Kirándulások Hajdúszoboszló környékén – 1. állomás – Debrecen

2020. augusztus 28.

Hajdúszoboszlótól 20 kilométerre található Debrecen, a cívisváros számos épített öröksége, kulturális értéke és gasztronómiai kínálata megér egy látogatást!

Ha Hajdúszoboszlón nyaraltok, és jut idő egy kis kirándulásra, mindenképpen szeretnénk figyelmetekbe ajánlani a környék látnivalóit is.

Debrecen látnivalói

Debrecen, ami a Tiszántúl legnagyobb  városa, 22 km-re fekszik Hajdúszoboszlótól. A “Kálvinista Rómaként” is emlegetett nagyváros méltán lett híres református valláshoz kötődő nevezetességeiről is. A Debreceni Református Nagytemplom – az ország legnagyobb református temploma – egész évben várja a látogatókat. Amire érdemes odafigyelni, hogy az istentiszteletek és hivatalos rendezvények ideje alatt a látogatás szünetel.
A Nagytemplom háta mögött körülbelül 2 perces sétával érhető el a Református Kollégium Múzeuma is, amely olyan híres diákoknak is emléket állít, mint Csokonai Vitéz Mihály, Arany János, Kölcsey Ferenc vagy Ady Endre.

Szintén a belváros éke a Déri Múzeum patinás neobarokk épülete is, amely egy rövid sétára található a Református kollégiumtól. Itt olyan világhírű állandó kiállítások is megtekinthetőek, mint a Munkácsy-trilógia, valamint a „Trianon 100 emlékkiállítás Debrecen” virtuális, időszakos tárlat is itt kapott helyet.  A Déri Múzeum első ilyen jellegű kiállításában különleges módon emlékezik meg a békeszerződés aláírásának 100. évfordulójáról. A tárlat érdekessége, hogy csak a virtuális térben létezik, egy program segítségével alakították ki a kiállítóteret és rendezték be azt a múzeum munkatársai.

Ha gyermekkel látogatunk Debrecenbe, akkor nem érdemes kihagyni a Kerekerdő Élményparkot illetve a Debreceni Állatkertet és Vidámparkot sem.
A Ludas Matyi Vidámpark a szomszédos állatkerttel összevonva Nagyerdei Kultúrpark néven várja a kikapcsolódni vágyó kicsiket és nagyokat. Az Élménypark a Zsuzsi Erdei Vasút vonalán, festői erdei környezetben található. A mesevilág 55 ezer négyzetméternyi területen kínál fedett és szabadtéri programokat valamennyi korosztály számára.

Ha a kulturális programok mellett nem szeretnénk már tartalmasabb programot, ajánljuk, hogy tegyetek egy – a  nagy melegben is – kellemes sétát a Debreceni Nagyerdő természetvédelmi területén, amely nevét hatalmas 100-120 éves fáiról kapta.
Reméljük a felsorolt programok – melyekből a teljesség igénye nélkül válogattunk – meghozták a kedvet a debreceni látogatáshoz, és hamar útnak indultok, ha Hajdúszoboszlón jártok.

Megosztás