Szoboszló, a kezdeti időkben

2020. május 7.

A mostani blog bejegyzésünkben Hajdúszoboszló város történetének kezdeteiről mesélünk neked röviden.

Ezt biztosan tudod

Hajdúszoboszló az Alföldön, közelebbről a Tiszántúlon, azon belül a Hajdúságon, annak is a déli részén fekszik, Debrecentől 22 kilométerre, a Hortobágyhoz igen közel, ha már jártál az ismert üdülőhelyen, akkor ezt biztosan tudod. Valamint azt is, hogy a város a gyógyvizéről vált híressé és alakult itt ki egy több mint 30 hektáros területen a kedvelt fürdőkomplexum, ahol napjainkban már nem csak a termálvízre épült Gyógyfürdő, de szabadtéri Strand, egy 15 csúszdás Aquapark és egy 3 szintes fedett élményfürdő is ahol gyógy-, wellness-, és szórakoztató szolgáltatások vehetők igénybe.

Hogyan is kezdődött

Azt biztosan nem tudod, hogy a gyógyvíz felfedezése előtt, milyen volt az élet Hajdúszoboszlón. Ha visszatekerjük az óra mutatóját, vagy inkább a naptár lapjait pörgetjük vissza évszázadokkal, Szoboszló nevével „Hajdú” nélkül találkozhatunk először írásos formában. Egészen pontosan a garamszentbenedeki apátság 1075-ben kelt alapítólevelében, még ennél is pontosabban, annak 1217-ben kelt megerősítő átiratában, mégpedig így: Zobuzlou wasar, mely település vásártartási joggal rendelkezett.

Pusztulás és újjászületés

A település mellett a középkorban fontos sószállító útvonal haladt el, és hogy Szoboszlón élénk kereskedelmi tevékenység folyt akkoriban, azt gazdag korabeli éremlelet bizonyítja. A török hódoltság alatt portyázó török és krími tatár csapatok fenyegették a környéket, fosztogattak, raboltak. 1594-ben egy ilyen tatár horda felégette Szoboszlót és a környező jobbágyfalvakat. A vidék a 16. század végére majdnem teljesen elnéptelenedett, és a fenyegetettségnek köszönhetően nem is igen nőtt a népesség. egészen az 1606-os évig. Ekkor történt, hogy Bocskai István betelepítette a hajdúkat Szoboszlón fekvő birtokaira.

Megosztás

A weboldal használatával hozzájárul a sütik használatához. Részletek...

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close