Miért is jó ősszel Hajdúszoboszló

Három dolog, ami miatt szeretünk ősszel gyógyfürdőbe, élményfürdőbe járni, a Hajdúszoboszlóra érkezők vendégek többsége is ezért jön hozzánk a hűvösebb hónapokban.

Az egyik a hajdúszoboszlói gyógyvíz ízület regeneráló hatása, a második a relaxálás iránti igény, a harmadik pedig a kicsit sem hétköznapi víziélmények.

A gyógyvíz regeneráló hatása

A gyógyvíz ízületeket regeneráló hatására azért vágyunk ilyenkor az átlagnál jobban, mert a hűvösebb napok, a szeles időjárás, a nyirkosabb idő hatással van a mozgásszervekre. És sajnos nem pozitív értelemben. Ilyenkor merevvé válnak az ízületek, kötöttebb lesz a mozgás. Ezen pedig a gyógyvíz képes segíteni.

Őszi relaxálás akár gyógyvízben is

Aztán ott vannak az egyre rövidülő nappalok. Ősszel, télen emiatt sokkal fáradtabbnak érezzük magunkat. Ráadásul ez az időszak nem kifejezetten a nyugodt munkakörülményekről híres. Szóval a relaxálásra való igény nem véletlen. Ahogy az sem, hogy az egyre hidegebb nappalok miatt vágyunk a gyógyvíz melegére és a szauna méregtelenítő forróságára. És ez utóbbinak télen sokkal nagyobb jelentősége van, mint egyesek gondolnák. A szaunázással ugyanis tehermentesítjük az immunrendszert, így sokkal ellenállóbbak leszünk a télen gyakoribb megfázásos betegségekkel szemben.

Komplex vízi és wellness élmények

Végül ott van az élményekre való vágyakozás. Ez is a monoton, sötét hétköznapok miatt alakul ki. Ilyenkor szinte csak azt vesszük észre, hogy felkelünk, dolgozunk és lefekszünk aludni. Majd minden kezdődik elölről… Nem véletlen tehát, hogy vágyunk az élményekre. Lehetőleg olyanokra, amelyek az időjárástól függetlenül örömet szereznek. Ez pedig a wellness. Illetve a fedett élményfürdő.

Ha benned is hasonló igények fogalmazódtak meg, gyere, töltődj fel Hajdúszoboszlón! Amennyiben több napra érkeznél, ideális szállást itt kereshetsz.

Megosztás