Hajdúszoboszlói legyen az év fája!

2016. október 13.

Legyen a hajdúszoboszlói millenniumi tölgy az év fája! A hajdúszoboszlói milleniumi tölgy az 1896, május 4-én elültetett 8 emlékfának az utolsó tagja, mely a fürdőváros főterén áll.

Az 1896. május 4-én elültetett 8 emlékfából az idők zivatara csak egyetlen kocsányos tölgyfát kímélt meg, mely ma is méltóságteljesen áll a város főterén. Körülötte a város múltjának emlékei, a városháza klasszicista épülete, a templomerőd felújított maradványai, a református templom, az egykori polgári iskola, illetve több emlékmű (Harsányi Bálint 1848-as szobra, Gönczy Pál mellszobra, az 1956-os kopjafa, illetve Bocskai István lovasszobra).

Mindezek figyelembe vételével Hajdúszoboszló város legöregebb fájáról lehet szó. A fa egészséges, ember által épített környezet nem veszélyezteti fennmaradását. Egy szinte teljesen felújított környezetben ad árnyékot embernek és életteret az ott élő madaraknak.

A tavalyi évben a Hajdúsági Vándorok Közhasznú Túraegyesület kezdeményezte a faegyed jogszabály szerinti védetté nyilvánítását. Megítélésük, hogy az év fája versenyre történő benevezés ezen folyamat eredményre jutását elősegítheti, illetve mind a védetté nyilvánítással felkelthetjük a hajdúszoboszlói lakosok és az ide látogató nagyszámú turista figyelmét természeti értékünkre, valamint történelmünk ezen kiemelkedő időpontjára. (896, 1896)

Ha már üdült Hajdúszoboszlón, akkor valószínű, hogy már elsétált a hajdúszoboszlói milleniumi tölgy előtt, mely a Református Templom mellett a város főterén áll. Kérjük segítse szavazatával, hogy a fürdőváros fája, a milleniumi tölgy nyerhesse az Év Fája címet!

A döntősökről részletes információ az evfaja.okotars.hu/dontosfak oldalon található, és szavazni is itt lehet szeptember 5. és október 16. között. A szavazatot a megadott e-mail címen érvényesíteni is kell!

Megosztás