Hajdúszoboszló sikeres bemutatkozása Budapesten

2012. március 6.

 
Sikeresen mutatkozott be Hajdúszoboszló turisztikai kínálata a 35. Utazási Vásáron Budapesten.

A négynapos kiállítás ideje alatt Hajdúszoboszló standján az érdeklődők tájékozódhattak a fürdőkomplexum szolgáltatásairól, továbbá megismerkedhettek a fürdőváros sokszínű szálláshely kínálatával. Hajdúszoboszló város standján elérhetőek voltak az új arculatú turisztikai kiadványok is.

A fürdő és a szálláshely szolgáltatások mellett a látogatók számára a hajdúszoboszlói programok megismertetése is kiemelt szerepet kapott a város standján. A kiemelt- és éves programajánló kiadványok mellett több rövidebb program ízelítő is biztosította a látogatók tájékoztatását, szórakoztatását, melyek a standon felállított kis színpadon voltak láthatóak. A programok között volt mazsorett, néptánc bemutató, dixie muzsika, modern tánc pillanatok, a legutolsó napon pedig citera zene szórakoztatta az érdeklődőket.

A hajdúszoboszlói gasztronómia népszerűsítésére több alkalommal került sor kóstoltatásra a négy nap alatt a stand kisszínpadán. A kóstoltatást helyi szolgáltatók vállalták, a Kemencés Csárda és Panzió, a Sétány Kávézó és Palacsintázó és a Tuba Tanya.

A fellépőknek és a kóstoltatást biztosító partnereinknek ezúton is szeretnénk megköszönni az együttműködést, mellyel hozzájárultak Hajdúszoboszló sikeres részvételéhez a budapesti Utazási vásáron.

Képek Utazás Kiállítás 2012

Megosztás

A weboldal használatával hozzájárul a sütik használatához. Részletek...

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close