Őszi Örökség Napok a Bocskai Múzeumban

2014. október 16.

Az őszi múzeumok fesztiválja keretében három alkalomból álló Őszi Örökség Napok elnevezésű rendezvénysorozat indul a hajdúszoboszlói Bocskai Múzeumban.

A rendezvényről

Az örökség napok keretében három tematikus rendezvény kerül megrendezésre, az első Dömötör napja alkalmából, melyen a juh tartás és a szőlőművelés lesznek a program fő ihletői. Ezt követően a második alkalommal a „Befőzéstől az aszalásig” elnevezéssel egy egész délután alkalmával a hagyományos befőzési technikák kerülnek terítékre, a hazai ízek társaságában. Végül pedig az advent idején a karácsonyi szokásokkal, hagyományokkal és ételekkel ismertetik meg az érdeklődőket a szervezők.

Részletes program

Dömötör-napi juhtor

október 25., szombat, 14.00 – 18.00

Dömötör napját (október 26.) juhászújévnek is nevezték, mert ezen a napon számoltak el a fogadott juhászok gazdáikkal, ami után több napon át tartó mulatságot rendeztek. Ezt az eseményt akkor juhászbálnak, juhtornak és dömötörözésnek is nevezték. „Dömötör juhászt táncoltat” – ahogy a nádudvari mondás is tartja. Hajdúszoboszlón Dömötör napján hagyományosan állatvásárt tartottak. A Dömötör-nap és a szüretek hagyományát felidézve programunk a következő lesz:

14.00 – 18.00 gyerekfoglalkozások (szőlőtaposás, darálás, préselés)
16.00 – 16.30 előadás
– Kovács László Erik: Magyar elemek az UNESCO szellemi kulturális örökség listáján. A kunsági birkapörkölt.
16.30 – 16.50 ismertetők
– Sipos Anita Csilla: A kőszegi szőlőjövés ünnepe.
– Magdus Andrea: Emmausz-járás Bólyban.
16.50 – 17.10 filmvetítés
– Jeles napok, népszokások (szeptember-október)
17.10 – 18.00 bor- és gomolyakóstoló
A rendezvény folyamán megtekinthető egynapos kamarakiállításunk: Néprajzi kincseink I. (A juhtartás és a szőlőművelés eszközei)

Befőzéstől aszalásig

november 15., szombat, 14.00 – 18.00

Az augusztustól novemberig tartó időszak hagyományosan a gyümölcsfeldolgozás időszaka is volt a magyar paraszti kultúrában. Ekkor főzték be a lekvárokat, tették el a befőtteket, aszalták a gyümölcsöket, amiből a család téli vitaminszükségletét fedezték. Ezt az időszakot, a hagyományos tartósítás különböző formáit idézi meg rendezvényünk, melynek programja a következő:

14.00 – 18.00 gyerekfoglalkozások
16.00 – 16.30 előadás
– Dr. Lovas Kiss Antal: A hagyományra épülő fesztiválok identitás-fejlesztő szerepe
16.30 – 16.50 ismertetők
– Turcsányi Dániel: A nagytárkányi pálinkafesztivál
– Pákozdi Dávid: A szilvalekvárfőzés szatmár-beregi hagyománya
16.50 – 17.10 filmvetítés
– Jeles napok, népszokások (november)
17.10 – 18.00 lekvár-, szörp- és pálinkakóstolás
A rendezvény folyamán megtekinthető egynapos kamarakiállításunk: Néprajzi kincseink II. (A múzeum kerámiagyűjteménye)

Karácsonyi kaláka

december 20., szombat, 14.00 – 19.00

Advent a karácsonyi készülődés négyhetes időszaka. A vallási közösségekben a böjt, a hajnali misék, az elmélyülés ideje, amely szigorúan mentes a zenés-táncos mulatságoktól. Ekkor készülnek fel a kántálók, a betlehemesek a karácsonyesti köszöntésekre. A közösségi készülődés hangulatát eleveníti fel múzeumi programunk is:

14.00 – 18.00 gyerekfoglalkozások (karácsonyfadíszek készítése)
16.00 – 16.50 előadás, kerekasztal-beszélgetés
– Kovács László Erik – Szilveszteri szokásunk, a szoboszlói csergetés. Kerekasztal-beszélgetés a csergetés UNESCO listára való jelölésének lehetőségéről.
16.50 – 17.10 filmvetítés
– Jeles napok, népszokások (december-január)
17.10 – 18.00 Forralt bor, mézeskalács-, bejglikóstolás
18.00 – 18.30 záró program
Urálás (népzenei előadás)
A rendezvény folyamán megtekinthető egynapos kamarakiállításunk: Néprajzi kincseink III. (Betlehemek és egyéb szokástárgyak)

A rendezvény plakátja

Őszi Örökség Napok a Bocskai Múzeumban

Megosztás