Minden idők legmagasabb vendégéjszaka száma Hajdúszoboszlón

2017. február 20.

Ismét remek turisztikai évet zárt Hajdúszoboszló a 2016-os évben. Az alföldi fürdőváros önkormányzatának adatai alapján, – amelyek a kereskedelmi szálláshely adatai mellett már az egyéb szálláshelyek eredményeit is tartalmazzák – a statisztikák több csúcseredmény elérését mutatják.

Történelmi csúcsot ért el Hajdúszoboszló 2016-ban, hiszen a statisztikai adatok alapján 1.222.145 vendégéjszakát regisztráltak a szállásadók, ami 82.000 éjszakával több, mint 2015-ben. A rendelkezésünkre álló legkorábbi adatok óta még sohasem volt ennyi vendégéjszaka regisztrálva a fürdővárosban. A teljes vendégforgalmat figyelembe véve várhatóan ismét Hajdúszoboszló lesz a Magyarország legnépszerűbb vidéki települése 2016-ban. Továbbra is kiemelkedően népszerű a belföldi piacon Hajdúszoboszló, hiszen a vendégéjszakák 61%-át magyarok töltötték el.

Rekorderedmény született a Felüdülőhelyre érkező turisták számában is, mivel a 361.440 fő minden idők legmagasabb vendégszáma lett.

Az egymást követő évek közötti változásokat figyelve is rendkívül sikeresnek tekinthető a 2016-os év, hiszen az elmúlt 20 év legnagyobb éves vendégéjszaka- és vendégszám növekedését könyvelhette el a népszerű fürdőváros.

Hajdúszoboszló a külföldi küldő területek többségén is nagyszerűen teljesített. A lengyeleknél minden idők legmagasabb vendégszáma lett regisztrálva, a 2015. évi rekordot túlszárnyalva 12,6%-al nőtt az általuk eltöltött vendégéjszakaszám és javult az átlagtartózkodás is. Kiemelkedően nőtt a szlovák vendégéjszaka- és a vendégszám, 21,2%-al, illetve 16,3%-al. A román vendégek körében továbbra is kedvelt célpont Hajdúszoboszló, az elmúlt évhez képest további 7%-os emelkedést mutatnak a számok. Az ukrán turisták által regisztrált adatok kiemelkedőek, hiszen a tavalyi csökkenés ellenére a vendégéjszakák száma 26,2 %-al, a vendégek száma 20,5%-al nőtt, valamint az átlagos tartózkodási idő is 4,7 éjre emelkedett.

Örvendetes tény, hogy legtöbb szálláshely-típusnál nőtt a vendégéjszakák száma, a legnagyobb növekedés a hoteleknél 11,3%-kal és a kempingeknél 7,3%-kal következett be.

A hajdúszoboszlói fürdő is kiváló évet zárt 2016-ban. A Hungarospa-nak sikerült felülmúlnia az előző, kimagaslóan sikeres évet. A fürdőkomplexum összes vendégforgalma 2%-al nőtt (strand és gyógyfürdő, Aquapark, Aqua-Palace Élményfürdő), és a gyógyászat terén szintén 2 %-os növekedés következett be az előző évhez képest.

A statisztikai adatokon túl 2016-ban a vendégek véleménye, értékelése és szavazatai alapján is Hajdúszoboszló a legnépszerűbb, hiszen az Év Turisztikai Települése díj ismét a városhoz került. Hajdúszoboszló turisztikai portálja is rangos elismerésben részesült, elnyerte az Év honlapja díjat turizmus kategóriában, valamint a fürdőváros új mobil applikációja különdíjban részesült a szakmai zsűri döntése által.

Megosztás

A weboldal használatával hozzájárul a sütik használatához. Részletek...

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close