Sajtótájékoztató a Tourinform találkozón

2014. május 13.

A hajdúszoboszlói Tourinform találkozó első napján 10.00-tól sajtótájékoztatón várták a szervezők a sajtó képviselőit.

A sajtótájékoztatón jelen volt Kabály Zsolt a helyi TDM szervezet ügyvezetője, Denéné Tóth Marianna a Magyar Turizmus Zrt Vezérigazgatója, és Máté Lajos Hajdúszoboszló város Önkormányzat Turisztikai Bizottságának Elnöke. A tájékoztatón az alábbi információk hangzottak el.

Köszöntő

Kabály Zsolt a hajdúszoboszlói TDM menedzsere üdvözölte a sajtó képviselőit a Hotel Délibábban. Nagy öröm számomra, hogy Hajdúszoboszló adhat helyet e nagyszabású rendezvénynek, melyet kiemelt fontosságúnak tartok.-kezdte üdvözlő beszédét Kabály Zsolt.
Ezt követően bemutatta a sajtótájékoztató többi résztvevőjét Denéné Tóth Mariannát a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatóját és Máté Lajost Hajdúszoboszló város Önkormányzatának Turisztikai Bizottságának Elnökét.

Denéné Tóth Marianna-Magyar Turizmus Zrt Vezérigazgató

Denéné Tóth Marianna is üdvözölte a résztvevőket a rendezvényen, melyet a Magyar Turizmus Zrt. és a Hajdúszoboszlói Tourinform irodát üzemeltető Hajdúszoboszlói Turisztikai Nonprofit Kft.-vel közösen szervezett meg. A Vezérigazgató asszony az alábbiakról tájékoztatta a jelenlevőket.
Magyarország teljes turisztikai kínálatának nonprofit képviseletét a Magyar Turizmus Zrt. látja el, az országos marketing tevékenységen keresztül és a társaság elsődleges feladata, hogy a beutazó és a belföldi turizmus ösztönzésével hozzájáruljon a turisztikai iparág fejlesztéséhez, de ugyanilyen fontos, hogy a piaci és szakmai partnerek munkáját elősegítse, így a Tourinform irodák működését is.
Az országos Tourinform hálózat helyi kezdeményezésre jött létre, a hálózatban szereplő irodák tevékenységét a Magyar Turizmus Zrt. évtizedek óta koordinálja, ellátja szakmai felügyeletét, és az irodák minőségbiztosításáról is gondoskodik. A hálózatban szereplő irodák számos előnyt élveznek, jogosultak a Tourinform név és logó használatára, bekapcsolódhatnak az országos információ áramlásba, kiadványokkal és promóciós megjelenésekkel vannak ellátva a MT Zrt. részéről. A kollégák számára továbbképzéseket és szakmai konferenciákat szervez az országos szervezet. Magyarországon több mint 120 településen várják a Tourinform irodákban a látogatókat a kollégák a helyi, a környék és az országos információkkal.

A személyes kapcsolatok varázsa és közvetlensége semmi mással nem pótolható, ez az az érték, melyet a Tourinform irodák minden betérő vendégnek megadnak. A Tourinform irodák látogatottsága az internet térnyerésével sem csökkent. 2013-ban több mint 2,5 millióan vették igénybe a kollégák által kínált szolgáltatásokat. Az irodák kollégái magyar és idegen nyelveken tájékoztatják eseményekről és szolgáltatásokról a vendégeket igényeiknek megfelelően, valamint ingyenes információs kiadványokat is biztosítanak az érdeklődők számára. A Tourinform név garanciát is nyújt arra, hogy a betérő vendég minden szükséges információt megkapjon. Nagy örömömre szolgál, hogy az ide szakmai rendezvényünk helyszíne Hajdúszoboszló városa, Európa legnagyobb fürdőjének otthona. A belföldi vendégéjszaka számok alapján a második, míg a külföldi vendégéjszaka számok alapján a harmadik legnépszerűbb üdülőhely a KSH adatai alapján, melyhez ezúton is gratulált a Magyar Turizmus Zrt. Vezérigazgató Asszony.

A Hajdúszoboszlói Tourinform iroda 1993-ban nyitotta meg kapuit és jelenleg a város legfrekventáltabb területén a strand bejárat közvetlen közelében várja a látogatókat.
Az irodában évente 20000 látogató fordul meg, tájékoztatta a Vezérigazgató asszony a sajtó képviselőit és kifejezte abbeli reményét, hogy a kétnapos konferencia alatt a Tourinformos kollégák megszeretik a fürdővárost és haza viszik Hajdúszoboszló értékeinek és vendégszeretetének jó hírét.

Máté Lajos-Hajdúszoboszló Város Önkormányzat Turisztikai Bizottság Elnök

Máté Lajos Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának Turisztikai Bizottságának Elnöke is köszöntötte a résztvevőket és tájékoztatta őket arról, hogy elfogult a turizmus irányában, és a turizmusban eltöltött 25 év alatt folyamatosan az vezérelte, hogy a város tegyen a turizmus fejlődéséért. Véleménye szerint Hajdúszoboszló fejlődése nagyban függ a turizmus alakulásától. A válság 5 éve után tavaly ismét elérte Hajdúszoboszló az 1 millió vendégéjszakát, mely mögött nagy munka van, hiszen ahol 1 millió vendégéjszaka van annak a megtartása is nagy feladat. Szívderítő az elmúlt évek adatából és az idei első negyedév statisztikájából, hogy a pozitív tendenciák folytatódni látszanak, hiszen a lengyel beutazás (+16,5%) nőtt, valamint az ukrán beutazás is növekedést (+26%) mutat a térségben. 53% növekedés mutatkozott az orosz beutazást illetően is az első negyedévben. A belföldi turizmus mutat enyhe csökkenést az év első időszakában, mely a gyógyfürdő fejlesztésének tudható be, hiszen a létesítmény szolgáltatásai korlátozottan álltak rendelkezésre.
Hajdúszoboszló turizmusának teljesítő képessége nagyban függ a folyamatos fejlesztésektől, melyre a város nagy összegeket fordított az utóbbi években. A fő vonzerő a fürdőkomplexum fejlesztései folyamatosan megújultak, mely egy tudatos folyamat. Most is három ütemben újul meg a fürdőkomplexum egy több mint 1 milliárd értékű beruházás keretében, három évvel azután, hogy elkészült a fedett élményfürdő az Aqua-Palace. A fejlesztések mellett nagyon fontos a helyi turisztikai szervezet és a turisztikai marketing tevékenység finanszírozása. Hajdúszoboszlón éves szinten a város Turisztikai Bizottsága részéről 31 millió forint kerül át a Hajdúszoboszlói Turisztikai Nonprofit Kft.-hez marketing feladatok finanszírozására. Végezetül elnök úr örömét fejezte ki, hogy Hajdúszoboszló város adhat helyszínt a Tourinform találkozónak, melyet két héttel később a TDM konferencia követ és véleménye szerint a szakma ezzel kifejezte azon véleményét, hogy Hajdúszoboszlóra érdemes ellátogatni, a helyi turisztikai szakma véleményét meghallgatni, az értékes környező programokat megismerni, mely mellett bemutatásra kerül az a közös szakmai munka is, melynek köszönhetően Hajdúszoboszló az utóbbi évek sikereit elérte.

Kabály Zsolt-Hajdúszoboszlói Turisztikai Nonprofit Kft ügyvezető

Kabály Zsolt a helyi TDM szervezet ügyvezetője szintén köszöntötte a résztvevőket és ezt követően röviden tájékoztatta a sajtó képviselőit a helyi Tourinform iroda életéről.
1993 ban indult el a helyi Tourinform iroda működése a Kovács Máté Művelődési Központban. Ezt követően 2004-ben költözött az iroda a strand bejárat mellett található iroda helyiségbe, mely már megfelelően frekventált volt az iroda működéséhez. A helyi tourinformos kollégák munkáját a Magyar Turizmus Zrt. több esetben is jutalmazta. 2010-ben jött létre a helyi TDM szervezet, mely a helyi önkormányzattal kötött együttműködési szerződés keretében átvette a Tourinform iroda működtetését. Ezt követően a kollégák feladat köre jelentősen kibővült. A nyári időszakban plusz két pavilonban 10-15 fővel látjuk el információval a turistákat, valamint mini animációs programokkal is próbáljuk felhívni a helyi programokra a figyelmet, amelyet kérdőívezéssel egészül ki a turisták véleményének megismerésére. Saját szolgáltatásai az irodának:
Elsőként emelte kis Kabály Zsolt a kiadványok készítését, (57 000 kiadvány fogy évente) melyek között szerepel imázs kiadvány, információs kiadvány, térkép. További szolgáltatások turisztikai kiadványok, könyvek, rendezvény jegyek értékesítése, valamin ez év májusától kezdve kerékpár kölcsönzés is biztosította hajdúszoboszlói Tourinform irodában.

Képek

[Nincs ilyen galéria]
Megosztás

Friss hír!

Zárva a hajdúszoboszlói 30 hektáros fürdőkomplexum.

Kivétel a Gyógyfürdő, ahol fogadják a vendégeket száraz gyógykezelésekre és gyógyvizes kezelések is igénybe vehetőek a távolság betartásával: súlyfürdő, vízalatti vízsugár masszázs, vízalatti gyógytorna, valamint orvosi vizsgálat, maszk viselésével a Hungarospa Gyógyászatán 2020. november 16-tól hétfőtől péntekig 8-16 órág.

A 484/2020.(XI.10.) Kormányrendelet értelmében a hajdúszoboszlói fürdőkomplexum többi egysége az Aqua-Palace Fedett Élményfürdő, az Árpád Uszoda, a Hungarospa Thermal Hotel, és a Thermal Camping) 2021. február 01-ig üzemszünetet tart.

A vírusjárvánnyal kapcsolatos, folyamatosan frissülő információkért érdemes weboldalunkat rendszeresen olvasnia.

hajdúszoboszlói fürdőkomplexum

A weboldal használatával hozzájárul a sütik használatához. Részletek...

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close