Demjén Ferenc koncert

2018. június 28.

Demjén Ferenc koncert kerül megrendezésre Hajdúszoboszlón június 28.-án a Szabadtéri színpadon.

Esőnap: július 5.

Demjén Ferenc pályafutásának áttekintése.

Rózsi, ahogy rajongói és barátai nevezik, számos együttesben zenélt: Számum, Dogs, Liversing, Meteor, Sakk-Matt, Tűzkerék. 1970-ben csatlakozott az országos ismertséget hozó Bergendy együtteshez, az ott eltöltött 7 esztendő alatt olyan dalok szerzője előadója volt, mint a Darabokra törted a szívem, Sajtból van a Hold, Jöjj vissza vándor, Iskolatáska.

1977-ben megalapította a V’Moto-Rock formációt, mely 12 éven át tagcserék nélkül aratta hatalmas sikereit. A V’Moto-Rockhoz többek között olyan klasszikusok köthetők, mint: Várj, míg felkel majd a Nap, Jégszív, Fekszem az ágyon, Gyertyák…

A zenekar megszűnését követően szólókarriert kezdett, azóta is minden esztendőben járja az országot, közel 40 élő koncertet ad.

1996-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje díjban részesült. 2010-ben vehette át a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét, valamint ugyanebben az évben Budapest Főváros Díszpolgára lett. 2012-ben Kossuth-díjban részesült.

Több mint 800 dalt jegyez. Az Artisjus szerint a Magyarországon legtöbbet játszott 10 dal közül négy, Demjén Ferenc nevéhez kötődik. Az eladott lemezeinek száma becslések szerint hárommillió példány körül lehet.

(Forrás: http://www.demjenferenc.hu/demjen-ferenc)

További információt az alábbi elérhetőségeken kaphat:
06(52) 558 800
http://www.szoboszlokultura.hu
szoboszlokultura@gmail.com

Helyszín

Szabadtéri színpad

Térkép


Útvonaltervezés menete:

  1. Nyomja meg az “útvonaltervezés” feliratú linket a térképen,
  2. A térkép alatt megjelenő “A” mezőbe adja meg címét,
  3. Kattintson az “Irányok lekérdezése” gombra!
Megosztás

A weboldal használatával hozzájárul a sütik használatához. Részletek...

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close