Ismét az év fürdője lettünk

2017. szeptember 7.

A termalfurdo.hu szavazása lezárult és az „Az év fürdője” címet a közönség szavazatai alapján ismét a hajdúszoboszlói Hungarospa, Európa legnagyobb fürdőkomplexuma nyerte el.

azevfurdoje2017_logo

Az év fürdője szavazás

Az év fürdője szavazás keretében Magyarország fürdői három kategóriában versenyeztek egymással, hogy a látogatók szerint, a listában szereplő fürdők közül, melyik legyen az év fürdője, az év feltörekvő fürdője és a helyiek kedvenc fürdője. Mindhárom kategóriában a legtöbb szavazatot szerző fürdő nyert.
A szavazás elsődleges célja az volt, hogy ráirányítsa a figyelmet a magyarországi termál és gyógyvíz kincsre, illetve a hazai fürdőkre. A magyarországi termálvizek nem csak mennyiségben, de minőségben is egyedülállóak és erre a termálvízkincsre számos nagyszerű fürdő épült, melyek a szavazás során még nagyobb ismertségre tehettek szert a szavazók körében.

gyogyfurdo-web

A szavazás eredménye

Szavazni 2017. augusztus 31-ig lehetett és 2017.szeptember 07-én eredményt hirdettek a versenyben és 2017-ben a harmadik alkalommal meghirdetett online közönség szavazás győztese „Az Év fürdője” kategóriában ismét a Hungarospa Hajdúszoboszló fürdőkomplexum lett.

strand_furdokomplexum

Megosztás

A weboldal használatával hozzájárul a sütik használatához. Részletek...

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close