(HU) A Hajdúszoboszlói Fazekasház Fazekas Istvánnak, a népművészet mesterének 1976-ban megnyitott múzeuma.
A népi jellegű épület ma népművészeti gyűjteménynek ad otthont, valamint a látogatók múzeumpedagógiai foglalkozások keretében ismerkedhetnek meg a fazekassággal.
Fazekas Istvánról:
Fazekas István 1924. április 18-án született Nádudvaron, évszázadok óta fazekassággal foglalkozó dinasztia tagjaként. Korán megtanult korongozni, eredetileg mégsem készült fazekasnak. Később, édesapja műhelyében volt fazekasinas, s nála szabadult fel. 1952-ben lett népművész, 1954-ben az elsők között kapta meg a Népművészet Mestere kitüntető címet, a nádudvari fekete kerámia kimagaslóan magas művészi továbbfejlesztéséért, népszerűsítéséért. 1973-ban Nádudvarról Hajdúszoboszlóra tette át székhelyét, itt rendezte be műhelyét, s hozta létre saját keze munkája által a Hajdúszoboszlói Fazekasházat, kis házi múzeumát.
A Fazekasház:
A hagyományos nádfedeles paraszti házak formájára emlékeztető bemutatótermet, műhelyt épített és bekapcsolódott az idegenforgalomba is. A Hajdúszoboszlói Fazekasház Fazekas István 2007-ben bekövetkezett halála után gazdátlanná vált. A múzeum megnyitásának 40. évfordulóján, 2016-ban a ház újra megnyitja kapuit, hogy tovább szolgálja a magyar népművészetet. „Kézbe illő hagyomány” című állandó, és „Madárka, madárka” című időszaki kiállítással várja látogatóit, akik bemutatók és foglalkozások keretében ismerkedhetnek a fazekassággal, kipróbálhatják az agyagformálást és a korongozást is.
Kiállítások:
– Kézbe illő hagyomány, válogatás a debreceni Déri Múzeum néprajzi gyűjteményéből
Kiállításunk az alföldi parasztság tárgyi kultúrájának népművészeti értékkel is bíró darabjaiból nyújt ízelítőt, elsősorban a paraszti lakáskultúra és a ház körüli munkák, az élelmiszer előállítás jellegzetes eszközeinek bemutatása által. A paraszti használati eszközök kialakulásának hosszú folyamatában elsősorban a célszerűség, a praktikum szempontja volt az elsődleges. Éppen ezért a természetes anyagokból kialakított tárgyakon létrehozóik, a korabeli tárgyalkotók, a legegyszerűbb megoldásokra törekedtek. Mindez azt eredményezte, hogy „kézbe illő”, jól használható darabok jöttek létre, esztétikai szempontból pedig egy nagyon letisztult formavilág alakult ki.
A 18-19. században Debrecen és Hajdúböszörmény is jelentős központja volt a bútorművességnek, a festett bútorok készítői mezővárosi asztalosmesterek voltak. A festetlen, bárdolt fa lapokból összeállított ácsolt ládákat Erdélyből vagy Észak-Magyarországról szállították az Alföldre.
A használati eszközök egy részét barkácsoló parasztemberek is elkészíthették, de az igényesebb, mívesebb darabok mesteremberek, főleg bognárok, kovácsok keze munkáját dicsérik. Ezek a tárgyak igényes, tartós alapanyaguk, méretük által az alföldi parasztpolgári kultúra gazdasági jelentőségét, s egyben egykori használóik társadalmi rangját, emberi méltóságát is közvetítik. Prečítam