Megnyitott a Prémium Zóna

2021. június 24.

Ünnepélyes megnyitó keretében 2021. június 18-án átadásra került a Hungarospa Prémium Zóna fejlesztése.

A Kisfaludy Turisztika Fejlesztési Program keretében a “Strandfürdő minőségi kínálatbővítése, új egyedi élményövezet kialakításával ” című projekt a Magyar Állam 1,5 milliárdos támogatásával valósult meg, a teljes beruház összege közel 3,5 milliárd forint volt.

A több mint száz meghívott vendéget először Bodó Sándor országgyűlési képviselő, Juhász Szabolcs, a Magyar Turisztikai Ügynökség egészségturizmusért felelős igazgatója, valamint Czeglédi Gyula polgármester köszöntötte. Ezt követően Kircsi Lajos vezérigazgató tartott rövid tájékoztatót a projekt fő elemeiről, bemutatta a három medencecsoportot, a Plitvice, Tahati s Amazonas medencéket. Végül a kivitelező Magyar Mélyépítő képviseletében Dudás Róbert ügyvezető beszélt a fejlesztésről.

A beszédek után a történelmi egyházak képviselői áldást mondtak az új létesítményekre, majd a fővendégek átvágták a szalagot.
Ezt követően táncos műsor szórakoztatta a vendégeket, majd egy séta keretében a meghívott vendégek megtekintették a Prémium Zóna medencéit és vízi attrakcióit. A vendégek séta közben olyan különböző attrakciókat tekinthettek meg, mint a jégszobrászat vagy a gyümölcsfaragás. A záró rendezvényt a Prémium Zóna önkiszolgáló éttermében rendezett fogadás és sajtótájékoztató zárta.

Az átadó ünnepségről készült tudósítást itt tekinthetik meg: https://www.hungarospa.hu/hu/hungarospa-hirek/unnepelyesen-atadasra-kerult-a-premium-zona

További bővebb információ: www.hungarospa.hu

Megosztás

A weboldal használatával hozzájárul a sütik használatához. Részletek...

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close