Archives

2022. August 30.

(HU) TNT koncert

(HU) Egy fergeteges TNT koncert lesz november 4 -én!

Gondolta volna? Már 25 éves a TNT zenekar….
Gyerekkoruk óta ismerik egymást. A barátságukat megerősítették a közös kézilabdaedzések, zenélések. Inti dobolt, jelenleg kongázik, Ákos zeneiskolában, majd magántanárnál tanult zongorázni, illetve énekelni. Először 1996 nyarán mutatkoztak be egy válogatáslemezen Napszúrás címmel, amin hallható volt a TNT első dala a Bakancsdal. A kiadó – Warner-Magneoton – a dal sikerét látva lemezszerződést kötött az együttessel. Első önálló kislemezük a Rendőrnő volt, ami már a klubokban és a rádiókban is közkedveltté vált.

Az egyik lemezét az együttes a Magyar Rádió 6-os stúdiójában vette fel 28 zenész egyidejű közreműködésével. Az ekkor rögzített Unplugged album 70 000 értékesített példánnyal dupla platinalemez lett. A Bomba című nyitóalbum megjelenése óta (1997) negyedmillió lemezt adtak el.

A Titkos üzenet c. dal az 1997-es év legnagyobb slágere lett.

Most pedig, péntek este Szoboszlóra is ellátogatnak, hogy tomboljunk közösen a Szent István Parkba egy hatalmasat.
A rendezvény ingyenesen látogatható!

Időpont

november 4. 20:00

Helyszín

Szent István Park Read more

Would you like to share your Hajdúszoboszló experience with the public? Send your story to us!

Share
2022. June 8.

Treasures of Nationalities – Gastrofestival

Kick off the summer by gaining some unforgetable experiences in Hajdúszoboszló! The Treasures of Nationalities gastrofestival awaits You between the 16th and 19th of June. Apart from excellent tastes, various programmes will guarantee rejuvenation

16th of June

THURSDAY

18:00 The paintings of creative staff of the 15 years old Hungarospa and Rév – opening of the exhibition

19:00 GRACEFUL-EVENING: Th show of Ildikó Bárdos folksinger and Kökényes Folkdance Group

Venue: KOVÁCS MÁTÉ TOWN CULTURAL CENTRE

17th of June, FRIDAY

17:00 Cultural shows – Local civil organizations

19:15 DONAU TRIO – Swabian musical show

20:00 The spectacle of DANUBIA GROUP and STUDIO11 – film scores

Venue: Open-air stage and GASTROSQUARE

18th of June, Saturday

17:00 EVIDANCE, DANCE AND SPORTS GROUP: acrobatic rock & roll show

17:30 4VOICES – jazz songs

18:30 KARAVÁN FAMÍLIA – romani family band

19:30 TAKÁCS NIKOLAS

20:30 DOROGI – debut concert

venue: OPEN-AIR STAGE

19th of June, Sunday

10:00 HERKULES – child show – Grimm-Busz Theatre

11:00 MARGITAI BORISSZÁK – folksong ensemble

12:00 CIFRA BANDA (Transcarpathia)

14:00 FŐNIX MAJORETTE GALA

Venue: OPEN-Air STAGE

ACCOMPANYING PROGRAMMES: fair and dishes of nationalities Read more

2022. March 16.

National Restaurant Week

March 17-27 The National Restaurants Week will be held again, so we are waiting for you with a special 3-course menu offer!
Menu offer
4 900 Ft/ 3 course
APPETIZER
Veal Carpaccio, Coriander Celery Salad and Cream Cheese Choux
Creamy Salmon Tart, Caper Cucumber Salad, Dill Foam
SOUP
Lamb Bouillon, Pulled Meat, Celery Grits Dumplings
Salt Roasted Beet Soup with Camembert and Apples
MAIN COURSES
Soy Duck Breast, Ginger Carrot Cream, Green Spiced Couscous
Spinach Fish Meatballs, Cottage Cheese Gnocchi, Smoked Kápia Pepper, Bacon Crumbs
Roasted Pork Jowl, Creamy Polenta, Vegetables Pickled with “Pork Nail Stew”
Avocado Risotto, Black Sesame Zucchini
DESSERTS
Tropical Zabaglione
Cottage Cheese & Peaches, Lime Mousse
Marble Volcano, Pear Ragout
Peppered Strawberries, Coconut Mousse Read more

2022. January 18.

(HU) Borvacsora a Szilfa Étteremben

(HU) Gyere el a Szilfa Étterem Borvacsorájára november 5-én!
Kóstold meg a Bodri pince borait Szekszárdról, és mellé a Szilfa Étterem különleges fogásait! Read more

2022. January 14.

(HU) Pótszilveszter Kökény Attilával

(HU) Kezdje az évet Hajdúszoboszlón az Árpád rendezvényhelyszínen és ismételje meg a szilveszter hangulatát, koronázza meg egy Pótszilveszteri partyval.
Az est sztárvendége Kökény Attila. Read more

2021. December 13.

(HU) Kézműves Szaloncukor Készítő ÉlményMűhely

(HU) Kézműves Szaloncukor Készítő ÉlményMűhely vár advent utolsó vasárnapján a BlackBunny Csokoládé Műhelyben!Gyere el a BlackBunny Csokoládé Műhelybe és készítsd el életed legfinomabb szaloncukrait!
A selymesen olvadó, krémesen lágy csokikrémmel töltött szaloncukrokat egyesével becsomagoljuk, hogy hazavihesd a mennyei finomságokat, hogy aztán otthon is mindenki megkóstolhassa, milyen finomat tudsz csinálni! Read more

2021. November 16.

(HU) Pannonhalmi Apátsági Bor Premier a Mirageban!

(HU) Pannonhalmi Apátsági Bor Premier a Mirageban november 19-én, pénteken!
Izgalmas kulináris gasztroséta, avagy esszenciális merítés az apátsági pincészet különleges tételeiből. Read more

2021. May 28.

(HU) Alkonyat – vacsora az ég alatt

(HU) Olyan jó lesz összeülni, csak lenni és enni; kóstolni, ízlelni, elmélkedni, átélni és nevetni. Végre.
Azt hiszem egy ilyen év után szükségünk van erre.
Szeretnénk emlékezetessé tenni.
Itt az Alföldön, a Puszta közepén jövünk össze hogy a terített asztalok körül, alkonyattól sötétedésig egy picit kizökkenjünk a hétköznap rideg covid-valóságából.
A vacsoráról •
Hagyomány és örökség.
PÉNTEK és SZOMBAT – két esemény
Ültetett, terített vacsora, asztalszervízzel, a puszta közepén.
Covid biztonság – szétpakolt 4-8 fős terített asztalok.
(Javasoljuk, hogy baráti társaságok, családok együtt foglaljanak asztalt!)
Maximum létszám: 2 x 20 fő (péntek és szombat este)
A vacsora időtartama: 19:00-22:00 (23:00 – hangulattól függően)

A MENU (7 fogás) •
– Hajdúsági gubakenyér, sült paradicsom (hideg előétel), ropogós csirkebőr, szerecsendiós kolbászka
– ‘Füst leves’ (füstölt vajas zöldségkrém püré), sült zeller és karfiol, napraforgó pirítós
– Egészben, tűzön sült bárány, egészben sült csirke, egészben sült fürj, friss öregtésztás lepénykenyér, savanyított zöldségek, friss nyári zöldek, puliszka és fűszeres ribizli öntet
– Sült nyári zöldségek, sült paprika-tál
– Sült tök és patiszon, gomolya
– Cseresznyés-szilvás pite, házi aludt krém (clotted cream), bodzaszirup
– ‘Sárgadinnye és Sárgabarack”, Pálinka
(Az apró változtatás jogát fenntartjuk!)
Italok •
– házipálinka
– sör
– házi limonádé
– uborkás víz
Csetvei Pince Kriszta (Mór) pincészetének borai, a vacsora fogásaihoz igazítva.
– Pinot Noir rosé gyöngyözőbor 2019
– Tramini 2019
– Pinot Noir 2017
– Pávai Vajna hajdúszoboszlói víz és bodzaszörp
Részvételi díj: A részvételi díj 15.000.-ft/fő, ami magában foglalja a teljes vacsorát, az italokat, a pálinkát és a borsort is.
Lemondás: június 9.-ig történő lemondásnál 100%os refund. Későbbi lemondás esetén 50% refund, vagy beváltható voucher következő rendezvényre.
FONTOS! • A tavaly vásárolt és vissza nem váltott jegyek erre az eseményre is érvényesek!
Ebben az esetben elég küldenetek egy üzenetet /emailt, hogy a két alkalom közül melyik nap szeretnétek részt venni a vacsorán.
Érkezés 18:30-tól, helyfoglalás érkezés szerint, tetszőlegesen.
A rendezvény ideje alatt lehetőség lesz további italokat vásárolni a külön erre a célra felállított bár-truckból is!
Kérünk benneteket, hogy kardigánt, pulóvert azért hozzatok magatokkal; de tűzzel, fáklyákkal, pokrócokkal és plédekkel mi is készülünk!
A részvételhez foglalás és előregisztráció szükséges!
Aki Budapestről vagy az ország más pontjáról jönne, annak a szállásfoglallásban tudunk segíteni!
Jelentkezés és bővebb információ facebook üzenetben facebook.com/Hoditas vagy az oroksegevents@gmail.com e-mail címen, de kérdéseitekkel nyugodtan forduljatok hozzánk a 06-70-902-0708-es telefonszámon!
Mi nagyon várjuk és készülünk!
Mindenkit szeretettel várunk! Read more

2021. May 20.

(HU) Gyereknap a Vadaskertben

(HU) Szeretettel hívunk Mindenkit egy családi hangulatú gyereknapra a Vadaskert Kávézóba, ahol színes programokkal várják az érdeklődőket!

Tölts velünk egy szuper napot!
Élvezd a gyereknapot a szabadban.
Játék,móka,kacagás…..és minden más!!!

Programok

Helyszín

Vadaskert Kávézó Read more

2021. May 14.

(HU) Balla Mama • Rétes, hájas szakkör (workshop)

(HU) Ha mindig is szerettél volna megtanulni rétest húzni, de eddig nem jött össze, ha van kedved elsajátítani a hájastészta készítés minden csínját-bínját, vagy ha kíváncsi vagy a legegyszerűbb pogácsa receptre, akkor várunk sok szeretettel az idei első nyári workshopunkra!
COVID SAFE SPACE
Maximális létszám: 10 fő
A WORKSHOP PROGRAMJA:
péntek:
– érkezés és könnyű snack a kertben, a hétvége átbeszélése
szombat:
– reggeli majd piac (opciós), pogácsa gyúrás
– a nap folyamán: réteshúzás, hájas tészta készítés, almás tészta sütés
– délben: közös ebéd a kertben
vasárnap:
– közös reggeli, friss hájas kisütése, beszélgetés, kotyogós kávé, másnap, majd fájdalmas búcsú!
A teljes program ára: 16.000.-ft/fő – ami tartalmazza a szállást (2 éjszaka, apartmanban) a workshopot és az étkezéseket.
Van lehetőség egy napra is jönni, ekkor a workshop ára 12.000.-f/fő
Fontos: A workshopokat minimum 6 fő foglalás esetén tartjuk meg, előre foglalás szükséges!
Lemondani maximum az esemény kezdete előtt két héttel lehetséges. Ekkor teljes a refund.
Ellenkező esetben voucher beváltható másik időpontra.
Bővebb információért vagy foglalásért keressetek bennünket üzenetben (facebook), írjatok emailt (oroksegevents@gmail.com), vagy hívjatok bennünket az alábbi számon: 06-70-902-0708
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Szuper lesz újra találkozni!
Balla mama és Nagy Sanya Read more