B52 koncert

2022. szeptember 17. Rock Cafe Hajdúszoboszló

B52 koncert lesz a Rock Cafe-ban Hajdúszoboszlón szeptember 17-én.

2014-ben alakult zenekar első koncertje egy baráti születésnap volt, Béla 52. A jól sikerült örömzenélésben már érezhető volt, hogy ebben a csapatban több van, számos koncert felkérés után elindultak a próbák, az új dalok megírása és az első közös koncertről megmaradt névvel – B52 – elindult a csapat. 2015-ben első LP-vel jelentkeztek, melyen 3 dal szerepelt: Tűz és jég, Szeresd így, Csak a szél. A dalok hamar felkeltették a közönség és a média érdeklődését, a teljes 12 dalos album 2017-ben jelent meg. A koncerteken elhangzanak a legújabb dalok, de alkalmanként a múltból is idéznek, hisz nem lehet letagadni a zenekar tagjainak régebbi szerzeményeit, vagy a múltbeli eredeti előadókénti közreműködéseiket. Ilyenek a Prognózis, Pokolgép, Varga Miklós Band, Jessica Galante, Dinamit, stb….zenekarok.

Tagok: Kálmán György, Jankai Béla, Ács András, Szűcs János, Czébely Csaba

Jegyvásárlás, itt!
JEGYVÁSÁRLÁS

Belépőjegy a helyszínen: 4000.-Ft

Helyszín

Rock Cafe Hajdúszoboszló

Jelenlegi pozíció
Irányok lekérdezése
Útvonaltervezés menete:
  1. Nyomja meg az “útvonaltervezés” feliratú linket a térképen,
  2. A térkép alatt megjelenő “A” mezőbe adja meg címét,
  3. Kattintson az “Irányok lekérdezése” gombra!

Megosztás

A weboldal használatával hozzájárul a sütik használatához. Részletek...

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close