Nyár előtti szaunázás

Készítsd fel szaunázással a bőrödet a tavaszi, nyári napsütésre!

Ha a szaunázást említjük, a legtöbbeknek a téli feltöltődés jut eszébe. Pedig tavasszal legalább annyira élvezetes és hasznos szaunázni, mint a hidegebb hónapokban. A szaunázók egyrészt könnyebben birkóznak meg a tavaszi fáradtság tünetivel, másrészt ellenállóbbak lesznek a megbetegedésekkel szemben és a bőrük is szebben barnul a napfénytől. Ez utóbbira az a magyarázat, hogy a szaunázás során kitisztul a bőr, az elhalt hámréteg pedig eltávolítható. Sőt, nem csak barnább, ellenállóbb is lesz a bőr a tavasszal is szaunázóknál. Egyebek mellett náluk ritkábban jelentkezik napsugár okozta bőrgyulladás. Sőt, a rendszeresen szaunázóknál az egyes érzékenységre utaló tünetek megjelenésének az esélye is kisebb. Ugyanakkor ne felejtsük el azt se, hogy a szaunázók sokkal jobban bírják a nyári kánikulát is. A tavaszi wellness még így is edz. De azért napvédő krémre így is szükségünk lesz. Sajnos ezt a szaunázással sem spórolhatjuk meg.

 

pexels-photo-269110

Vagyis ha tavasszal jössz mondjuk Hajdúszoboszlóra fürdőzni, a szaunázást se hagyd ki. Attól még, hogy kint 20 fok van, az “izzadás” jót tehet. A fent felsorolt módokon. Azt viszont tudatosítsd, hogy a szaunázás akkor lesz teljes, ha hűtőfürdőt is veszel. Plusz a peelingre is áldozol.

Ha ezt tennéd, mármint szaunáznál tavasszal egy jót, Hajdúszoboszlón a Hungarospa szauna világában megteheted. De számos helyi wellness szálloda is rendelkezik saját szaunával, ahol szintén nyílik lehetőség tavaszi szaunázásra. Ha kíváncsi vagy, melyek ezek a szállodák, ide kattints!

 

Megosztás

A weboldal használatával hozzájárul a sütik használatához. Részletek...

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close