Einträge

2016. Juli 13.

(HU) Hajdúszoboszlói Fazekasház

(HU) A Hajdúszoboszlói Fazekasház Fazekas Istvánnak, a népművészet mesterének 1976-ban megnyitott múzeuma.

A népi jellegű épület ma népművészeti gyűjteménynek ad otthont, valamint a látogatók múzeumpedagógiai foglalkozások keretében ismerkedhetnek meg a fazekassággal.

Fazekas Istvánról:
Fazekas István 1924. április 18-án született Nádudvaron, évszázadok óta fazekassággal foglalkozó dinasztia tagjaként. Korán megtanult korongozni, eredetileg mégsem készült fazekasnak. Később, édesapja műhelyében volt fazekasinas, s nála szabadult fel. 1952-ben lett népművész, 1954-ben az elsők között kapta meg a Népművészet Mestere kitüntető címet, a nádudvari fekete kerámia kimagaslóan magas művészi továbbfejlesztéséért, népszerűsítéséért. 1973-ban Nádudvarról Hajdúszoboszlóra tette át székhelyét, itt rendezte be műhelyét, s hozta létre saját keze munkája által a Hajdúszoboszlói Fazekasházat, kis házi múzeumát.

A Fazekasház:
A hagyományos nádfedeles paraszti házak formájára emlékeztető bemutatótermet, műhelyt épített és bekapcsolódott az idegenforgalomba is. A Hajdúszoboszlói Fazekasház Fazekas István 2007-ben bekövetkezett halála után gazdátlanná vált. A múzeum megnyitásának 40. évfordulóján, 2016-ban a ház újra megnyitja kapuit, hogy tovább szolgálja a magyar népművészetet. „Kézbe illő hagyomány” című állandó, és „Madárka, madárka” című időszaki kiállítással várja látogatóit, akik bemutatók és foglalkozások keretében ismerkedhetnek a fazekassággal, kipróbálhatják az agyagformálást és a korongozást is.

Kiállítások:
– Kézbe illő hagyomány, válogatás a debreceni Déri Múzeum néprajzi gyűjteményéből
Kiállításunk az alföldi parasztság tárgyi kultúrájának népművészeti értékkel is bíró darabjaiból nyújt ízelítőt, elsősorban a paraszti lakáskultúra és a ház körüli munkák, az élelmiszer előállítás jellegzetes eszközeinek bemutatása által. A paraszti használati eszközök kialakulásának hosszú folyamatában elsősorban a célszerűség, a praktikum szempontja volt az elsődleges. Éppen ezért a természetes anyagokból kialakított tárgyakon létrehozóik, a korabeli tárgyalkotók, a legegyszerűbb megoldásokra törekedtek. Mindez azt eredményezte, hogy „kézbe illő”, jól használható darabok jöttek létre, esztétikai szempontból pedig egy nagyon letisztult formavilág alakult ki.
A 18-19. században Debrecen és Hajdúböszörmény is jelentős központja volt a bútorművességnek, a festett bútorok készítői mezővárosi asztalosmesterek voltak. A festetlen, bárdolt fa lapokból összeállított ácsolt ládákat Erdélyből vagy Észak-Magyarországról szállították az Alföldre.
A használati eszközök egy részét barkácsoló parasztemberek is elkészíthették, de az igényesebb, mívesebb darabok mesteremberek, főleg bognárok, kovácsok keze munkáját dicsérik. Ezek a tárgyak igényes, tartós alapanyaguk, méretük által az alföldi parasztpolgári kultúra gazdasági jelentőségét, s egyben egykori használóik társadalmi rangját, emberi méltóságát is közvetítik. Ich lese das

Möchten Sie Ihre Hajdúszoboszlóer Erlebnisse mit anderen teilen? Senden Sie uns Ihre Geschichte!

Teilen
2014. Februar 14.

(HU) Modem-Modern és Kortárs Művészeti Központ

A Modem Debrecen modern és kortárs művészeti központja, mely a városközpontban egyedi tárlatokkal, múzeumpedagógiai programokkal, koncertekkel várja az érdeklődő közönséget.

A MODEM a Kölcsey Központ mellett található a Baltazár Dezső tér 1. szám alatt, ahol a programok, kiállítások mellett a Zöld Szamár kávézó is egyedi kínálattal várja a művészet iránt rajongókat.

A KultúrKedd elnevezésű akció keretében 2014 szeptemberétől minden héten kedden 50 % kedvezményt tartalmazó belépőjeggyel látogathatóak a MODEM kiállításai.

Kiállítások:

GÉM / GAMEkapocs
A kiállítás szokatlan aspektusból mutatja be az Antal–Lusztig-gyűjtemény egy részét. A kurátor, Nagy T. Katalin művészettörténész képzőművészeket, költőket és írókat kért fel, hogy válasszák ki a kollekció egy-egy darabját és azt „gémkapcsozzák meg” egy régebben vagy újabban készült művükkel.
A kiállítás 2016. június 5.–december 31. között látogatható

A szabadság szigete
Válogatás a Ferenczy Múzeumi Centrum gyűjteményéből
A kiállítás 2016. augusztus 7. – november 6. között látogatható
A modern és kortárs hazai képzőművészet 100 legismertebb, iskolateremtő művésze, köztük Ferenczy Károly, Vajda Lajos, Czóbel Béla, Korniss Dezső, Ámos Imre, Anna Margit, Pacsika Rudolf, feLugossy László munkáiból látható nagyszabású kiállítás augusztus 7-től a MODEM-ben. A művészeti központ két szintjét, mintegy kétezer négyzetmétert megtöltő tárlat közel 250 alkotáson keresztül ad képet a hazai képzőművészet elmúlt évtizedeiről, a naturalizmustól kezdve a konstruktív törekvéseken, a neoavantgárd absztrakción, a szürrealizmuson át egészen a public artig.
A belépő egyben filmklub bérlet: érvényes 5 vetítésre a MODEM kávézójában

A Vajda Lajos Stúdió filmjei szombatonként a MODEM-ben
augusztus 6. 18 óra: Lugossy László: Neoszarvasbika (1992)
augusztus 13. 18 óra: B. Farkas Tamás: A Templomdombtól a Műcsarnokig (2003)
augusztus 27. 20 óra: Zámbó István: Rend a lelke mindennek (1993)
szeptember 3. 18 óra: Lugossy László: Éljen a világ és táguljon! (1991)

Minden hónap utolsó szombatján – a vetítés után – éjszakai, zseblámpás tárlatvezetés a MODEM-ben.
Belépés „A szabadság szigete“ című kiállításra váltott belépővel vagy 300 forintos külön jeggyel lehetséges. A kiállítás belépője valamennyi vetítésre érvényes.
Programok

Jelenleg nincsenek aktuális programok! Ich lese das

2014. Februar 13.

Maschinenausstellung

(HU) Régi motorok, mezőgazdasági gépek, és egyéb tárgyak tárlata tekinthető meg a Géptárban.
A Géptár Múzeumomban Mogyorós József egyéni gyűjtő által összegyűjtött, feljavított oldtimer autók, öreg motorkerékpárok, kerékpárok, mezőgazdasági gépek (traktorok), stabil motorok (Lokomobilok) és egyéb más használati tárgyak, lovas eszközök láthatóak.

A múzeum tárlataiban szereplő tárgyak között jármű ritkaságok is szerepelnek, melyek egy tudatos gyűjtés eredményeként menekülhettek meg a bezúzástól, beolvasztástól.

Az itt látható régi műszaki, közlekedési és mezőgazdasági használati tárgyak, gépek között még most is található olyan, mely működik, így a Géptárban látható veterán járművek akár ki is bérelhetőek. Ich lese das

2011. Februar 2.

Bocskai István Museum

Das Bocskai-Museum befindet sich in dem altstädtischen Zentrum von Hajdúszoboszló in der von dem Fürsten genannten Straße.
Im Garten des Bocskai-Museums kann eine landwirtschaftshistorische Ausstellung besichtigt werden, die die laufende Entwicklung seit den 1800-er Jahren darstellt. Weitere besondere Sehenswürdigkeiten sind die Aluminiumglocken von Edit Oborzil und ihres Mannes Tibor Jeney, die sie als Erbe der Stadt Hajdúszoboszló schenkten. Auch die Glocken des symbolischen Glockenhauses der Stadt sind die Teile dieser Sammlung.

In dem Hauptgebäude des aus mehreren Gebäuden stehenden Bocskai-Museums ist die die Geschichte von Hajdúszoboszló darstellende saatgeschichtliche Dauerausstellung zu sehen. Eine Rarität des Museums ist die Bocskai-Fahne, die als Gabe des Fürsten im Besitz der Heiducken gelang, auch bis zum heutigen Tag im Material des Museums blieb und einen großen Wert bildet. Als Erinnerungsstück an die Vergangenheit kann auf der Fahne ein Wappen entdeck werden, die auch auf dem Privilegbrief und im Wappen von Hajdúszoboszló zu sehen ist.

Die Ausstellung ist sehr vielseitig, als deren Teil kann das Bildnis von István Bocskai besichtigt werden, das ein Gemälde von János Szűts ist, weitere Gebrauchsgegenstände, Kampfreliquien und die Reliquien der berühmten Söhne der Stadt, Ernő Szép und Ferenc Pávai Vajna. Als eine weitere Besonderheit kann die für das Hajdúland typische Insekten- und Schmetterlingssammlung im Museum besichtigt werden.

Als ein Teil des Bocskai-Museums aber in einem anderen Gebäude befindet sich die Museumsgalerie, wo das Kunsterbe von Gusztáv Cseh und László Szombati die Besucher erwartet.
Diese Ausstellungen können zurzeit besichtigt werden

Ortsgeschichtliche Ausstellung / Einsiedeln der Heiducken von István Bocskai und die Geschichte der Hajdústadt.
Volkskunstausstellung / Eine Dauerausstellung der Volkskunst im Hajdúland und der in Hajdúszoboszló lebenden Volkskünstler.
Museumsgalerie / Eine Dauerausstellung des Grafikers Gusztáv Cseh aus Klausenburg und des in Hajdúszoboszló geborenen Mahlers László Miskolczi. Auf dem Hof eine Freilichtausstellung von Totenkreuzen. “ 8 Stunden Arbeit 8 Stunden Freizeit 8 Stunden Schlaf ”- Alltagsleben im Kádár – Ära vorläufige Ausstellung Ich lese das