2019 március 28.-án kezdődik a Hangszert a kézbe- Hajdúszoboszló esemény a Kovács Máté Városi Művelődési Központ és Könyvtárban. Csütörtöktől egészen szombatig teljesen ingyenesen lesz látogatható a zenei játszótér (hangszerkiállítás), ahol minden érdeklődő betekintést nyerhet a különböző hangszerek és zenei stílusok világába.
A szervezők szeretettel várnak mindenkit, aki érdeklődik a hangszerek, a hangszeres játék, az élmény alapú zenélés és tanulás, a zenész életmód és általában a könnyűzene világa iránt.
Az alábbi csoportok keretében lehet ismerkedni a hangszerekkel:
– dob és ütőhangszeres,
– a gitáros és basszusgitáros,
– a billentyűs,
– a népi és klasszikus hangszerek,
– az elektronikus zenei,
– valamint a stúdiós szekciókba,
hogy a hangszereket megszólaltatva nagyszerű és boldog pillanatokat élhessen át.
Emellett szintén ingyenesen lesz látogatható a Hangszert a kézbe- Hajdúszoboszló esemény keretén belül:
8 rendhagyó énekóra
6 hangszeres és hangtechnikai kurzus
és több koncert
Programok
március 28. (csütörtök)
08:30
Boomwhackers örömzene – Élő xilofon hangolt csövekkel a közönség bevonásával, az Ethnosound hangszerbolt / webshop – csapatépítés – zenés programok csapatával
09:45
Gitárral szörfözünk évtizedeken át – Beatles-től a Wellhello-ig. (Temesi Berci és ifj. Ferenc Tornóczky előadása)
11:00
Játsszunk Zenét! – A zene mint univerzális nyelv (Varga Ágnes, InMusic Tréning és Terápia szakmai vezető, ELTE-BGGYK egyetemi tanár előadása)
12:15
5LETSZOBRÁSZAT – A gondolatokban és a szavakban megszülető zene (Márton Lombos előadása)
13:00
A HANG MINTÁJA – Bakonyi Bálint elektronikus zenei szakértő előadása
14:00
BASSZUS A GROOVE-okban – Roland Adrian Takacs basszusgitár- és Tamas Sumeghi dob szakértő előadása
március 29. (péntek)
08:30
Interaktív, véletlen dal generátor – Zalán Kékkői és Attila Rékasi rendhagyó órája
09:45
Időutazás a trombita hangjával – Dániel Görögh előadása
11:00
Hangosfilm, zenés színház – a musical és a filmzene világa (Szabó Károly és Szabó-Bira Zsuzsa előadása)
12:15
A szakócától a két lábdobig – Tamás Tóth „TOmi” előadása
13:00
STÍLUSVARIÁCIÓK FEKETÉN FEHÉREN – Imre Togyeriska billentyűs hangszer szakértő előadása
14:00
Európai népek hangszerei (Pasztor Atanaz előadása a népzenei hangszerekről)
MÁRCIUS 30. (SZOMBAT)
10:00-16:00
Hangszersimogató
13:00
A BLUESGITÁROZÁS REJTELMEI, AVAGY MODERNITÁS EGY RÉGI MŰFAJBAN – Zsolt Benkő gitár szakértő előadása
14:00
Dalelemző dobkurzus – Tamas Sumeghi dob szakértő előadása Elolvasom