Archívum

2015. január 7.

Fortuna Apartmanok

Az új építésű Fortuna Apartmanok Hajdúszoboszló üdülőnegyedében, a világhírű gyógy- és strandfürdő tőszomszédságában találhatók.

Apartmanok

Az apartmanjaink a legmagasabb színvonalnak, kényelemnek megfelelően, szépen berendezettek. Az apartmanok színes televízióval ellátottak, valamint teljesen felszerelt konyhával rendelkeznek (hűtőszekrény, mikrohullámú sütő, páraelszívó, kávé-teafőző, vízforraló, kenyérpirító).

További szolgáltatások

Az apartmanokhoz tartozó igényesen kialakított, tágas fürdőszobánkban ruhaszárító és hajszárító is található.
Mindegyik apartman légkondicionált (használata díjmentes) és terasszal rendelkezik, valamint ingyenes zárt parkolási lehetőség biztosított az apartmanokhoz tartozó teremgarázsban.

Étkezési lehetőség

Lehetőség van az épületen belül működő étteremben félpanzió vagy teljes panzió igénybevételére is igény esetén. Elolvasom

Szeretnéd te is megosztani a hajdúszoboszlói élményedet a nagyközönséggel? Küld el a történetedet nekünk!

Megosztás
2014. május 15.

Clock Cafe Panzió

A Hungarospa Strand és Gyógyfürdő főbejáratától mindössze 300 méterre találja a Clock Café Pizzériát és Panziót.

Ideális pároknak, átutazó vendégeknek. Panziónkban 4 db kényelmes szobával és 2 db családias apartmannal várjuk Vendégeinket.
A szobák igény szerint pótágyazhatóak, felszereltségük: saját tusolós
fürdőszoba, WC, minibár, színes TV.

Az apartman ideális választás gyermekes családok részére! Mindkettő négyágyas, saját tusolós fürdőszobával, WC-vel, színes TV-vel és teljesen felszerelt konyhával.
A Panzió területén wifi, zárt udvari parkoló és bográcsozási lehetőség áll Vendégeink rendelkezésére. Elolvasom

2014. március 6.

Judit Apartman

A Judit Apartmanház Hajdúszoboszló üdülőnegyedében a Bánomkertben, a gyógyfürdő bejáratától 5-6 percnyi sétára található, csendes, nyugodt parkosított környezetben.

Az apartmanházban igényesen felszerelt 3 apartman és 1 stúdió jellegű apartman áll a pihenni és gyógyulni vágyó kedves vendégeink rendelkezésére. Mindhárom SZÉP-kártyát elfogadjuk!

Az apartmanok

I apartman: 4 ágyas (felár ellenében légkondicionált), stúdió konyha, fürdőszoba zuhanyzóval és WC-vel, terasz
II. Apartman: 2×2-ágyas; konyha; zuhanyzóval és WC-vel; udvari terasz
III. Apartman: 2 + 3 ágyas (felár ellenében légkondicionált) konyha; fürdőszoba zuhanyzóval és WC-vel, tetőterasszal
IV. Apartman: 2 ágyas (pótágy ha szükséges); külön konyha fürdőszoba zuhanyzóval és WC-vel; étkező, terasz

Minden apartman teljesen felszerelt konyhával (mikrohullámú sütő, tea, kávéfőző, hűtőszekrény).
Minden apartman műholdas TV-vel található. A gyerekeknek játszószoba biztosított.

Ha még nem jártak nálunk, reméljük elnyerjük bizalmukat és törzsvendégeink között üdvözölhetjük Önöket. Ha már voltak nálunk reméljük jövőre is vendégeink lesznek. Elolvasom

2014. február 14.

Napsugár Kenézy Lux Apartman

A hajdúszoboszlói Kenézy Lux Apartman komfortos szolgáltatásokkal várja vendégeit! Luxus apartmanunkban teljes komfortot biztosítunk 2 db 2 ágyas pótágyazható szobáinkban, mely rendelkezik közös teakonyhával, üvegtetős télikerttel, klímával, kényelmes, panorámás terasszal, kerti bútorokkal, rendezett sziklakerttel és látványos kerti tó csobogóval, Wi-Fivel … Elolvasom

2013. március 26.

Hotel Aurum Family

A Hotel Aurum Family négycsillagos gyerekbarát szálloda, mely a városi gyógyfürdő bejáratától 5 percre található a Mátyás király sétányon.
Hotel
A Hotel Aurum Family Hajdúszoboszló gyerekbarát szállodájá. Szálloda csoportunk negyedik tagjával az Aurum Family-vel a gyermekkel utazó családokat szeretnénk maximálisan kiszolgálni. A Hotel Aurum Family Hajdúszoboszló gyermekbarát szállodájába, amely a Mátyás király sétány szállodasorán, a Hungarospa fürdőkomplexum közelében az Aqua Palace-tól 100 m-re található. A szállodába érkező gyermekek szabadon játszhatnak a számukra kialakított gyermek játszószobában, ahol különböző játékokat használhatnak vagy akár X-box-ozhatnak is.

Szobák
Szállodánkban összesen 44 szobával rendelkezik, három különböző szobatípust különböztetünk meg, 9 darab Standard szoba, 18 darab Superior szoba és 17 darab Deluxe lakosztályok, azaz a családi szobák.
Standard és Superior szobáink mindegyike erkélyes, klimatizált, fürdőszobával, WC-vel, hajszárítóval, szobai hűtőszekrénnyel, telefonnal és LCD tv-vel felszerelt. Kényelmes ágyak mérete 180 cm x 200 cm. Standard szobánk 2 felnőtt részére kiadható, Superior szobáinkban van lehetőség egy gyermek elhelyezésére, pótágyon. Egy-, illetve kétlégterű Deluxe lakosztályaink, azaz családi apartmanjaink pedig 2 felnőtt és 2 gyermek részére ideális környezetet biztosít a családi nyaralás, vagy pihenés idejére. Mindegyik klimatizált, konyhasarokkal, fürdőszobával, WC-vel, hajszárítóval, szobai hűtőszekrénnyel, telefonnal és LCD tv-vel felszerelt. A televíziók Netflix, Youtube és HBO Max kompatibilisek. Van erkélyes és erkély nélküli szobánk is. Ágy méret: 180 cm x 200 cm, kihúzható kanapé fekvőfelülete: 160 cm x 200 cm.

Étterem és kávézó
A szálloda saját éttermében van lehetőség elfogyasztani a finomabbnál finomabb fogásokat. A séfeink a látványkonyhában is készítik az ételeket, melyet vendégeink megfigyelhetnek. Külön a gyerekek részére került kialakításra az étteremben a KID’S MENU sarok, ahol kiválaszthatják a fogásokat maguknak. A legkisebbeknek tudunk biztosítani etetőszéket, a szobába akár utazó babaágyat is.
A recepció mellett található kávézónk 8-24 óra között tart nyitva, ahol csapolt sörök, koktélok, üdítők és kávék választékát találj

Wellness
Szállodánk wellness kínálatában a hagyományos frissítő-, gyógy- és svédmasszázsok mellett számos aromaterápiás kényeztetés szerepel. Különlegesség: Fülöp-szigeteki relaxációs masszázsok. Wellness szigetünkön finn szauna és gőzkamra kap helyet az első emeleten. A szálloda wellness részlege nem rendelkezik medencével, de aggodalomra semmi ok, hiszen testvér szállodánk, a Hotel Aurum wellness részlegét is tudják látogatni térítés ellenében. Elolvasom

2013. március 26.

Admirális Panzió és Proszit Piano Bár & Restaurant

Admirális Panzió és Halászcsárda vendéglátóhely Hajdúszoboszló turisztikai központjában, a városi strand- és gyógyfürdő szomszédságában található.

Panzió

Az Admirális Panzióban 8 szoba található, melyek közül 5 db 2 fő elhelyezésére alkalmas, továbbá rendelkezünk 2 db 4 fős és 1 db 6 fős szobával is. 5 szobában konyhasarok is található, mely növeli a pihenés komfortját. A konyhasarok felszereltsége: hűtőszekrény, elektromos főzőlap, mikrohullámú sütő, vízforraló, poharak, evőeszközök, edények.

Étterem

A panzióhoz tartozó Halász Csárda Étterm a’la carte étlapján házias jellegű magyaros és tradicionális halételeket közül választhatnak a vendégek. A panzió vendégeinek természetesen ezen kívül lehetőségük van félpanziós ellátás igénylésére is. Elolvasom

2012. január 22.

Hotel Atlantis

2011. július 1-én nyitott a testi-lelki és mentális felfrissülés új szentélye, Hajdúszoboszló új gyöngyszeme, a Hotel Atlantis**** Medical, Wellness & Conference.

A szálloda 8.000 m2-es alapterületén 7 szint található. Egész területe klimatizált, minden szobában egyedileg szabályozható a hűtés és a fűtés. Vezetékes és WIFI internetezési lehetőség területe minden pontján elérhető. A gépkocsival érkezőknek -térítés ellenében- szállodánk udvarán kamerákkal megfigyel parkolóhelyet biztosítunk.

A pihenést 97 szoba, amelyből 13 lakosztály, 2 mozgássérült, 2 saját jakuzzival felszerelt luxus lakosztály szolgálja. Mindegyik szobához saját erkély tartozik.

A közel 900 m2-es wellness részlegén a felülről természetes fénnyel megvilágított medencetérben úszó, gyógyvizes, gyermek és egy fény és élményelemekkel ellátott vízfelület segíti a gyógyulást, az ellazulást. Ebből egy lépcsőn át kijuthatunk a kültéri medencéhez, amely körül a természetes napfürdőzéshez pihenő ágyak állnak rendelkezésre.

A szálloda szauna világában megtalálhatók a finn szauna, infra-szauna, bioszauna, kabinjai között a gőzkabin, jégbarlang, sóbarlang, a masszázsszobák, a hangulatos pihenőtér. A wellness órákat különféle szauna szeánszok és masszázsok, az aqua-fittness programok teszik teljessé és harmonikussá.

A gyógyászati részlegen a reumatológiai betegségek sokaságát speciális kezelésekkel orvosolják.

A szállodában lehetőség nyílik nagyobb konferenciák lebonyolítására, termei azonban alkalmasak kisebb tréningek, board meetingek, szűkebb körű üzleti tárgyalások lebonyolítására is. Mindegyik konferencia terme a XXI. század legkorszerűbb technikai eszközeivel felszerelt.

Étterme a’la carte különlegességekkel és svédasztalos kínálattal várja a vendégeket. Az étlapon megtalálhatóak a helyi, az ország ezen vidékére jellemző specialitások, a nemzetközi és az atlantiszi konyhaművészet remekei. Elolvasom

2011. április 11.

Milli Vendégház

A fürdő közeli Milli Vendégház Hajdúszoboszlón, nyugodt, csendes környezetben található 8 percre a strandtól.

Nappali kényelmesen berendezett, a fedett teraszon keresztül juthatunk ki a parkosított udvarra. Nappaliban műholdas televízió, ingyenes internet csatlakozási lehetőség (Wi-fi). Konyha- étkező, a nappalival egy légtérben van, teljesen felszerelve.

A földszinten található az Apartman I. (2 férőhelyes), mely külön bejáratú apartman (hálószobával, fürdőszobával, wc-vel, közlekedővel rendelkezik).

Az emeleten található az Apartman II. (6 férőhelyes + 3 db pótágy). Az előtérből nyílik 3 db hálószoba, a fürdőszoba, wc, a szobák erkélyesek, klimatizáltak. A szobák 2 férőhelyesek, szükség esetén pótágy biztosított.

A parkosított udvaron van, lehetőség grillezésre, bográcsozásra. Felnőtt, és gyermek kerékpárok ingyenesen igényelhetők. Gépkocsi parkolás biztosított zárt udvarban. Gyermekek részére van: WC ülőke, fellépő a mosdóhoz, fürdőkád, etetőszék. Elolvasom

2011. március 26.

A-BB-LAK

Az A-BB-LAK Vendégház Hajdúszoboszlón a fürdőtől néhány perce található.
Egész évben szeretettel várom, a pihenni és kikapcsolódni vágyó leendő és visszatérő vendégeimet a fürdőtől mindössze néhány perce található A-BB-LAK-ban.
Férőhelyek száma
Az A-BB-LAK vendégház 10 fő elhelyezésére nyújt  kényelmes szálláslehetőséget.
A vendégház 3 szobával, 2 fürdőszobával, tágas nappalival,  teljesen felszerelt konyhával és internet hozzáférési lehetőséggel rendelkezik.
További szolgáltatások
Érkező vendégeink részére zárt parkolót biztosítunk. A vendégház kerthelyiségében  lehetőség nyílik szalonnasütésre, bográcsozásra, grillezésre. Elolvasom

2011. március 10.

Natália Apartmanház

A Natália Apartmanház Hajdúszoboszlón a fürdő-központban, egy csendes kis platánfás utcában, a fürdő bejáratától 300 m-re található.

Az apartmanházról

A kétszintes házban két önálló, külön bejáratú teljesen felszerelt, egyenként 4 fős apartman várja a vendégeket. A külön bejáratú apartmanok 50 nm-es alapterületű, modern fenyő bútorokkal felszerelt apartmanok mindegyike 4-4 fő elhelyezésére alkalmas.
Mindkét apartmanban 2 szoba, nappali és teljesen felszerelt konyha, fürdőszoba és terasz található. A teraszon kerti asztal és hintaágy van. A szobákban, vagy nappalikban televízió, műholdvevő, DVD lejátszó található és internetezési lehetőség (WiFi) is biztosított. A konyha felszereltsége: kerámialapos tűzhely, mikrohullámú sütő, melegítő, komplett edénykészlet.

További információ

Mindkét apartman, nemdohányzó (dohányzás a teraszon lehetséges).
A ház udvarán zárt parkolási lehetőség, kerti bútorok, hintaágy áll rendelkezésre. Elolvasom