Ismét szedtük a szemetet

2016. május 19.

Hajdúszoboszlón ismét mindent megtettünk, hogy tiszta környezet várja az ide látogató turistákat és az itt élőket is. Április 30-án ismét szemetet szedtünk, hogy Hajdúszoboszló tisztább és szebb legyen!

A TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért akció hazánk legnagyobb önkéntes mozgalma. Idén már hatodik alkalommal került megrendezésre a négynapos szemétszedési akció, melyre 2016. április 28. és május 1. között várták az önkénteseket. A mozgalom célja, hogy közösen megtisztítsuk a szűkebb-tágabb környezetünket.

Ebben az évben a Hajdúszoboszlói Turisztikai Nonprofit Kft -TDM – valamint a Kovács Máté Városi Művelődési Központ és Könyvtár ifjúsági-civil információs irodája együttes szervezésében Hajdúszoboszló is részt vett az akcióban április 30-án. Két hajdúszoboszlói egyesület is csatlakozott, a Hajdúszoboszlói Polgárőr Közhasznú Egyesület valamint a Hajdúszoboszlói Városszépítő Egyesület. A koordinátor tájékoztatót tartott a biztonsági előírásokról, majd kiosztásra kerültek a szedéshez szükséges eszközök (kesztyű, zsák, kötözőanyag). Ezek után reggel fél kilenckor 20 önkéntes együttes erővel gyűjtötte a szemetet és tisztította a  Kabai útfélen és a Nádudvari úton a kerékpár utak környékét. Összesen 35 zsák szemetet gyűjtve!

A TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért akció felhívja a figyelmet a környezetvédelem fontosságára, és lehetőséget ad, hogy együtt tegyünk a környezetért.
Reméljük, hogy jövőre még többen csatlakoznak hozzánk!

A résztvevőknek ezúton is köszönjük a részvételt és a lelkesedést!

Megosztás

A weboldal használatával hozzájárul a sütik használatához. Részletek...

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close