Kihagyhatatlan élmények

2019. február 6.

Több oknál fogva is érdemes, most Hajdúszoboszlóra utazni, gyógyulni, feltöltődni, regenerálódni.

A szállodák TOP ajánlatai mellett a fürdő visszatérő vendégit is egyedi kedvezmény várja és az Aqua-Palace fedett élményfürdőben való fürdőzés mellé most a szaunavilág használata ajándék! Összefoglalva, tehát érdemes most Hajdúszoboszlóra visszatérni.

Törzsvendég akció

Mondhatni kihagyhatatlan csomagot hirdetett a HungaroSpa Hajdúszoboszlón. A törzsvendégeknek szóló akcióban az egészségbiztosító által támogatott gyógykezelések árából 20 százalékos kedvezményt adnak. Ez most a szokásos duplája, így egy napi kúra díja mindössze 1600 forint. Ami a gyógykezeléseken kívül a gyógyfürdő belépőt is tartalmazza. Ráadásul, ha valaki legalább négy napra érvényes csomagot vásárol, a vasárnapi fürdőbelépőt ajándékba adják. Plusz a gyógykúrákon a vendégek egy pohár gyógyteát vagy Pávai ásványvizet is kapnak – szintén ajándékba.
hajduszoboszlo-gyogykezeles-gyogytea
Ha pedig a gyógykúra érkező a relaxálós gyógyfürdőzés mellett egy kis élményfürdős kikapcsolódásra is vágyna, akkor mos kifejezetten érdemes átlátogatnia az Aqua-Palace-ba. Ugyanis a kezelőlapot felmutatók 20 százalék kedvezményt kapnak a belépőjegy árából. De ugyanez érvényes az Árpád Uszodára is. Fontos tudni továbbá, hogy a kúráért és a többi akciós szolgáltatásért SZÉP-kártyával is lehet fizetni. Ami pedig ugyancsak lényeges információ: a kedvezményes hajdúszoboszlói csomag egészen március 14-éig él.

TOP szállás ajánlatok

Ha az ajánlat felkeltette az érdeklődésedet, nincs más hátra, mint kinézni egy időpontot és szállást foglalni. Most egyedi TOP ajánlatok közül lehet választani, hiszen most 10 kiváló hajdúszoboszlói szálloda kínál egyedi ajánlatokat, melyek választása esetén, most egyedi kedvezmények, ajándék szolgáltatások, vagy plusz éjszaka jár foglalás esetén. Ha szeretnél bővebb információt a TOP ajánlatokról, akkor, kattints ide!
1600x1200_2019_10+10

Még egy plusz élmény

Még egy dolog: ha már szóba hoztuk az Aqua-Palace kedvezményt… Itt egészen március 14-éig minden nap ingyenesen vehető igénybe a szauna. Ez az akció nem csak a törzsvendégeknek, minde fürdőzni vágyónak szól. Részletek itt. https://www.hungarospa.hu/hu/akciok/hello-tel-szauna-akcio-az-aqua-palace-elmenyfurdoben

Megosztás

Friss hír!

Jelenleg még zárva a hajdúszoboszlói 30 hektáros fürdőkomplexum, de az idei nyár újdonságával, az épülő Prémium Zónával visszavárjuk Önt és kedves családját!

A 484/2020.(XI.10.) Kormányrendelet értelmében a hajdúszoboszlói fürdőkomplexum egységei az Aqua-Palace Fedett Élményfürdő, az Árpád Uszoda, a Hungarospa Thermal Hotel, és a Thermal Camping) 2020. november 11-től üzemszünetet tart. A gyógyászat április 19-től ismét működik.

A vírusjárvánnyal kapcsolatos, folyamatosan frissülő információkért érdemes weboldalunkat rendszeresen olvasnia.

hajdúszoboszlói fürdőkomplexum

A weboldal használatával hozzájárul a sütik használatához. Részletek...

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close