Nekem Hajdúszoboszló maga a paradicsom

Tudom, hogy egy kicsit közhelyes, de tényleg, ha Hajdúszoboszlón nyaralok, akkor számomra nincs olyan amire vágynék, de nem kapom meg.

Nagyon szerencsés vagyok, hogy gyerekként szüleimmel nagyon sokat nyaraltam Hajdúszoboszlón, így felnőve sok-sok kellemes élményem maradt meg. Ezért is gondoltam úgy először 5 évvel ezelőtt, hogy újra Hajdúszoboszlón nyaraljak immár férjemmel és két gyermekemmel.

Szálláshelyként egy négy csillagos szállodát választottunk, mely minden igényünket kielégítette szolgáltatásaival és a fürdő is könnyen elérhető volt számunkra, ahol nagyon sok időt töltöttünk, hiszen nyaralásunk végéig fantasztikus volt az idő. Gyermekeim és az én kedvenc helyem a strandon a Mediterrán tengerpart. A homokos tengerpart, a lágy hullámok megadták számunkra azt az érzést, mintha tengerparton lennénk, mégis félelem nélkül engedhettem be gyermekeimet a part menti sekély vízbe, miközben és a parton napoztam.

Remélem jövőre is sikerül egy hetet Hajdúszoboszlón töltenünk, igazi felüdülés volt!

Megosztás