Számos fantasztikus gyógyulás köthető a hajdúszoboszlói gyógyvízhez
Azt nem állítjuk, hogy csodatévő lenne a hajdúszoboszló gyógyvíz, de az kétségtelen: számos hihetetlen gyógyulás köthető az itteni kezelésekhez. Ahogy az is tény, hogy a fürdőben végzett kutatások is azt igazolják: különös erő rejlik a gyógyvízben.
A csodálatos gyógyulások közül érdemes kiemelni például egy 18 éves fiú történetét. Aki strok-ot kapott, az agyvérzés következtében pedig a jobb oldala teljesen lebénult és a beszédközpontja is sérült. A hajdúszoboszlói kezelésnek hála viszont annyira helyrejött, hogy nem volt szüksége botra a járáshoz, és még sikeres érettségit is tudott tenni – idézi a fürdő főorvosának, dr. Oláh Mihálynak a szavait az Itthon.hu.
Ugyanitt említenek egy másik esetet is. Éva néni a csuklótörése után több hónappal is csak nehezen tudta mozgatni a karját. Nála súlyos csontritkulást és ízületi gyulladást diagnosztizáltak, majd elkezdték kezelni a hajdúszoboszlói gyógyfürdőben. A főorvos egyebek mellett víz alatti egyéni gyógytornát és fizikoterápiát írt fel neki, aminek az eredményei már pár kezelés után láthatóak voltak. Ahogy a hölgy fogalmazott: „Tanúm van rá, hogy a harmadik kezelési napon megfogtam a vizes korsót és fölemeltem.” A hajdúszoboszlói kezelés előtt még az étel felvágására sem volt képes a páciens.
De ez csak két csodálatos gyógyulás.
Íme, még pár eset, amiről a fürdő honlapján lehet olvasni.
A súlyos gerincsérv is gyógyítható műtét nélkül!
Az agyvérzés után – sikeres kezelés a Hungarospa-nál
Dr. Szurovszky Oszkár idős korából adódó mozgásszervi fájdalmait enyhíti a hajdúszoboszlói gyógyfürdőben
A testi akadályok sikeres leküzdése a hajdúszoboszlói gyógyfürdőben
Ha még több hasonló történetet olvasnál, klikk ide.
Nem csak beszámolók, hanem kutatások is igazolják az eredményeket
A fürdőben kutatásokat is végeznek azért, hogy még jobban megismerjék az itteni gyógyvizet és még célzottabban tudják alkalmazni azt az egyes betegségek kezelésére. Ezekről részletek itt.
Itt pedig azt mutatjuk, hogy bizonyítottan mely betegségek kezelésére alkalmas a hajdúszoboszlói gyógyvíz.
– Idült ízületi gyulladások
– Degeneratív ízületi elváltozások
– A gerinc különféle idült gyulladásos degeneratív megbetegedései
– Idült idegfájdalmak, ideggyulladások
– Heine medin kór utáni, valamint agyvérzés, agyműtét vagy más okból kialakult bénulások utókezelése
– Idült izomfájdalmak
– Sérülések, sportsérülések utókezelése
– Elhúzódó, nehezen gyógyuló csonttöréseknél a callusképződés elősegítése
– Érszükületek egyes formái
– Idült nőgyógyászati megbetegedések
– Meddőség
– Idült bőrbetegségek
A felsorolt egészségügyi problémákból eredő panaszok akár a társadalombiztosító által támogatott kúrákkal is kezelhetők. Erről ebben a bejegyzésünkben írtunk.
Ha gyógyulni érkeznél hozzánk, erről a lehetőségről feltétlenül tájékozódj!