Bika Vendéglő

A Kisbikának is mondott 1871-ben épült épület nemcsak szálloda és vendéglátóhely volt, de a város kulturális életének egyik központja is.

Az alföldi kisvárosban gyökeres változások indultak meg a vasúti közlekedés 1850-es években kezdődött fejlesztéseinek köszönhetően. Az élénkülő utas és kereskedelmi forgalom arra késztette a város elöljáróit, hogy korszerű, hosszú ideig szolgáló vendégfogadókat építtessen. Így kezdődött el a BIKA vendéglő építése, majd megnyitása 1860-ban.

Az 1870-es évekre a városnak múlhatatlan szüksége lett egy olyan vendéglőszállóra, ahol hivatalos vendégeit, vagy a különböző ügyek intézésére a városba érkező küldötteket, tisztségviselőket megfelelő körülmények közt el lehetett szállásolni. A BIKA vendéglő – amellett hogy itt részesültek ellátásban a város hivatalos vendégei – a társasági és közéletnek is jelentős színtere lett.

A vendéglátóhely 1871-ben készült el, mely most is látható Hajdúszoboszló főterén. Az egyemeletes épület a Kossuth utca sarkán, városi telken kapott helyet. Az országútra néző homlokzati része úgy lett felépítve, hogy az a városház felől kiinduló és a Kossuth utcáig terjedő épületsorral egy vonalba kerüljön. Az épület előtt üresen maradó térséggel a piactér mintegy kétszeresére növekedett.

A vendéglő bejárata az épület közepén a térről nyílt, és lépcső vezetett az emeletre. A vendégszobák, és egy nagy tágas étterem itt kapott helyet. A földszinten szintén a térre néző üzlethelyiségek sorakoztak. A Kisbikának is mondott épület nemcsak szálloda és vendéglátóhely volt, de a város kulturális életének is egyik központja lett. Az emeleti nagy étterem színházi, műkedvelő előadások tartására, politikai jellegű összejövetelek céljára egyaránt használhatók voltak.

Az 1930-as években a vendéglátás színhelye a fürdő környékére tevődött át. A Bika vendéglő emeleti részébe az állami adóhivatal költözött. 1950-től az adóhivatal helyén a honvéd kiegészítő parancsnokság működött. Ez követően az egész épület a vendéglátó vállalat használatába került. Változott a neve is. Volt Délibáb presszó, Bástya cukrászda, jelenleg az épületben a Nelson Hotel, Étterem és Cukrászda működik.

Az épület térre néző főhomlokzatát a földszinti és az emeleti ablakok két részre tagolják. Az alsó szinten téglalap alakú, míg a felsőn ívelt és párkányozott ablakok láthatók. Az emeleti ablakokat négy egyenes vonalú oszlop is elkülöníti egy mástól 2+6+2 megosztással.

A „Kisbika Vendéglő” már több mint 140 éve áll őrt Hajdúszoboszló főterén.

Térkép

Útvonaltervezés menete:
  1. Nyomja meg az “útvonaltervezés” feliratú linket a térképen,
  2. A térkép alatt megjelenő “A” mezőbe adja meg címét,
  3. Kattintson az “Irányok lekérdezése” gombra!
Megosztás