Élményeink forrása

2017. február 6.

Élményeink forrása, megújult a Bocskai István Múzeum fürdőtörténeti kiállítása a hajdúszoboszlói Gyógyfürdő épületében.

2007 óta első ízben újult meg a gyógyfürdőben lévő múzeumi kiállítás. A magyar kultúra napjára elkészült kiállítás sokkal attraktívabb vizuális hatást kelt, mint a korábbi tárlat. Színesebb és jobban megvilágított, szövegei közérthetőbbek és kétnyelvűek, így a külföldi turisták számára is könnyen befogadhatóak az itt látott információk. A kiállítás központi fogalma az az élmény, melyet a fürdőző átél a hajdúszoboszlói Hungarospa fürdőkomplexumban. Ennek az élménynek az elsődleges forrása a víz, amit számos formában (gyógyvízként, ásványvízként, az aquapark vagy Aqua-Palace vizeként élmény elemként talál meg itt), és sok-sok szolgáltatás keretében ismerhetnek meg a fürdőbe érkező vendégek.

A kiállítás címében szereplő forrás ugyanakkor arra is utal, hogy a kiállítás a történeti forrásokon keresztül kívánja ismertetni a fürdő múltját. A fürdőzés élménye ugyanis sokat változott a történelem folyamán. A kiállítás ezt a változásfolyamatot mutatja be a termálvíz csodaforrásának megtalálásán, Pávai Vajna Ferenc életén, a fürdőkomplexum történetén, a gyógyító tevékenységen, az ásványvíz-értékesítésen, a vendéglátó-kultúra, vagy épp a fürdőruha-divat fejlődésén keresztül. Városunk kincsét, a gyógyhatású termálvizet 1927 óta élvezheti a fürdőközönség. Ekkor, vagyis éppen 90 éve nyílt meg a fürdő, amely mára Európa legnagyobb fürdőkomplexumává fejlődött. A jeles évforduló alkalmából aktuálissá vált a Gyógyfürdő vitrinjeiben megtekinthető tárlat felújítása, a hajdúszoboszlói fürdőkultúra méltó, múzeumi műtárgyak által történő bemutatása.

A kiállítást a Hungarospa Hajdúszoboszlói Zrt. támogatásával a Bocskai István Múzeum hozta létre, valódi múzeumi élményt teremtve a fürdőben. A múzeum számára ez fontos megjelenési lehetőség, amely alkalmat teremt a fürdőzők múzeumi invitálására is. Ha tehát a fürdőbeli kiállítás elnyeri tetszését, kérjük, hogy hajdúszoboszlói tartózkodása során látogassa meg a helyi Bocskai István Múzeumot is! A történeti kiállításban érdekes régészeti leletek és hajdúemlékek láthatók, a népművészeti tárlat a hagyományos paraszti életmódot és a hortobágyi pásztorok világát ismerteti, a nemzetközi modern művészeti múzeum pedig többek között Picasso és Chagall alkotásait mutatja be.

Megosztás

A weboldal használatával hozzájárul a sütik használatához. Részletek...

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close