Einträge

2013. Februar 21.

SzobRock

(HU) A hajdúszoboszlói Kovács Máté Városi Művelődési Központ és Könyvtár az Öröm a Zene Nonprofit Kft.-vel együttműködésben, a Hangszeresek Országos Szövetsége támogatásával 2019. március 31-én tizenkettedik alkalommal biztosít lehetőséget amatőr rockzenekarok bemutatkozására és versenyére. Jelentkezéseket elsősorban az észak-alföldi régióból várnak a szervezők, de az ország más részeiből is lehet jelentkezni. A verseny időtartama miatt csak 12 zenekar jelentkezését tudják fogadni!

Díjak
A zsűri döntése alapján a legkiválóbb zenekar továbbjut a Budapest Music Expo döntőjébe, melynek fődíja 1.000.000 forint értékű hangszer és hangtechnikai eszközbeszerzés a HANOSZ tagságának képviseletében gyártott, vagy forgalmazott termékekből, valamint a Cseh Tamás Program által felajánlott 2.000.000 forint értékű támogatás, amelyet a győztes lemezanyag és videoklip készítésre fordíthat a győztes.

A legkiemelkedőbb zenei tehetség megkapja az ÖRÖM A ZENE – Újfalusi Gábor Díjat, melyet minden állomáson egyetlen zenésznek ítél oda a zsűri.

A legjobbnak kiválasztott együttesek pénzjutalomban és fellépési lehetőségben részesülnek a Kulturális Központ által szervezett nyári rendezvényeken.

A jelentkezés feltételei
A jelentkezési lap leadása vagy elküldése (a megadott elérhetőségek valamelyikére)
Nevezési díj befizetése
A dalok szövegét a jelentkezési laphoz mellékelve adjátok be
A bemutatandó anyagban csak saját szerzemények szerepelhetnek (aminek még nincs kiadói változata, országosan terjesztett megjelenése)
Amatőr zenekarok számára szól a program, ezért nem jelentkezhetnek rádiós és kiadó múlttal rendelkező bandák (a saját kiadás és a helyi lokális médiumokban való megjelenés nem kizáró ok)
A szerzemények közül egynek magyar nyelven kell elhangoznia
A tehetségkutató nyilvános, közönség előtt zajlik
A műsoridő maximum 15 perc
A verseny időtartama miatt csak 12 zenekar jelentkezését tudjuk fogadni
A technikai alapfelszerelésről (hangosítás) a rendezők gondoskodnak, de pergőt, cint, lábgépet és dobszéket hozzon mindenki magával
Nevezési díj: 2.000 forint (Fizetni lehet személyesen a művelődési központ I. emeleti pénztárában vagy átutalással az 11738084-15374035 számlaszámra. Amennyiben átutalással fizettek, a közlemény rovatban tüntessétek fel: „szobrock + zenekarnév” szót.)
Jelentkezési határidő: 2019. március 18. (péntek) (A jelentkezési lap letölthető: facebook.com/szoboszlokultura)
A SzobRock 2019. március 31-én 17 órakor kezdődik a Kulturális Központban (Hajdúszoboszló, Szilfákalja 2.)

További információ: Berényi Viktória /tel:52/558-800/
Elérhetőségek: Kovács Máté Városi Művelődési Központ és Könyvtár (4200 Hajdúszoboszló, Szilfákalja 2.)
Telefon: 52/558-800
Email:szoboszlokultura@gmail.com
Facebook: facebook.com/szoboszlokultura

Helyszín
Kovács Máté Művelődési Központ Ich lese das

Möchten Sie Ihre Hajdúszoboszlóer Erlebnisse mit anderen teilen? Senden Sie uns Ihre Geschichte!

Teilen
2013. Februar 21.

Stadt Feier

(HU) Emlékezz és ünnepelj te is Hajdúszoboszlón – az 1848-49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett városi ünnepségen. Ich lese das

2013. Januar 10.

Sternhimmel Park von Hortobágy

22.01.2013 Sternhimmel Park von Hortobágy Ort: Ady Endre Culture Center Nadudvar Ady Square 10. Start: 17.00

2012. September 4.

Ungarische Hütehunde und Hirten Sammlung- Regional

(HU) A lovak után kutyák népesítik be augusztus 17-18-án, szombaton és vasárnap a Hortobágyon a Mátai ménes otthonát.
A két nap alatt több, mint 1000 kutya bemutatása történik a kilenclyukú híd szomszédságában.

Egyedi program a csodás Hortobágyon, a dupla éjszakai kutyakiállítás, ahol megcsodálhatják a látogatók hazánk legszebb kutyáit és eltölthetnek egy jó hangulatú estét.

Részletes tudnivalók
A kiállítás mindkét napján 19 órától kezdődnek a bírálatok, a nap legszebb kutyáinak felvonulása, a Best in Show program pedig 22 órától.
A gyerekeket mindkét nap 19 órától Magyar Kutyafajtás Tanösvény várja, értékes ajándékkal.

A rendezvény INGYENESEN látogatható. Ich lese das

2012. September 4.

Hajdúszoboszlói Nationale Antiquitätenmesse

(HU) Országos régiségvásár várja az érdeklődőket a Bioétel és Borfesztivál kísérőrendezvényeként a hajdúszoboszlói fesztiváltéren a rendezvény második napján.
Az érdeklődők sok-sok érdekes régiség közül válogathatnak, a kínálatban megtalálhatóak könyvek, festmények, régi használati tárgyak és még sok más érdekesség.

Rendezvény kezdete: 08.00
Szervező: Kovács Máté Művelődési Központ és Könyvtár
+36 52 558-800

Helyszín
Fesztivál tér Ich lese das

2012. Juli 19.

Stadtfeste von 20 August

(HU) Az államalapítás és az államalapító Szent István király emlékünnepe.

Augusztus 20. az egyik legősibb magyar ünnep, a keresztény magyar államalapítás, a magyar állam fennállásának emléknapja. A városi ünnepség keretében a szabadtéri színpadnál ünnepi kenyér szentelés és további ünnepi programok várják az érdeklődőket.

A programról bővebben

Augusztus 20.

19.30 Ünnepi köszöntő
20.00 Pál István Szaolonna és bandája népzenei koncert

A belépés ingyenes!
Helyszín

Szabadtéri Színpad Ich lese das

2012. Juli 6.

PANAMA MAGIC Koncert

2012. Juni 13.

Reiter-Tage von Hortobágy

(HU) Múlt és jelen találkozása a délibábos Hortobágyon. Három nap a csikósok földjén! A Hortobágyi Lovasnapok az elmúlt évtizedekben a térség meghatározó és országhatárokon átívelő ismertségű rendezvényévé nőtte ki magát.

A lovakról és a lovasokról szól ez a hétvége a Hortobágyon. A Hortobágyi Lovasnapok célja a Hortobágyra jellemző pásztorkultúra múltjának és jelenének megismertetése és népszerűsítése.
A rendezvény idején elvegyülhet a kézműves és kirakodóvásárban, jellegzetes pusztai, hortobágyi ételeket kóstolhat. Ich lese das

2012. Juni 5.

(HU) Hortobágyi-halastavi Kisvasút napja-Térségi

(HU) A Hortobágyi-halastavi Kisvasút napja lesz július 14-én a Hortobágyi Nemzeti Park területén, ahol változatos programok várják az érdeklődőket egész nap. Ich lese das

2012. April 23.

Hungarosparty Stranderöffnung

Die HungarosParty ist die Eröffnungsveranstaltung des Hungarospa-Strandes in Hajdúszoboszló und gleichzeitig der Auftakt zur sommerlichen Strandsaison.
Der Eintritt zur Veranstaltung ist kostenlos. Die Stars und Bands, die bei der Veranstaltung auftreten, werden das feiernde Publikum vom Schiffsbühne an der Mittelmeerküste unterhalten.
Programm:
Für Details besuchen Sie uns bitte später wieder.

Datum: Mittwoch, 1. Mai 2025, 18:00 Uhr
Einlass: 17:30 Uhr

Ort:
Hungarospa-Strand, Mittelmeerküste Ich lese das