája 30.

(HU) „Határok nélkül” – Dancs Annamari koncert

(HU) „Határok nélkül“ 2024. június 15-én szombaton 18.00 órától a Szent István parkban egy könnyed nyári zenés egyveleggel várjuk a helyieket és a határon túli vendégeket is .
Részletes program

A dalok magyar, román, szlovák és cseh nyelven szólalnak meg, kifejezve azt, hogy Hajdúszoboszló nemcsak a mérete miatt büszkélkedik Európa legnagyobb fürdőkomplexumával, hanem a „határok nélküli” életérzés okán is.
Előadók: a sepsiszentgyörgyi születésű magyar énekes-színésznő Dancs Annamária, a a Budapesti Operettszínház művésze és Szeredy Krisztina érsekújvári születésű énekművész, szoprán operaénekes, aki ma szintén Budapesten él.

Dancs Annamari a Budapesti Operettszínház vezető szólistája, nagysikerű darabok főszereplője. Dancs Annamari műsorában egyaránt megtalálható az operett, a musical, de akár a nosztalgia-táncdal feldolgozások és saját szerzeményei is, így minden korosztály számára biztosítja a kikapcsolódást. Koncertjein elengedhetetlen a jó hangulat, mellyel biztosan találkozhatnak Hajdúszoboszlón is, a koncere kilátogató érdeklődők.

A koncert ingyenes!

A szervezők a programváltoztatás jogát fenn tartják!

Helyszín:
Szent István park, Hajdúszoboszló Prečítam

2023. mája 22.

(HU) Ganxsta Zolee és Takács Vilkó koncert

(HU) Ganxsta Zolee és Takács Vilkó koncert lesz a Rock Cafe-ban május 26-án, gyere vár a Rock.
Ganxsta Zolee és Takács Vilkó ördögi blues duója immáron második alkalommal lép fel a Rock Café színpadán. Ezúttal ők nyitják meg a szabadtéri szezont a klub terasz színpadán. Prečítam

2023. mája 17.

(HU) ZÁRÓRA – The Milfglue – Hajdúszoboszló

(HU) ZÁRÓRA és The Milfglue koncertek a Rock Cafe-ban, Hajdúszoboszlón 2023. május 20-án. Prečítam

2023. mája 10.

(HU) Irigy Hónaljmirigy

(HU) Irigy Hónaljmirigy koncert lesz Hajdúszoboszlón a Szabadtéri Színpadon 2023. július 26-án!

Az Irigy Hónaljmirigyet (IHM) szerintünk nem kell bemutatni senkinek, de ha valaki mégis az elmúlt több mint 40 évet nem a Földön töltötte volna, akkor neki tájékoztatásul annyit, hogy az IHM egy nyolctagú magyar könnyűzenei együttes, mely zenei paródiáiról és ezek közé szervezett humoros tévéműsorairól ismert. A pop, rock, reggae, techno, rap és a mulatós zene egyaránt szerepel repertoárjukban, de például a Boci, boci tarka című gyermekdal gospel-változata vagy a Village People YMCA-jéből elferdített Mirigy-himnusz operajellegű előadása is a nevükhöz fűződik. Prečítam

2023. apríla 26.

(HU) Margaret Island Akusztik koncert

(HU) Margaret Island akusztik koncert lesz Hajdúszoboszlón a Rock Cafeban 2023. május 28-án!

A Margaret Island elsősorban akusztikus alapokra épülő és folkos elemeket is beépítő vegyes stílusú együttes.
Néhány fiatal ül a margitszigeti platánok alatt és énekel meg zenél. Népdalok, tábortüzek repertoárja, napjaink akusztikus folk-pop slágerei, ami épp eszükbe jut. Aztán írni kezdenek, aztán stúdiózni, aztán koncertezni… és mindenki látja, hogy ez jó. És mindenki hallja is, hogy ez jó. Papírhajón Bolyongó, tiszta derű, elragadó akusztikus zene: ez a Margaret Island. Prečítam

2023. apríla 26.

(HU) Vacsora, meg egy kis dili az IHM néhány tagjával a Rock Cafe Gardenben

(HU) Van kedved együtt vacsorázni néhány nagyon bolond muzsikussal?
Akkor foglalj időben asztalt, egyél egy finom erdei gombás vaddisznópörköltöt és ezek után figyeld a színpadot! Prečítam