Záznam

2024. januára 19.

(HU) Magyar Kultúra Napja a Múzeumban

(HU) A Magyar Kultúra Napja alkalmából január 22-én 16:30 órától szeretettel várják látogatóikat a Bocskai István Múzeumba színes kulturális programokkal.
Felcsendül Beethowen Holdfény szonátájának I. tétele zongorán és Holminov: Altató című darabjának előadása klarinéton a Zichy Géza Zeneiskola diákjainak és tanárainak közreműködésével.
Kiállítás nyílik „Mert Szoboszló az én képeskönyvem…“ című pályázatunk rajzaiból
Fény derül a rajzpályázatunk díjazottjaira
A Hajdúszoboszlói Polgári Olvasókör tagjai felolvasnak Szép Ernő műveiből
Túri Borbála előadásában hallhatjuk Kovács András Ferenc: Naked soul című versét Prečítam

Chcete sa podeliť o svoje skúsenosti v Hajdúszoboszló s verejnosťou? Pošlite nám svoj príbeh!

Zdieľanie
2024. januára 4.

(HU) Szoboszlói Nyár programsorozat 2024.

(HU) Európa legnagyobb fürdővárosában pezsgő nyári hangulattal várjuk a Hajdúszoboszlón pihenni és szórakozni vágyó vendégeket és a helyi lakosokat.
A Szoboszlói Nyár 2024 nyáresti kulturális programsorozat közreműködői, fellépői töretlen lelkesedéssel és színes programokkal, bemutatókkal, retro és latin utcabálokkal, piknik mozival, nagyszabású koncertekkel és színházi előadásokkal várják a nagyérdemű közönséget. Zene-tánc-mulatság vár mindenkit esténként Hajdúszoboszló központjában! A helyi és környékbeli civil szervezetek, művészeti csoportok és hagyományőrző közösségek villámprodukcióikkal pezsdítik fel az esti hangulatot a fürdővárosban! Prečítam

2023. novembra 24.

(HU) II. Adventi séta a hajdúszoboszlói MeseKorzón

(HU) Adventi sétán vehetsz részt a hajdúszoboszlói MeseKorzón, ahol egy mesés kaland vár rád, ne hagyd ki!
A MeseKorzò remek családi program vagy mesés séta felnőtteknek, ahol most Advent idején karácsony tündérünk kíséretében várnak rátok mesés feladatok a város több helyszínén kihelyezett egyedileg készített és dekorált meseházikóknál.
A program garantáltan indul két alkalommal 2023. 12. 02-én, 12. 09-én.
A séta a Tourinform irodától indul 11.00-kor.
Vásárold meg jegyedet a hajduszoboszlo.hu/shop weboldalon, légy részese a mesés programunknak.
Felnőtt jegy: 1400 Ft, Gyermek jegy: 800 Ft
3 éves kor alatti gyermekek részére ingyenes a részvétel, szülői kísérettel.
A teljes program hossza 1,5 óra.
Bővebb információ kérhető a hajdúszoboszlói Tourinform irodában, az alábbi elérhetőségeken, nyitvatartási időben:
Hétfő-szombat 09:00-17:00 között
Szent István park 1-3,
+36 52/558-928; +36 30/200-5665;
hajduszoboszlo@tourinform.hu Prečítam

2023. novembra 24.

(HU) I. Adventi séta a hajdúszoboszlói MeseKorzón

(HU) Adventi sétán vehetsz részt a hajdúszoboszlói MeseKorzón, ahol egy mesés kaland vár rád, ne hagyd ki!
A MeseKorzò remek családi program vagy mesés séta felnőtteknek, ahol most Advent idején karácsony tündérünk kíséretében várnak rátok mesés feladatok a város több helyszínén kihelyezett egyedileg készített és dekorált meseházikóknál.
A program garantáltan indul két alkalommal 2023. 12. 02-án, 12. 09-én.
A séta a Tourinform irodától indul 11.00-kor.
Vásárold meg jegyedet a hajduszoboszlo.hu/shop weboldalon, légy részese a mesés programunknak.
Felnőtt jegy: 1400 Ft, Gyermek jegy: 800 Ft
3 éves kor alatti gyermekek részére ingyenes a részvétel, szülői kísérettel.
A teljes program hossza 1,5 óra.
Bővebb információ kérhető a hajdúszoboszlói Tourinform irodában, az alábbi elérhetőségeken, nyitvatartási időben:
Hétfő-szombat 09:00-17:00 között
Szent István park 1-3,
+36 52/558-928; +36 30/200-5665;
hajduszoboszlo@tourinform.hu Prečítam

2023. novembra 17.

(HU) Húsvéti TojásART

(HU) A Szoboszló Art Műhely Egyesület szeretettel vár minden gyermeket és felnőttet a Húsvéti TojásART rendezvényén, március 23-án egy közös, ünnepek előtti alkotásra.
Program

Számos lehetőség kínálkozik ezen a napon a játékra és az alkotásra. Többféle hagyományos és modern, kreatív tojásfestő technikával találkozhatnak az idelátogatók. Húsvéti villámfotózás, tojásfa készítés, locsolóvers mondás teszi izgalmassá a programot. A gyerekek betekintést nyerhetnek a digitális rajzolás világába is. Hangolódjunk együtt az ünnepre! Ébresszük együtt a tavaszt!

Időpont

2024. március 23. (szombat) 14:00 óra
A rendezvényre előregisztráció szükséges:
https://forms.gle/M7aTAojcR9RTBPFS7
Jelentkezési határidő: 2024. március 16.

Jótékonysági program, amelyre támogató jegyek a helyszínen válthatók. A befolyt összeget a Szoboszló Art Műhely működésének fejlesztésére használjuk fel.
Várunk szeretettel!
Szoboszló Art Műhely – Ahol értékek találkoznak

Helyszín

Szoboszló Art Műhely (Helyi Értékek Háza) Hősök tere 20. Prečítam

2023. októbra 17.

(HU) TÖKölős napok – Eliza Lovastanya

(HU) Igazi családi kikapcsolódás vár rátok, ha ellátogattok az az Eliza Lovastanya TÖKölős napok programjára október 21-22 között!

Saját termesztésű Halloween, dísz- és sütőtökjeinket egy TÖKjó családi hétvége keretein belül lesz lehetőségetek megvásárolni.
Ezen kívűl cserepes krizantém és árvácska is lesz a virág kedvelőknek.
Rengeteg programmal, játékokkal és tökös finomságokkal is készülünk Vásárlóinknak!
Megkóstolhatjátok a pumpkin spice lattet és a tökös pitét is!
Persze az apukákat sem hagyjuk cserben, pörkölttel is készülünk nehogy éhen maradjanak!
A megvásárolt tököket akár már helyben kifaraghatjátok, a lelkes művészeket pedig várjuk tökfaragó versenyre is. Eszközöket kérlek hozzatok magatokkal!
És persze nem utolsó sorban várnak Titeket pónijaink, a nyuszi simogató és a macskák hada.

Őszi, tökös dekorációval is készülünk ahol idén is tudtok fotózkodni vagy akár profi fotóssal megörökíteni a családot.
Vivi készült Nektek egy Mini fotós csomaggal ami 8 retusált képet tartalmaz és csupán 15-20 percet vesz igénybe.
www.feketeviviphoto.hu

Helyszín:
Eliza Lovastanya
Hajdúszoboszló, Angyalházi út Prečítam

2023. októbra 13.

(HU) Karácsonyi zenés fürdőzés lézer showal

(HU) 2024. december 25-én, szerdán 16:00 órától Karácsony jegyében a fürdőzést zenével és lézershow-val fűszerezzük az Aqua-Palace Fedett Élményfürdőben a trópusi medencénél.

Töltötted már a Karácsony első napját egy medencében csodálatos lézerfények között?
Ha még nem, akkor itt a lehetőség, hidd el varázslatos lesz!
December 25-én vár az Aqua-Palace élményfürdő Hajdúszoboszlón.

Információk:
Részletes program hamarosan!

Helyszín:
Aqua-Palace élményfürdő Prečítam

Szoboszlói irodalmi esték 2023. septembra 8.

(HU) Szoboszlói Őszi Irodalmi Napok

(HU) Szoboszlói Őszi Irodalmi Napok programjaira várják az érdeklődőket a A Kovács Máté Városi Művelődési Központ és Könyvtárban.

A Szoboszlói Őszi Irodalmi Napok rendezvénysorozat szeptember 26-án veszi kezdetét a Kulturális Központban.
Az irodalom mindig is az emberi kultúra egyik legfontosabb része volt. Könyvek és írások nélkül nem lenne történelem, filozófia, vagy kreativitás. Az irodalom a gondolatok, érzelmek és tapasztalatok kifejezésének eszköze, amely képes összekapcsolni bennünket egymással és a múlttal.
Ezen a rendezvényen olyan írókkal és művészekkel találkozhatunk, akik megosztják velünk saját értékes műveiket és inspirációikat. Várhatóan izgalmas beszélgetéseket hallhatnak az irodalom különböző aspektusairól, és lehetőségük lesz találkozni és párbeszédet folytatni az irodalom iránt érdeklődőkkel.

Részletes program:

Szeptember 26. (kedd) 17.00 óra
Kovács Attila (Holden Rose) író „Petőfi, mielőtt sztár lett című előadása.
Kovács Attila Holden Rose néven ír gyerekkönyveket. Emellett nagy sikerrel tart motivációs előadásokat országszerte 3-12. osztályosoknak az olvasásról, írásról, alkotásról.
Az író így ír magáról: „1976-ban születtem Szolnokon. A nevem gyakorisága miatt választottam a Holden Rose álnevet, végül úgy alakult, hogy felváltva használom az igazival. Hol egyiket, hol másikat, mikor melyik tűnik kézenfekvőnek. Sokat utazom, színházba, koncertekre járok, szívesen készítek videókat a Youtube csatornámra, zenét írok és szeretek olvasni. Sok időt töltök a családommal is és persze írok. Leginkább a gyerekeknek szólnak az írásaim, kezdőktől a haladókig. A könyveimmel mindig az a célom, hogy fenntartsam az érdeklődést, kikapcsolódást és élményt nyújtsak az olvasóimnak. És néha itt-ott, csurran-cseppen egy kis tanulság is.
A Móra kiadónál a „Lapozz és parázz!” sorozat borzongató történeteivel mutatkozom be, amik elsősorban felsősöknek szólnak. Pörgős, kalandos regények ezek, olyanok, amiket én is szívesen olvastam ennyi idősen.”

Szeptember 29. (péntek) 17.00 óra
Tatár Ilona Éva költő, újságíró „A létezés küldetés“ című könyvének bemutatója.
Tatár Ilona Éva „Hajdúszoboszló hűséges krónikásaként”,aktívan tevékenykedik ma is. 2011-ben létrehozta a Fekete Borbála Alapítványt, közreadta két verseskötetét. A Szókimondóban megjelent portréi közül többet összegyűjtött, kötetekbe szerkesztett, hogy beszélgetőpartnerei gondolatait, üzeneteit minél többen megismerhessék. Jelen könyvben portréinterjúkat olvashatunk, ezek az interjúk is városunk kulturális lapjában jelentek meg korábban. „Ezek az interjúk olyan személyiségeket hoznak közelségbe, akik a maguk szakterületén, főként szűkebb pátriárkájukban, vagy éppen a hazában tettek, tesznek sokat, hasznosat, maradandót.”- írja Czeglédi Gyula polgármester a könyv előszavában.
A kötete írta szerkesztette: Tatár Ilona Éva. Megjelent 2023-ban Hajdúszoboszló Város Önkormányzata kiadásában.

Október 4. (szerda) 17.00 óra
Író-olvasó találkozó Cselenyák Imre író, zenész, dalszövegíróval.
Az írónak az idén jelent meg az ’Eliramlik az élet: az igazi Petőfi’ című könyve. Cselenyák Imre (Nyírkáta, 1957. január 1. – ) magyar író, zenész, dalszövegíró, a Magyar Irodalmi Szerzői Jogvédő és Jogkezelő Egyesület, a Magyar Írószövetség, a Szépírók Társaságának, valamint a Történelmiregény-írók Társaságának tagja. Több mint harminc mű szerzője. Jean-Pierre Montcassen írói álnéven tucatnál több ókori ill. egyéb történelmi korokban játszódó szórakoztató, romantikus ill. kalandregényt is publikált

Október 7. (szombat) 10.00 óra
Közösségi versdobolás Sirokai Mátyás Füst Milán-díjas költő, zenésszel.
Sirokai Mátyás Füst Milán-díjas költő, zenész. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Ütőhangszer szakán diplomázott. Öt kötet szerzője, zenetanár.
A program eredetileg a Petőfi Irodalmi Múzeum megkeresésére jött létre, a koncepciója pedig Petőfi (vagy más szerzők) költészetének megelevenítése ütőhangszerek segítségével. Több évtizedes zenei és irodalmi gyakorlatomat felhasználva megmutatom a versek ritmikájában rejlő zenei lehetőségeket a résztvevőknek, ennek segítségével pedig néhány perc után bárki képes bekapcsolódni a közös vers-zenélésbe, egyszerre szerezve maradandó élményt a költészet és a dobolás területén. A program több alkalommal is nagy sikerrel szerepelt az ország különböző pontjain

Október 11. (szerda) 17.00 óra
Kövesi Péter író, költő „Ráadás“ című online kötetének bemutatója. Közreműködik Erdélyi Márta Sesztina-díjas versmondó.

Kísérőprogramok a felnőtt könyvtárban

Október 2-5. „Olyan csöndet szeretnék…“ Interaktív előadás Szép Ernő életéről és munkásságáról középiskolások részére. (Előzetes egyeztetés az 52/ 558-700-as telefonszámon lehetséges.)
Október 5. (csütörtök) 17.00 óra
Irodalmi körök találkozója- vendégünk a Püspökladányi Irodalmi Kávéház és a Hajdúszoboszlói Polgári Olvasókör.
Október 2-7. könyvbörze
A programok helyszíne: Kovács Máté Városi Művelődési Központ és Könyvtár galériája (4200 Hajdúszoboszló, Szilfákalja 2.)

A programok ingyenesek, minden érdeklődőt Szeretettel várunk!

Szervező: Kovács Máté Városi Művelődési Központ és Könyvtár Telefonszám: 52/-558-800

A rendezvények helyszíne

Kulturális Központ
[terkep id="499"] Prečítam

2023. augusta 9.

(HU) Országos Vízipisztoly csata a Strandfürdőben

(HU) A Magyar Fürdőszövetség egy egyedülálló, országos rekordot szervez 2023. augusztus 19-én 14 órai kezdettel: Magyarországon egy időben legtöbben vízipisztoly csatát játszó fürdőzők.

A Hungarospa is csatlakozott a rekord kísérlethez. A cél egy országos résztvevői létszámrekord elérése.
A rekordkísérlet keretében az ország több mint 30 fürdője saját strandján 15 perc időtartamban egyszerre vízipisztoly csatát szervez a lehető legtöbb résztvevővel.

A rekord kísérlet a Hungarospa Hajdúszoboszló strandján a mediterrán tengerparti medencében kerül megrendezésre.

A Hungarospa a vízipisztoly csatára jelentkezőknek vízipisztolyokat oszt, de saját vízipisztollyal is részt lehet venni a rekord kísérletben.

Jelentkezni a helyszínen, a mediterrán tengerparton augusztus 19-én, szombaton 13 órától lehet.

Helyszín

Hungarospa strand, Mediterrán tengerpart Prečítam

2023. augusta 9.

(HU) Erősember versenysorozat a Hajdúszoboszlói Strandon

(HU) 2023. augusztus 12-én a Hajdúszoboszlói Strandfürdő ad otthont az Erősember versenysorozatnak.
Most szombaton 14 órától Strandfürdő mediterrán tengerpartján élvezheted a Premium Strongman League erőember versenysorozatának legújabb megmérettetését.
Komoly célkitűzések, erőteljes koncentrálás, és végtelen kitartás: ha szeretnél részese lenni az élménynek, téged is szeretettel várunk az eseményre!
A hajdúszoboszlói fordulóban magyar, román, szlovák, cseh és lengyel sportolók versenyeznek. A hét forduló teljesítménye alapján hirdetik majd ki a győztest.

A verseny kb. 3,5 órás időtartamban öt versenyszámban zajlik le:

Szánkó húzás – Sledge pulling
Viking nyomás – Viking press
Vegyes cipelős (lengő, koffer) – Carrying medley (super yoke, farmers walk)
Autótartás – Hercules hold
Vegyes pakolós (kő, üllő, kacsa séta, hordó) – Loading medley (stone, anvils, duck walk, barell) Prečítam