Újra Hajdúszoboszlón a Tour de Hongrie

2022. május 9.

A 43. Tour de Hongrie 2. szakaszának befutója Hajdúszoboszlón lesz 2022. május 12-én. Szurkoljunk együtt a fürdővárosban a csapatoknak és a kerékpárosoknak!

Bővebben a verseny 2. szakaszáról

A rajtnak a Nagykunság fővárosa, Karcag ad otthont, innen a mezőny Észak felé indul, a Tisza-tavon átkelve egészen Tiszaújvárosig tekernek majd a bringások, itt Dél-Kelet felé fordulva jutnak el a hajdúszoboszlói befutóig. A százkilencvenkét kilométeres, teljesen sík szakasz során a versenyzők három gyorsasági részhajrá során gyűjtögethetik a pontokat és a bónuszmásodperceket.

Hajdúszoboszlón – amely a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák tekintetében hazánk harmadik legnépszerűbb települése – korábban is fontos közlekedési eszköz volt a kerékpár, de csak az elmúlt években lett része a Magyar Körversenynek.
2018 óta három emlékezetes befutó házigazdája volt Magyarország legnagyobb termálvizű fürdőhelye: 2018-ban a csíkszeredai Team Novák versenyzője, az ukrán Andrij Bratascsuk hosszú szökés végén szerezte meg itt az első helyet, egy évvel később, a körverseny legrövidebb etapjának végén a fantasztikusan sprintelő cseh Alois Kankovsky emelhette a magasba a karjait. 2020-ban az olasz Jakub Mareczko Hajdúszoboszlón kezdte el fantasztikus menetelését.

További információért látogasson el a verseny hivatalos weboldalára!
INFORMÁCIÓ

Szakasz információk

2. szakasz, 2022. május 12., csütörtök: Karcag–Hajdúszoboszló (192 km)
Rajt: 13:30, Karcag, Kossuth tér. Várható befutó: 17:45, Hajdúszoboszló, Hősök tere.
TV közvetítés: M4 Sport (élő), Eurosport (összefoglaló)

A Tour de Hongrie Hajdúszoboszlót érintő útlezárásai 2022. május 12-én, csütörtökön

Megosztás

A weboldal használatával hozzájárul a sütik használatához. Részletek...

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close