Történetek

Száz éve tört fel Hajdúszoboszló gyógyvize I.
A 2025-ös centenáriumi év kapcsán több alkalommal is olvasható lesz a 100 ÉVES A HAJDÚSZOBOSZLÓI GYÓGYVÍZ kapcsán több blog bejegyzés is a város hivatalos turisztikai weboldalának blog oldalán. Itt olvasható az első cikk! Elolvasom
Szeretnéd te is megosztani a hajdúszoboszlói élményedet a nagyközönséggel? Küld el a történetedet nekünk!
Megosztás
Páratlan hajdúszoboszlói összefogás az ukrajnai menekültek részére
Hajdúszoboszló város turisztikai szervezetei, szakemberei, vállalkozói és Hajdúszoboszló város Önkormányzata páratlan összefogással segíti az ukrajnai háború elől menekülőket. Elolvasom

Azok a 20-as évek
A városatyák nagy jövőjű fürdő építést terveztek. Már 1925 októberének végén küldöttséget menesztettek a Pénzügyminisztériumba, az I. sz. gázos-hévízkút iránti igényük bejelentésére. Nem bízták a véletlenre, felkeresték gróf Bethlen István miniszterelnököt is. Elolvasom

Ikonikus épületeink-Katolikus templom
A hajdúszoboszlói katolikus templom kicsi, bár, de messze földön híres, hiszen a hetvenes évek végén megfordult itt II. János Pál pápa is, még krakkói bíboros-érsek korában. Elolvasom

Hajdúszoboszló környéki barangolások – Bátorligeti ősláp
Hajdúszoboszló a „Hortobágyi Nemzeti Park – a Puszta” néven világörökségi helyszínként jegyzett terület szomszédságában található, ahol számos természeti kincs található, mint a Bátorligeti ősláp is. Elolvasom

Úticél: Hajdúszoboszló
Úticél: Hajdúszoboszló – A termálvíz gyógyhatásainak nyomában jártunk. Elolvasom

Hajdúszoboszlói hullámok
A hajdúszoboszlói fürdőben már több mint nyolc évtizede élvezhető a tengeri hangulatot idéző hullámverés! Ez az élmény még nem élvezhető, de felidézése pozitív élmény lehet mindenkinek, aki egyszer is próbálta. Elolvasom

Lovashajdúk szerepe Hajdúszoboszló életében
Hogy kik is voltak a hajdúkés milyen szerepük volt Hajdúszoboszló kialakulásának történetében? Erre kerestük a választ a hajdúszoboszlói levelező-lapozó egyik fejezetében. Tényleg rablók voltak a hajdúk? Bár a hajdú szó eredete mindmáig tisztázatlan, a hajdúkról tudvalevő, hogy a 16. századtól … Elolvasom