Szoboszlói egyperces

Történetünkben március elején járunk, egy átlagosnak mondható kisváros, átlagosnak mondható munkahelyén, egy nem átlagos dolgozó kicsit fáradtan kavargatja reggeli kávéját.

Elmerengve, még a hétvége felfrissítő hatása alatt áll. Szerencsére ma még nem csörrent meg a céges telefonja, így van ideje aklimatizálódni, lassan felvenni a hétköznapi ritmust. Ugyan hétfő van, de az ő gondolatai már újból a hétvége irányába mutatnak.

– Mit is beszéltünk a barátaimmal vasárnap? Merre jártak ők 2 héttel ezelőtt? Abban bizonyos vagyok, hogy Hajdúszoboszlón, csak azt nem tudom, hogy melyik szállodában. Ok, össze kell szednem, hogy mire emlékszem, jobb ha leírom sorban, hogy nehogy kifelejtsek valamit:
– abban biztos vagyok, hogy nagyon pozitívan nyilatkoztak a helyszínről, könnyű volt megközelíteni, talán 2 órányira volt Pesttől mindössze,
– a barátaim családi szobát foglaltak, azt hiszem emeletes ágyast. Mennyire jó ötlet ez?! Együtt tud lenni az egész család és a gyerekek is nagyon élvezik még azt a rövid időt is, amit a szobában töltenek a fürdőzés mellett,
– úhh, majdnem elfelejtettem, hogy közvetlen összeköttetésben voltak a hajdúszoboszlói városi fedett élményfürdővel! Mi is annak a neve? Biztos vagyok benne, hogy a víz szó szerepel benne. Megvan! Aqua-Palace! Ez az! Csúszdák, élmény medencék, gyógymedencék, ha nem a saját szememmel látom a rengeteg képet, amit a barátaim mutattak, talán el sem hiszem. Ilyen szálloda nem sok lehet, ez jó támpont lesz, hogy megtaláljam!

Keresési eredmények

Nos akkor lássuk a keresőben, milyen eredményre jutok:
(lassan, de komótosan kattog a billentyűzet, sorban megjelennek a keresőszavak a böngészőben)
hotel Hajdúszoboszló Aqua-Palace

Kezdjük így, lássuk, milyen találatokat kapunk.
Ezek a fránya hirdetések, nem szeretem őket, mindig elvonják a figyelmemet. Sőt, tavaly már olyan is fordult elő, hogy szállást foglaltam, de végül nem a szálloda hivatalos oldalán. Megbántam, közvetlenül mindig jobb ajánlatot vagy árat lehet kapni. Na jó, lássuk a hirdetések alatti első találatot:
hunguest-hotel-aqua-sol-hirdetes

EZ LESZ AZ! Micsoda szerencsém van, elsőre megtaláltam! Tudtam, hogy ismerős a szálloda, amit a Feri említett, tavaly már nézegettem ezt a hotelt, csak akkor már késő volt és nem volt szabad hely nyárra. Na idén ezt nem játszom el, már most lefoglalom!

Hősünk 2-3 perc alatt megtette foglalását, felfedezte, hogy amennyiben előre fizetéssel biztosítja foglalását, úgy még kedvezményben is részesül. Így igazán jól indult a hétfő, a kávé lassan elfogy, megcsörrent a telefon, itt az első ügyfél akivel foglalkozni kell.

A hétfő így mosolyogva indul, alig várja, hogy délután hazaérjen, és elújságolja a családnak, hogy idén már biztos a nyaralás!
IRÁNY HAJDÚSZOBOSZLÓ, IRÁNY A HUNGUEST HOTEL AQUA-SOL!

Ha pedig Ön is tervezi már tavaszi vagy nyári kikapcsolódását, akkor itt kezdje a keresést:
http://bit.ly/Helló_Tavasz_Aqua-Sol

Megosztás

A weboldal használatával hozzájárul a sütik használatához. Részletek...

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close